Ma 2019. 08. 24.,
Bertalan napja van

Utazz el! Éld át! Írd meg!

EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet.

A felfedezők köztünk vannak!

  • strict warning: Declaration of views_handler_argument::init() should be compatible with views_handler::init(&$view, $options) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_argument.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_validate() should be compatible with views_handler::options_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_submit() should be compatible with views_handler::options_submit($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter_boolean_operator::value_validate() should be compatible with views_handler_filter::value_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter_boolean_operator.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_style_default::options() should be compatible with views_object::options() in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_style_default.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_validate() should be compatible with views_plugin::options_validate(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_submit() should be compatible with views_plugin::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.

A GRAN SABANA és a RORAIMA TEPUI

Venezuela

2013-02-22 | Utoljára módosítva: 2013-06-19 10:41:56

Venezuela déli területeinek jellegzetességei a tepuik, az ősi sziklából álló meredek, toronyszerű fennsíkok. Ezek közül a leghíresebb a Roraima és az Auyantepui, ahonnan az Angel-vízesés hullik alá. A Roraima hegység, Venezuela, Brazília és Guayana határain található, hatalmas, mintegy 15 km hosszú, lapos tetejű, 2772 m magas hegy a Pakaraima-hegységben. Innen ered Guyanának, valamint az Amazonas és az Orinoco vízrendszerének több folyója. A csúcsot általában felhők borítják, állat- és növényvilága egészen különleges.

GRAN SABANA és RORAIMA TÚRA

1. nap: Budapest - Caracas

Indulás Budapestről, este érkezés a venezuelai fővárosba, Caracas-ba, majd transzfer a szállodába. Caracas 1000 méterrel a tengerszint felett, egy völgyben, fákkal borított hegyek gyűrűjében fekszik. A város gyarmati voltát tükröző régi, történelmi épületek és az új, felhőkarcolók jellemezte modern városrész között óriási kontraszt figyelhető meg. Éj a hotelben.

2. nap: Caracas - Puerto Ordaz – Gran Sabana

Reggel indulás a reptérre, pár óra repülés után érkezés Puerto Ordaz-ba. Először látogatás a Caroní folyó partján lévő Cachamay Parkba, majd utazás a Gran Sabana-ra, ami a Canaima Nemzeti Park keleti részén fekszik. Egy különleges tájat foglal magába ez a terület: tiszta folyók, vízesések és végtelen Tepui-hegyek, melyek szavannák és erdőségek fölé magasodnak. Ezt a vidéket terepjárók segítségével fedezzük majd fel. Ellátogatunk két aranybányavárosba is El Callao-ba és Tumeremo-ba is. Az ebédet követően El Dorado felé vesszük az irányt. Az éjszakát egy egyszerű, ám kényelmes kempingben töltjük. Vacsora szintén a kempingben.

3. nap: Gran Sabana

A reggeli után felfedezze fel a Gran Sabana-t! Egy pemon indián falucskába, Liworibo-ba megyünk, ahonnan csupán 30 perc kenuzásra van a Chinak Meru, a vidék legmagasabb vízesése. Meg fogunk állni a Pozo Escondido és a Pozo de Los Enamorados „vízkutaknál”, piknik formájában el is fogyasztjuk itt az ebédünket. Visszautazás a táborba, vacsora és éj a kempingben.

4. nap: Santa Elena de Uairén

A reggelit követően indulás délre a brazil határhoz. Lélegzetelállító tájon utazunk keresztül: folyók, vízesések, szavannák, erdőségek mindenütt, és természetesen a Tepui hegyek is mindenhonnan láthatók. Megállunk a Kawi és a Kama Meru vízeséseknél, majd a piknikebéd elfogyasztása után folytatjuk a túrát a Jaspe vízeséshez. Délután érkezés a Santa Elena de Uairén határmenti városhoz, ahol éjszakára megszállunk.

5. nap: Santa Elena de Uairén

Reggeli, majd átmegyünk a határ túlsó oldalára Paracaima településére, hogy az utasok kedvükre vásárolhassanak. Majd visszatérés Puerto Ordaz-ba, 

6. nap: Roraima

Néhány nagy felfedező nyomdokaiba lépünk a Roraima, Dél-Amerika egyik lenyűgöző hegységéhez vezető túránk kapcsán. Falai olyan hatalmasak, hogy közel 50 éve megmászhatatlannak tartják a Roraima-t. E természeti képződmény ihlette Sir Arthur Conan Doyle: Az elveszett világ című regényét is.

