Alagsorban eldőlt hihetetlen győzelem: Midway

Éppen 69 évvel ezelőtt nem várt fordulat következett be a Csendes-óceán térségében, a Midway-szigeteknél. A sokszoros túlerőben lévő japán Császári Flotta megalázó vereséget szenvedett az amerikai haditengerészeti erőktől. Egy-egy történelemformáló esemény hátterében sokszor alig ismert, jelentéktelennek tűnő epizódok állnak.

Az 1941. december 7.-i japán támadás miatt, az Egyesült Államok Csendes-óceáni Flottáját fájdalmas veszteség érte. A Csuicsi Nagumo altengernagy vezette japán császári flottakötelék Pearl Harbor meglepetésszerű bombázásával akarta semlegesíteni legfőbb riválisát, még az 1941 őszén véglegessé vált, és Hirohito császár által jóváhagyott délkelet-ázsiai invázió megkezdése előtt. Noha a japán támadás súlyos veszteséget okozott a csendes-óceáni felszíni flottának (négy csatahajó, az USS Arizona, Carolina, Nevada és West Virginia elsüllyedt, három további csatahajó, három cirkáló és romboló megsérült) a japánok mégsem értek el teljes győzelmet. A legfontosabb célpontok ugyanis, a csendes-óceáni flotta repülőgép-hordozói, az USS Hornet, Enterprise és Lexington a támadás időpontjában távol voltak a hadikikötőtől. Közvetlenül a Pearl Harbori támadás után azonban ez a momentum még nem tűnt jelentősnek, mivel úgy látszott, hogy a támadásba lendült japán gőzhengert senki és semmi sem tudja feltartóztatni. 1942 februárjára elesett Szingapúr, a japán haderő megszállta Malajziát és Indonéziát, betört Burmába, később elfoglalta Hong Kong-ot, Tajvant és 1942 májusára kiverte az amerikaiakat a Fülöp-szigetekről.

Történt közben egy látszólag nem túl jelentős epizód, amely hirtelen megváltoztatta a japán hódítási terveket. James (Jim) Doolitle alezredes 1942. április 18.-án, az USS Hornet fedélzetére zsúfolt 16 db B-25 Mitchell típusú közepes bombázógéppel, elszánt rajtaütést hajtott végre Tokió és Osaka ellen. Noha a bombatámadás alig okozott károkat, pszichés hatása felmérhetetlennek bizonyult. Az ereje teljében lévő, és a sorozatos győzelmektől megrészegült japán hadvezetést valósággal sokkolta a „pimasz”, és a sérthetetlennek vélt japán anyaföld elleni amerikai légitámadás. A szamuráj szellemtől eltelt japán vezérkar által már leírt, és puhány, gyáva társaságnak tartott amerikai haderő hirtelen veszélyes ellenséggé vált.

A japán tervekben eredetileg a nyugati irányú hódítás szerepelt fő csapásirányként. Burma eleste után a császári stratégák már India megszállását tervezték, de ezeket a terveket Doolitle akciója után át kellett értékelniük. Nem folytathatták az Indiai-óceán térségébe tervezett további előrenyomulásukat mindaddig, amíg végleg nem semlegesítik az amerikaiak Csendes-óceánon állomásozó erőit. Iszoroku Yamamoto tengernagy a Császári Flotta főparancsnoka, aki ifjú korában a Harvardon tanult és bejárta az Egyesült Államokat, tisztában volt Amerika hatalmas hadipotenciájával és azzal, hogy Pearl Harborral felébresztették az alvó oroszlánt. Úgy vélte, hogy ha sikerül is koncentrált csapással véglegesen megsemmisíteniük a csendes-óceáni haderőt, legfeljebb fél éves erőfölényhez jutnak az amerikaiakkal szemben. Csak ennyi idejük lesz arra, hogy az erő pozíciójából tárgyalva Amerikával, pacifikálják hódításaikat. A teljes siker érdekében a végső csapás grandiózus terve lényegében az egész japán császári flotta bevetésével számolt.

Yamamoto admirális haditerve a szigorú titoktartásra, a meglepetésre, és az amerikai erők megosztására épült. A császári hadiflotta északi inváziós köteléke Kondo altengernagy parancsnoksága alatt az amerikai partokhoz (Alaszkához) relatíve közeli Aleut-szigetcsoport megszállásával vonta volna el az ellenség figyelmét a Midway-szigetekhez lopódzó, és Nagumo altengernagy vezénylete alatt álló fő csapásmérő erőtől. A terv szerint Yamamoto tengernagy, mint hadműveleti parancsnok zászlóshajója, a hatalmas és elképesztő tűzerővel rendelkező Yamato fedélzetén az Aleut és a Midway szigetek között félúton várakozott volna az elsősorban csatahajókból, cirkálókból és rombolókból álló erős kötelékével, hogy oldalba támadhassa a Midway felmentésére Pearl Harborból kihajózó amerikai hadihajókat. A tervet – amelynek elkészítésében az egyik legzseniálisabb japán haditengerészeti stratéga, Genda fregattkapitány is oroszlánrészt vállalt,- a legapróbb részletekig kidolgozták. A Császári Flotta és a haditengerészeti légierő hatalmas fölényben volt a Pearl Harbor sokkjából még fel sem ocsúdott, megtépázott amerikai flottával szemben. Úgy tűnt, hogy semmilyen akadálya sem lesz a fényes győzelemnek, ha és amennyiben - amint azt Kondo altengernagy szarkasztikusan megjegyezte -, az amerikaiak is a tervben feltételezettek szerint fognak eljárni… Önként adódó kérdés, hogy a kiváló terv és a hatalmas erőfölény ellenére, miért az amerikaiak arattak a háború további menetét is alapvetően megváltoztató győzelmet a japán flotta felett? 1942 januárjában, a Csendes-óceáni Flotta Pearl Harbori parancsnokságának egyik félhomályos, fülledt, cigarettafüstös alagsori helyiségében, egy kevéssé „katonás” megjelenésű kódfejtő tisztnek, az általában csak hálóköntösben és papucsban fel-alá sétálgató, vaskos havannáiból folyamatosan füstkarikákat eregető Joseph J. Rochefort fregattkapitánynak sikerült ugyanis feltörnie a japán haditengerészet szupertitkos JN-25 kódját. Így ettől kezdve az amerikaiak el tudták olvasni a japán flottaparancsnokság üzeneteit.

