Bacsák György, a fonyódi polihisztor

A magyar régésztehetség főleg a Balaton környékén végzett ásatásai során számos jelentős leletre bukkant; s a megtalált maradványok tárháza az őskortól egészen a középkorig terjed. Bár páratlan személyiség és megszállott felfedező volt, neve méltatlanul ismeretlen maradt az utókor számára.

Pozsony, 1870. június 5. – Fonyód, 1970. március 4.

A szöveg dr. Szűcs Imre (†) 1997. szeptember 22-én a Magyar Tudományos Akadémia Bacsák György emlékülésén elhangzott beszédének kivonata.

Bacsák György Pozsonyban látta meg a napvilágot egy nevezetes dinasztia sarjaként. Családja sok olyan embert ajándékozott a magyar történelemnek, akinek a szellemi nyomait megtalálhatjuk minden korabeli összegzésben. Elemi iskoláit német nyelvű intézményben végezte, majd a pozsonyi Királyi Római Katolikus Főgimnáziumban tanult, ahol a számtant, a matematikát, a fizikát és a csillagászatot nevezetes és briliáns tanára, Dohnányi Frigyes kedveltette meg vele. Ez a momentum később meghatározó lett az életében. A családi hagyomány azonban a jogi pályát jelölte ki számára. A Pázmány Péter tudományegyetem jogi karán szerzett oklevelet. Később találkozott egy másik nagy elmével, Milutin Milankovič szerb csillagásszal, akihez hosszú időn át termékeny és vitáktól sem mentes barátság fűzte.
Fiától, az 1994-ben elhunyt Bacsák Jánostól tudom, hogy élete végéig foglalkoztatta az általa csak „két nagy dögnek” nevezett Jupiter és Szaturnusz 200 millió évenkénti közelkerülése, amely hatással van az összes többi bolygó, így a Föld pályájára is. Tőle tudom, hogy Bacsák elmélete nyomán az amerikaiak elvégezték az Indus és Gangesz folyó torkolatánál a rétegtani fúrásokat, és a kiemelt szelvények egyértelműen igazolták a Bacsák–Milankovič-számításokat. Az eredményt azonban nem hangoztatták.
Bacsák György világéletében Balaton-imádó volt. Már a századforduló éveiben rendszeresen járt Fonyódra. Tudjuk, hogy olthatatlan vágyat érzett a régészet megismerésére és gyakorlására is. Fontos volt számára, hogy szeretett bélatelepi fészkében a régészet eszközeivel is sorról sorra bizonyítsa csillagászati – a glaciológia szerepéhez kapcsolódó – felismeréseit.
Említést érdemelnek művészeti hajlamai is. Átlagon felüli festői és rajztudással rendelkezett. Noha nem végzett festészeti stúdiumot, sok-sok tucat kitűnő olajfestményt, öregkorában pedig akvarelleket alkotott. Művei számos tárlaton lettek kiállítva, nemritkán sorsolási első díjasként keltek el. Ügyes ács, asztalos és sportember is volt. Emellett a vitorlázás és jégvitorlázás jártas mestere is volt. A gondviselés szálfatermettel, csodálatos vitalitással és egészséggel ajándékozta meg.
A Fejér megyei Hörcsökpusztán és környékén – már mint nyugdíjas – Pálffy herceg jószágkormányzójaként kezdett ásatásokba, amit 1928 után Fonyódon és Ságváron is folytatott. Magyar Kálmán történész-archeológus életrajzi összefoglalójából tudjuk, hogy bámulatos érzékkel tudta kijelölni, majd feltárni, menteni, magyarázni, bemutatni, és eljuttatni a múzeumokba a leleteket. Feltárásaival tételesen kutatta és bizonyította az őskőkor, az őskor, az ókor, a népvándorlás kora és a magyar középkor nyomait és bizonyítékait. Bebizonyította, hogy 17-18 ezer évvel ezelőtt őskőkori (paleolit) ember élt Fonyódon. Leleteket mentett a rézkorból, majd a bronzkorból. Felsorolni is lehetetlen az edényeket, cserepeket, urnasírokat, hamus gödröket, agyagkanalakat, őrlőköveket, amelyeket talált.
Az illír, kelta és gót leletek mellett a római és a középkori épületmaradványok jelentettek igazi szenzációt. Nem is szólva a bereki cölöpépítmények elképesztő feltárásáról, a maradványok precíz, rajzokkal illusztrált kataszteréről. Feltérképezte a fácánosi erődvárat és a katonatemetőt.
Csak a teljes életmű tudná érzékeltetni, hogy Bacsák György hogyan tárja elénk varázsos érthetőséggel és tiszta logikával ezeknek a korszakoknak a vizuális megjelenését, mozgását, flóráját, faunáját, a földtani alakzatokat, a morfológiát, a növénytakarók sokszínűségét, az emlősök jövését-menését.
72 éves korában sajtó alá rendezte „A skandináv eljegesedés a periglaciális övön” című művét. Ezt követte tizenhárom év múlva „A pliocén és pleisztocén az égi mechanika megvilágításában”. 90 évesen a jégszünetek okairól tartott előadást.
Joggal ki lehet jelenteni, hogy Bacsák György hevenyészve vázolt tudományos argumentuma önmagában is egyedülálló csodája az autodidaxisnak. Nemcsak jóságos, de tehetséges ember is volt, nála az idő dimenziója és megfoghatatlan szimbolikája messze eltért a mai időfogalomtól. Hihetetlen munkabírása és aktivitása utánozhatatlan személyiséggé teszi.

A szerző emlékére:
Bacsák György emlékének megőrzéséért igen sokat tett az idén júliusban elhunyt lelkes fonyódi lokálpatrióta, dr. Szűcs Imre, aki visszavonulásáig fáradhatatlanul gyűjtötte a Bacsákhoz köthető relikviákat, kutatta Bacsák felvidéki és anyaországi múltját, valamint sokoldalú tudományos munkásságát. Aktívan részt vett a Bacsák György tiszteletére tartott emlékülések szervezésében, és levelezéssel tartotta a kapcsolatot Bacsák György leszármazottaival. E levelek, amelyek dr. Szűcs Imre családja birtokában vannak, jó példái annak, miként alakulhat ki egy lelkes ember és a nagyapja emlékét megőrző unoka között kölcsönös tisztelet.