Santa Elena-ból egy terepjáróval észak felé vesszük az irányt és San Franciscode Yuruani-ba utazunk. Onnan egy földúton közelítjük meg a Paray-Tepuy indián települést. Útközben a szavannáról és a Tepuys hegységről fantasztikus kilátás tárul elénk. Egy könnyű ebédet követően megkezdjük a túránkat a szavanna kis dombjai és patakjai között. 5 óra kirándulás után megérkezünk a Kukenán folyó partján fekvő táborunkba. Itt töltjük első éjszakánkat. A folyóban vehetünk egy frissítő fürdőt a vacsora előtt.

7. nap: A Bázis tábor

Reggeli után a gyönyörű Gran Sabana vidéken folytatjuk túránkat, majd körülbelül 5 óra alatt megérkezünk a Bázis táborhoz, mely egy színes madarak és szentjánosbogarakkal teli réten helyezkedik el. A Roraima hegy csillogó kvarc fala közvetlenül a tábor mellett húzódik, ezzel lenyűgöző kilátást nyújtva 

8. nap: A hegytető

Reggeli után egy a Roraima-t átszelő csapáson indulunk útnak. A keskeny ösvény felvisz a hegytetőre a hegyvidéki esőerdők, kis patakok, gazdag növény és állatvilágon keresztül. Egy idő után a növényzet óriási páfrányokká alakul át és az ösvény egy több száz méteres vízesésen visz keresztül minket. 5 óra túrázás után megérkezünk a hegytetőhöz. Itt felállítunk egy tábort a védett párkányon, hiszen az itteni időjárásra jellemzőek a hirtelen viharok.

Ebéd: út közben. Vacsora: a táborban.

9. nap: A hegytető

Reggeli után egész nap felfedezhetjük a hegytetőt. Megnézzük azt a pontot is, ahol Venezuela, Brazília és Guyana találkozik. Furcsa kőképződmények között fogunk kirándulni, völgyek és csillogó kvarc kristályokkal borított földön. Több helyen kisebb medencéket lehet látni, melyekben a Roraima hegy fekete varangyai élnek. A növényvilág meghökkentő és furcsa (különleges orchideák és húsevő növények) Ebéd: út közben. Vacsora: a táborban.

 

10. nap: A Tek folyó

Reggeli után lebontjuk a tábort és egy 7 órás kirándulás során leereszkedünk a hegyről a Tek folyóhoz. Ebéd: út közben. Vacsora: a táborban.

11. nap: Santa Elena de Uairén

Reggeli után visszamegyünk Paray-Tepuy-ba és autóval visszautazunk Santa Elena-ba.

Habár ez a túra technikailag nem nehéz, jó kondi szükséges hozzá. Amit hozni kell: hálózsák és gyékény. Hordárokat lehet bérelni a személyi poggyász szállítására.

12. nap: Puerto Ordaz

Az Orinoco folyó partján, a Caroní folyó torkolatánál lévő nyüzsgő város a Gran Sabana és a Canaima Nemzeti Park kapuja, bejárata, ahonnan a különböző célú kirándulásokat indítani érdemes.

13. nap: Indulás

Puerto Ordazból utazás Caracasba majd a venezuelai fővárosból repülés vissza Budapestre.

Részvételi díj irányára 657.000.-Ft/fő + repülőjegy + illeték

Egyágyas felára: 57.000.-Ft

Induló létszám: 10 fő

 

Az út során elkísér minket Charles Brewer-Carías venezuelai felfedező, a Tepui-k szakértője is!

 

Charles Brewer-Carias

„Ami engem hajt az a felfedezés vágya” – mondta Charles Brewer-Carías üvegcsékben lévő pillangókkal, tarantulákkal és bogarakkal díszített otthonában. A kutató szerint: „információk átadásáról van szó, melyek az emberiség elől évezredek óta rejtve vannak”. 