Noha 1942 áprilisára Rochefort és kódfejtő csapata munkájának köszönhetően már világossá vált, hogy a japánok nagy erőkkel újabb invázióra készülnek, de még mindig nem volt egyértelmű, hogy mi lesz a támadás célpontja. Chester Nimitz tengernagy, a Csendes-óceáni Flotta frissen kinevezett főparancsnoka gondjait fokozta, hogy Ernest King flottatengernagynak, a haditengerészet vezérkari főnökének határozott meggyőződése szerint, az új japán invázió az Egyesült Államok nyugati partvidékét fogja érinteni. King ezért azt követelte Nimitz-től, hogy Kalifornia térségébe koncentrálják a flotta erőit. A csendes-óceáni haderő kétségbeejtően legyengült állapotban volt a japán flottához képest. Alig maradt nagy felszíni sorhajó egységük, és az 1942. május 4. és május 8. között lezajlott Korall-tengeri ütközetben kevés számú repülőgép-hordozóik egyikét, az USS Lexingtont is elvesztették, az Atlanti-óceánról frissen átvezényelt USS Yorktown hordozó pedig súlyosan megsérült. Életbevágó volt tehát mielőbb megtudni a japán invázió pontos célját, hogy a flottát helyesen koncentrálják.

A kisszámú felszíni egység megosztása Hawaii és a nyugati part vizei között ugyanis egyenértékű lett volna a biztos vereséggel. Rochefort jelentette Nimitznek, hogy a japán rádióforgalmazásban feltűnően gyakran szerepel egy titokzatos betűkód: az „AF”. Azt is közölte felettesével, hogy ez érzése szerint Midway fedőneve, de hozzátette, ezt egyelőre még nem tudja bizonyítani. Nimitz szintén hajlott erre a feltevésre, de bizonyosságot várt, az idő pedig túl rövid volt ahhoz, hogy még további, több hónapig tartó kódfejtő munkával jussanak eredményhez. A ravasz Rochefort ekkor cselhez folyamodott, hogy „kiénekeltesse” a japánokból valódi céljukat. Megüzente Midway helyőrségének, hogy küldjenek Pearl Harborba egy kódolatlan (tehát a japánok által könnyen lehallgatható) fals üzenetet arról, miszerint a sótalanító berendezés meghibásodása miatt, nincs ivóvizük. Alig 24 óra elteltével, Joseph Rochefort selyem házikabátjában, papucsosan bekopogott Nimitz tengernagy irodájába, és egy rövid, kódolt japán üzenetet tett le az admirális íróasztalára. A rövid üzenetben ez állt: „AF-nek nincs ivóvize.” A csavaros eszű Rochefortnak köszönhetően bizonyossá vált tehát, hogy a japán inváziós erők célja: Midway. A japán haditengerészeti vezérkar végig abban a feltevésben volt, hogy a JN-25 kódnak köszönhetően, az amerikaiaknak sejtelmük sincs a készülő, mindent elsöprő támadásról. A rendkívül intelligens Genda fregattkapitány azonban azt javasolta Jamamotónak –már az inváziós flotta kifutása után -, hogy küldjenek ki két cirkáló hidroplánt Pearl Harbor fölé, megbizonyosandó arról, hogy az amerikai flotta a hadikikötőben horgonyoz. Jamamotó tengernagy elfogadta Genda felvetését, és ki is küldtek felderítésre két hidroplánt.

A repülőgépek azonban nem tudtak leszállni Hawaii felé tartó útjukon a French Frigate korallzátonynál üzemanyag felvételre, mert a korallszirt lagúnájába egy amerikai romboló horgonyzott… A szigorú rádiócsend miatt Jamamoto úgy döntött, hogy nem értesítik Nagumót arról; nem sikerült a Hawaii feletti felderítés. 1942. június 4.-ének hajnalán ezért Nagumó altengernagy azzal a szilárd meggyőződéssel küldte Midway fölé bombázóit, hogy a gyanútlan amerikaiak békésen alszanak Pearl Harborban, hadihajóik fedélzetén. A jól koncentrált, lesben álló amerikai csapásmérő erő véres küzdelemben, az USS Yorktown elvesztése árán a tenger fenekére küldte Nagumó mind a négy hordozóját, az Akagit, a Soryut, a Kagát, és végül a Hiryut is. Jamamoto tengernagy, szembesülve a megrázó vereséggel, 1942. június 5.-én délelőtt, lefújta a hadműveletet. Ezzel mindörökre vége szakadt a diadalmas japán előrenyomulásnak, és elkezdődtek a teljes vereséghez vezető évek. A midwayi amerikai diadal, Dávid győzelme volt Góliát felett.”Hihetetlen győzelem”- ahogyan John Lord a híres hadtörténész aposztrofálta a II. világháború egyik legjelentősebb tengeri ütközetét.