Azerbajdzsán „Holdbéli tája” – Gobusztán

A gobusztáni fotók láttán nehéz eldönteni a szemlélőnek, hogy a Földön készültek-e, vagy valamilyen űrszonda továbbította őket egy idegen planétáról. A szinte növénytelen vonulatok, az éles sziklák ásványoktól rikító színei és a hatalmas, pöfögő sárvulkánok azt juttatják az ember eszébe: ilyen lehet egy Holdséta.

Gobusztán
A Kaukázus és a Kaszpi-tenger találkozásánál fekvő megyényi terület egészen különleges mikroklímával rendelkezik. Minden irányból zöld öleli körbe (mi több, 150 km távolságra déli irányban szubtrópusi páraerdők gőzölögnek), mégis ez a nagyjából 60x100 km méretű sáv egy igazi csapadék nélküli, sivatagi vidék. A változatos felszínformák és a kőzetalkotó ásványok sokszínűsége miatt mégsem egyhangú, inkább kíváncsiságot ébresztő, bizarr táj.

A folyamatosan száradó Paratethys-tenger néhai partjai mára kiemelkedett platókká váltak, az állandó tektonikai aktivitás következtében repedések és törésvonalak barázdálják, a homok csiszolta dombokat, hegyeket. Szinte ellátni innen a gazdagságot hozó bakui olajmezőkig, s ha előre olvastunk a térség geológiájáról, tudjuk, hogy a talpunk alatt néhol itt is petróleum kavarog. A tűző napon a nappali hőmérséklet májustól szeptemberig gyorsan 35°C-ra emelkedhet, de a helyi különlegesség a rendkívüli erejű szél. Mindennapos a szélvihar erejű, folyamatos légmozgás, szó szerint „rá lehet támaszkodni” a lökésekre.

Földünk legnagyobb sárvulkánjai
A tektonikailag aktív zóna legkülönlegesebb jelenségei a sárvulkánok. Itt van belőlük a legtöbb, s ezek a legnagyobbak is egész Földünkön. A számon tartott 1.000 sárvulkánból több mint 400 található Azerbajdzsánban. A sokszor több száz méter magas halmok tetején, oldalában tucat számra sorakoznak a 3-4 méteres vulkáni kúpok.

A kürtőkből váltakozó ritmusban tör a felszínre a sár. Lávafolyamok helyett itt sárfolyásokat találhatunk, a kürtők mélyéről sziszegés vagy éppen böffenő hangok hallhatók. A sokszor 2-3000 mélységben lévő üregekben keveredik össze a forró víz, a különböző gázok (főleg metán) és a sár. A kitörések általában veszélytelenek (a sorok íróját is többször „leköpte” a Dashgil egyik vulkánja), a felszínre törő gázok nem mérgezőek, a sárfolyam hőmérséklete 30°C körüli. Eruptív sárvulkánok esetén is csak kisebb mennyiségű agyag repül a levegőbe. A sárvulkánok mára Azerbajdzsán legfontosabb természeti látnivalói közé tartoznak – hiszen pl. Európában teljesen ismeretlenek. (A Székelyfölddel határos romániai Buzau, vagy Szicília sárvulkánjai sokkal kisebbek és messze nem ilyen látványosak.)
2001-ben egy egészen elképesztő sárvulkán kitörést figyeltek meg Gobusztán holdbéli táján: az egyik óriási kráterből, igen erőteljes morajok közepette, 15 méter magas lángok csaptak a felhőtlen ég felé.

Az UNESCO világörökségi ősrajzok
Az üledékes kőzetekből felépült néhai partok mára meredek peremű platókká formálódtak. Az egyik ilyen perem oldalában található a Qobustan Nemzeti Parkhoz tartozó 40 hektáros sziklarajz múzeum. A Kaszpi-tengerre néző, UNESCO világörökségi védelem alatt álló szabadtéri múzeumban a sziklarajzok mennyisége, mérete és változatossága egészen egyedülálló. A magyar látogatót leginkább egy „szőlő és zöld nélküli Badacsonyra” emlékezteti a táj, a hegy alatt bolygónk legnagyobb tavával. (A 371 000 km2 területű Kaszpi-tenger felszíne 625-ször nagyobb a Balatonénál, s átlagos mélysége annak hatvankétszerese.) Ma gépjármű- és vasúti forgalom halad ott, ahol 3500 éve még óriási állatcsordák haladhattak évi migrációs vonalukon.

A néhai migrációs vonal vadbősége, a nagyszerű beláthatóság és a víz közelsége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a neolit kori közösségek annyi éven át otthonuknak és kultikus központjuknak is tekintették ezeket a sziklákat. A különböző generációs sziklarajzok (számos közülük olyan jó állapotban maradt meg, mintha csak néhány napja készültek volna) életképeket és kultikus szertartásokat is ábrázolnak. Tengerjáró hajó, vonuló állatcsorda, vadászat és szertartásos táncok jelenetei fedezhetők fel a sziklákon ezerszámra. A lekoptatott talapzatokon kőbe vájt edények, tárolók sorakoznak, s a neolit kori emberek eszközei heverhetnek még ma is szerte szét a plató peremvidékén, a szélrózsa minden irányában.
Ellentmondásosnak tűnhet, de a „Holdbéli Gobusztánt” számos kutató az emberiség egyik bölcsőjének tartja.