Charles Brewer-Carías venezuelai felfedező, természettudós, akit sokan a 21. századi Indiana Jones-nak tartanak. Már több mint 200 expedíciót vezetett a guayanai magasföldekre, ezalatt többek között a botanika, a zoológia, a földrajz, a geológia és az antropológia területein tett felfedezéseket. Már több mint fél évszázada annak, hogy a fiatal Charles-t foglalkoztatni kezdték a venezuelai dzsungelek és eldöntötte a kutatásnak szenteli életét. Ennek megfelelően nem is egy hétköznapi ember sorsát éli a természettudós. Önállóan, illetve a világ különböző pontjairól származó neves szakértőkkel együtt is folytat kutatásokat, az eredmények pedig később publikálásra kerülnek.

 

Nagyapja brit nagykövet volt Venezuelában, ezért a család is odaköltözött. Charles Brewer már Caracasban született, 1960-ban fogorvosként végzett az egyetemen, ám már eközben is sokat tartózkodott az Orinoco-medence erdejeiben, ahol a Ye'kuana indiánokat, az ő életmódjukat, szokásaikat figyelte meg. Számos antropológiai témájú publikációja is megjelent az évek során. 1961-ben a biológia tudományába ásta bele magát, különösen a délkelet-venezuelai erdőségek és a Tepuis területeit (a Gran Sabana nagy, kvarcit-szerkezetű részei) vizsgálta.

Leghíresebb fedezései a Tepui-k geológiai adottságaihoz fűződnek, mint a Sarisariñama-n lévő óriási víznyelők, a világ legnagyobb kvarcit barlangja a Chimanta-tepui-n, de sok más addig még ismeretlen barlang felfedezése is az ő nevéhez fűződik.

1979-ben az ifjúsági ügyekért és sportért felelős miniszter lett, melynek során "felderítő táborokat" szervezett fiatal honfitársainak, hogy ők is belekóstoljanak a vad, érintetlen természetbe és jobban megismerjék azt. 1981-ben elnyerte a Hadsereg Vöröskeresztjét és a "Felszabadító díjat" az Essequibo, a korábbi Brit Guayana területére vezetett expedíciója miatt. Célja az ottani orosz és kubai érdekeltségek felfedése volt. Egyik, 4 évig tartó Cerro de Neblina-i útja során több száz új növény és állatfajt azonosított és ismertetett meg az emberekkel. 27 növényt, hüllőt, rovart és skorpiót nevezetek el róla tiszteletképpen.

Vitathatatlan, hogy Charles Brewer-Carías a dzsungelben való túlélés egyik szakértője, ilyen jellegű túrákat szervezett is hazájában. Saját kés márkája is van már, mely világszerte ismertté vált.

Charles Brewer kutatásit a venezuelai kormány nem támogatja sem anyagilag, sem másképp, meglehetősen szerény jövedelmet kap havonta az elismert kutató. Egy megviselt, régi autóval közlekedik, a számlák kifizetésekor pedig barátai, ismerősei segítik ki őt.

Következő terve El Dorado-ba, az arany városba való utazás, melyre állítása szerint csak akkor fog elindulni, ha egy kormányzat támogatja őt.

 
 

Az eddigi utazásokról

A pánamerikai út egyetlen keleti, vagy inkább Dél-Amerika közepét átszelő útján Boa Vista felől léptünk be Venezuelába a Santa Elena de Uairén városka alatti határátkelőhelyen.

A brazíliai egy órás kilépést követően négy órás értelmetlen várakoztatást hozó belépés követett, részben a pemon őslakók közül kiválasztott és kiképzett hivatali személyzetnek köszönhetően. Eszembe jutott az évekkel ezelőtti búcsúm a pemon földtől és az ő egyik nagyon szépen rajzoló, értelmes kis lakójától, Franciscotól, az indián kisfiútól. Elköszönésemkor megkérdeztem, hogy mi szeretne lenni, amikor felnő? Ő egy kicsit sem gondolkodott, hanem rávágta, hogy utazó, idegenvezető. Megértettem, bár meglepődtem és elfogadni, hirtelen nem tudtam. Megdöbbenésemet követően átgondoltam az ő életét – jóllehet belelátni sohasem fogok – hogy látva az én ottlétemet is, többre vágyik. Tudja, amit a szülei és nagyszülei csak sejtettek, hogy a világ sokkal nagyobb, mint az ő indián közösségük. Kitekintést óhajt a nagyvilágra, és ahogy én is felfedeztem az ő világukat, úgy ő is kíváncsi az enyémre. Mindezen átértelmezett gondolatok mellett ott és akkor elszakadt bennem valami, ami az őslakókba vetett hitemet éltette addig. Azért rossz a közérzetem, ha erre gondolok, mert nekem és a ma felfedezőinek még megadatott számos ősközösség érintetlen, vagy alig érintett világnak a megismerése és annak minden gyönyörűsége. De szükséges beolvasztani őket a mi világunkba? A másik kérdésem, hogy van-e jogunk megfosztani őket a fejlődéstől? Egykoron a hittérítők verítékes munkával érték el azt, amit ma a számítógépek világában egy nap alatt okozunk: megfosztjuk őket ősiségüktől.

Az „elveszett világ” bejáratánál San Francisco és San Ignacio települések pemon lakóit szemlélve, tapasztalom, hogy rohannak a „civilizált” világ karjába. Sehol az ősi kunyhó, sehol a tiszta indián környezet, a fiatalok többségénél már a múlté a hagyományőrzés.

De olvasható a döbbenet erejével lesújtó Patria o muerte! Venceremos – a haza vagy a halál és győzni fogunk – csávezi üdvözlőtábla a tepuik tündérhegyei között. Az élményeket a jelenlegi észbontó és felfoghatatlan lejtmenetbe kapcsolt venezuelai uralkodó Hugo Chavez szelleme tetézi be. Sok minden illik ide, de ez az eszetlenséget tükröző propaganda felirat rosszat sejtet, hogy mi vár majd ránk a nagyvárosokban. Az őrposzton strázsáló, teljes fegyverzetben majd hőgutát kapó sorkatonák kérdezik az utazót céljáról a megszámlálhatatlan ellenőrző pontokon. Magyarországról semmit, vagy alig hallottak valamit. Egy katona felismerte a terepjárónkat a rendszámról, de érdemben ő sem nyilatkozott. Ám nem is ez a baj, jóllehet az elmúlt nyolc - talán húsz? - esztendő magyar kormánynak nevezett egylete nem is tett sokat azért, hogy hazánkat érdemben népszerűsítse.

De a chávezi propaganda gépezet göbbelsi erővel dübörög, legyen az eredmény pozitív, vagy negatív. Ennek köszönhetően szó szerint újra kell tanulnom ezt az országot, ahol már jártam, csak az akkori körülmények köszönőviszonyban sincsenek a mai állapotokkal.

Akkor nem rontották el a csávezi nemzeti gárda fegyveresei a hegyek és a vízesések látványát. Nem szimatoltak minden külföldi és honfitársuk után. Akkor többet mosolyogtak. Ma viszont egy komor, feszült, örömtelen és számtalanszor udvariatlan néppel szembesülünk. Úgy érezzük, mintha azt kérdeznék, hogy - miért jöttünk ide? - Ti Magyarországról autóval mit kerestek itt? Gyanúsak vagytok és megbízhatatlanok, mert a mi uralkodónk senkiben sem bízik. Bár én úgy hallom ki a Fidel Castrót is túlszárnyalni óhajtó beszédeiből, hogy Chavez már magában sem bízik. Nekünk az autóra érvényes nemzetközi biztosítást igazoló dokumentum ellenére egy újabbat kell kötnünk. Laci barátommal együtt küzdünk az igazunkért, de a tisztviselő hajthatatlan. Beléphetünk az országba és Santa Elena de Uairénben kell egy biztosító társaságot keresnünk. Vámvizsgálattól tartottunk, hogy kipakoltatják a köbméternyi csomagot – és felfedezik nálam a rondóniai surui indiánok által készített ara papagájtollas fejdíszeket. (Tudom, elítélendőnek lenne mondható a tettem. De az erdőirtások miatt a nincstelenségbe kényszerített idős indián asszony által készített és nekem eladott fejdísz által nem pusztul el az Amazonas világa.) Igazából elvámolni valónk nem volt, de sohasem lehet tudni, ki mibe köt bele. A város filmbe, regénybe illő. Nincsen filmrendező és regényíró, aki stílusában tökéletesebbet tudna elképzelni. (Talán Fellini?) Hihetetlen, hogy mi ebbe, - ma a jegyzet írásakor – álomszerűen légiesnek tűnő, ám mégis élő, nyüzsgő környezetbe csöppentünk bele. Úgy forognak a nyakak és fejek utánunk, mint az első tavaszi napon a férfiak a csinos szoknyák után a pesti flaszteren. Meg is jegyezzük. De a tekintetekben nemcsak meglepődöttség, hanem irigység is vegyül. Érdemes óvatosnak lennünk. Csak úgy hagyjuk el a kocsit, hogy testközelben maradjon. Érdeklődünk, hol a biztosító. Találunk egyet, de nem megfelelő. Átküld a kollégájához, ahol megnyugtatnak. Náluk köthetünk biztosítást. A nem megnyugtató az, hogy mekkora összegért. Összesen egy hétre több mint kétszáz dollár. Alkudozás és semminemű meggyőzés sem segít. A főnök és a fiatal hölgy alkalmazottja mindenre kiterjedő biztosítást kötnek. Ahogy a helyi autóparkot nézzük, azokban sok kárt tenni már nem lehet. Így érthető a károkozásunk veszélyfoka. Az üröm mellett öröm, hogy hivatalosan is begördülünk Venezuelába. Érthető az illeték megfizettetése velünk, ugyanis a benzinturizmus miatt átjáró brazilokkal mindez nem tehető meg. Amire San Ignacio de Yuruanin át San Francisco de Yuruaniba érkezünk, útközben felfigyelünk a másnapi túránk bejáratára is, ami a rejtelmes vidék utolsó, autóval elérhető pontjához vezet. Kicsivel korábban haladtunk át a Jáspis-folyón, ahol egyedi kincsgyűjtésbe nem lehet fogni, mert védett övezetnek számít. Álmodozásunkból San Francisco központjában egy az utunkat álló fegyveres zökkent ki. Hatalmas ismétlőpuskát tart a kezében. Félig civil, félig egyenruhás hatvanas éveiben járó férfi zord külseje még ma is előttem van. Ő legalább annyira meglepődött, mint mi. De a hivatal kötelezi őt, aki a városka rendfenntartója, mint kiderült. Honnan hová és mi járatban itt? – kérdezi spanyolul. Közlöm nagyon röviden, hogy szállást keresünk, mert másnap a környéket óhajtjuk megismerni. A fegyverét erre lábához ereszti és közli, hogy van vendégfogadó pár utcasorral lejjebb, a hegyek irányába. Váltunk még pár szót, hogy honnan jöttünk és valóban békés, felfedezőúton járunk ezen a látogatókban most kietlen vidéken. Pedig a főút mentén sok bódé sorakozik, amiről megtudjuk, hogy ezrek érkeznek ide a látogatói főszezonban. A pemonok között is nagy népszerűségnek örvendő városka mintegy gyűjtőhelye az őslakóknak. A rend őre megállítja a forgalmat, az éppen akkor oda tévedő kamiont, amit el is engedhetett volna, mert utána sem jött senki. Visszafordulok és még egy pillanatra megállunk, hogy kenyeret vételezzünk. Az nincsen, majd holnap – manana, akár Kubában! – közli az eladó. Micsoda hasonlóság!

Mi is egy ilyen családhoz érkeztünk már a csillagok világánál. Egy kisgyermekes, fiatal házaspár néz ki az aprócska házból. A férj közli, hogy van szállás a számunkra. Ha megfelelő lesz. Rajtunk kívül nincsen idegen látogató. Alig kétszáz méterre tőlük áll egy hosszú ház, aminek egyik szobáját kapjuk. Benne két emeletes ágy áll, egyszerű zuhany és a nagy bejárati vasajtó növeli a színvonalat. Mivel a közbiztonság nem garantált, ezért a terepjáróval szívesen állnánk be a szobánkba, de csak szorosan az ajtóig jutunk. (Mauritániában a recepció földszinti teraszán aludt az autónk egy évvel korábban, még az utunk első szakaszán.)

Visszamegyünk a főútra és megvacsorázunk. Sült csirkét rendelünk, mert csak az kapható. Kíváncsi tekintetek között, de nyugodt és őrzött környezetben megvacsorázunk. Rendőrünk már barátságosan kíván jó éjszakát, amikor elköszönünk.

Kutyaugatás altat el bennünket, bízva abban, hogy ránk is vigyáznak. Éjszaka is folytatódik a telihold imádása. Én kissé nyugtalanul alszom, bár semminemű félelem nem volt sohasem bennünk. Talán a hold teszi. (Igaz, bevallom, úgy, mint tíz napja az uszály fedélzetén a pallosnak is beillő nádvágó macheta nélkül nem térek nyugovóra. Csak itthon hagytam fel ezzel a szokással.) Korán ébredünk és tapasztaljuk, hogy kenyerünk elfogyott a vagdalt hússal együtt. (Már három hete, a brazil Mato Grosso óta fogy a hozott hideg élelmünk.) Nem élünk nomád módon, ám nem árt a spórolás. Így az alig tízdolláros ellátás nélküli szállást is nagyra értékeltük.

Mindezek ellenére a Kukenan - táblahegy szomszédságában, San Franciscóban egy kellemes pemon közösséggel és faluval ismerkedtünk össze. A táblahegyeket meghódítani vágyók, innét indulhatnak fél órás autóútra, hogy azt követően gyalogosan fedezzék fel a Roraima rejtett birodalmát. Mi is a szállásadónk testvérével indulunk a hegyek irányába. Mi ébresztjük őket, aztán az egész család előbújik. Talán 20 négyzetméteren élnek négyen. A falak mentén fehér és rózsaszínű kaolin törmelék tömbökre figyelek fel. A férfiak formáznak belőle tájképeket és különböző emléktárgyakat. Egész kaolin – hegyek húzódnak keleti irányba a Gran Sabana erdőségéig. Poros, de száraz úton jutunk fel egyik fennsíkról a másikra.

Az egyenlítő átlépése óta a száraz szavannákra érkeztünk. Itt majd nyáron lesz eső. Addig szomjazik minden elől szervezet. Az üde zöld növényzet csak a táblahegyekről érkező erek és folyók mentén lelhető fel. Ilyet a szűk völgykanyonokban látunk. Igazi kaland egy ilyen kis flóra és fauna terület felfedezése. A rovarok mellett gyíkok, békák és kígyók tömegei élnek. Kísérőnk felhívja figyelmünket, hogy kerüljük a mérges kígyókkal való találkozást. Hogyan? – kérdezem vissza. Ugyanis nem kedvelem őket. Nem lehet védekezni ellenük, mert mindenütt ott vannak és érzékelnek, látnak bennünket. – válaszolja. Milyen faj él itt? – érdeklődöm. Számomra ismeretlen fajt. - válaszolja. Ezzel le is zárom ezt a témát. Főleg, hogy nem hosszúszárú bőrcsizmában vagyok, hanem trópusi szövetbakancsban. Pedig vettem egyet Porto Velhoban a Madeira folyó partján, ám a hátizsákom mélyén lapul. Miért is?

A napi túrát folytatjuk és kis falvak mellett haladunk el. Most ébred minden és mindenki. Gyalogosan közlekedők többen vannak már úton. Közülük van egy család, aki a szavannán át mezítláb halad. Én meg a bőrcsizmán gondolkodtam! A túlélés és szelekció hatásait itt lehet igazán megérteni és értékelni. Óriási a különbség köztük és a civilizált világ között. Bár nekem már rég nem azt és őket jelenti a civilizáció, amit az iskolában tanítanak.

Az alig egyórás terepviszonyok között érkezünk 27 km megtételével a Chirimata folyót átszelve, a még autónkkal elérhető állomásig az 1270 m magas Roraima Paraitepuira. Szép kilátópont és bázistábor húzódik előttünk. A szemben álló Kukenan – táblahegy karnyújtásnyira van, de a meghódítása, bejárása gyalogosan 3-4 napon venne igénybe, és ugyanennyit a visszaút. Hatalmas, fenséges szépség a tőle időtlen idők óta jobbra emelkedő Roraima szomszédságában. A Roraimával együtt időjárástól függően 10-12 nap alatt teljesíthető mindkét táblahegy „legyőzése”. Pedig a távolság csak 25-30 km.

A Kukenan, vagy másik nevén a Mataui – tepui meredek falai távol tartják az amatőröket, így aki a tetőre vágyik, annak kerülővel kell feljutnia a 2650 m magas fennsíkjára. A Roraima tőle csak alig magasabb, „csupán” 2723 m. (Az Emilio Pérez&aAdrian Warren térképek ezt a magasságot adják meg, míg a helyi Nativos Editores kiadó lapjain 2810 m szerepel. Talán ugyanúgy vitatéma, mint a venezuelai és guayanai határkérdés. Ezért érzem úgy, hogy vissza kell térnünk újra, és legalább ennek a bizonytalanságnak tegyünk pontot a végére!)

A bázisszállások szép, ovális alakú épületekben vannak. Akár ötven főt is ellátnak, kiszolgálnak. Nyitott étterem hagyományos pemon konyhával és személyzettel ideális kiinduló hely a távoli táblahegyek meghódításához. Távolról csodáljuk a felhőkben és párában rejtőző két misztikus óriást. Nem birkafing!… ahogy nagyapám mondaná! – közlöm magyarul az egyedi és a pemonoknak nem lefordítható véleményemet a kísérőmnek. Elegendő, ha látja elégedettségemet.

Alattunk a Tök-folyócska torkollik a tőle nagyobb és sebesebb Kukenan-folyóba, hogy majd délebbre az Aponguaroval találkozva már Caroni néven szaladjon az Orinoco vízgyűjtője felé. Oda, ahol a bifurkációnak köszönhetően a nagy vízelosztók némelyike a Rio Negrónak köszönhetően az Amazonast és az Orinocót is táplálja. Laci barátommal együtt engem is lenyűgöz a természet mindent átformáló képessége. Minderről a hosszabb vezetések során osztjuk meg véleményünket, amikor van rá időnk, hogy részben feldolgozzuk a bennünket ért hatásokat. Szinte együtt mondjuk ki, hogy most hátizsákkal és hálózsákkal a hegyek felé vennénk az útirányt. Az előttünk magasodó több milliárd éves iker táblahegyek sejtelmükben is fenségesek. Ők már akkor idősek voltak, és kezdték elnyerni a jelenlegi alakjukat, amikor még szétválásuk előtt Afrika és Dél-Amerika egy szuperkontinenst, az un. Gondwanát alkották.

A kis telep hangulatát néhány papagáj fokozza, akik talán a mellettük ebédkészítéssel szorgoskodó asszonyokra vigyáznak. Elindulunk a fölöttünk magasodó hegy felé egy pemon falun keresztül. Igazából a Paratepui Roraima településéről van szó, amit átszelve főleg a gyerekek csodálkozását váltjuk ki. Az egyik felnőtt indián intésével tudtunkra adja, hogy terepjáróval sem jutunk fel a csúcsra. Igaza volt. Az agyagos hegyoldal járatlan hatalmas vízmosások éktelenkednek. Amikre figyelnünk kell, azok a csúszómászók. Közülük csak a korallkígyó, a bozótkígyó, a patkányvadász és a lándzsáskígyó a mérgezőek. Tudjuk meg. Az igazi óriások mint a Boa Constrictor, a Szívárányos Boa vagy az Anaconda csak a távolabbi, vizekben gazdag szavanna menti őserdőkben lelhető fel. Ők nem mérgezőek, de van más fegyverük, az erejük. A kísérőnk magyarázza a hamis korall kígyó és a mérgező társa közötti különbséget, de őszintén megmondom neki, hogy nem vagyok vevő egyikre sem. Ezért nagyon óvatosan haladunk már gyalogosan a hegyoldalban, ami telis-tele van a kígyók számára kitűnő lakhelynek minősülő gödrökkel és lyukakkal. Itt nem a dokumentum az életbiztosítás, hanem az óvatosság. Rátekintünk a még szebb arcukat mutató hegyekre, és jóérzéssel beleborzongunk a völgyeket, ill. a fennsíkjaikat koronázó dús vegetáció kínálta egyediségbe. Közöttük él a híres fekete béka, amely nem képes ugrani, csak mászni egyik növényről a másikra. Élő ősfosszíliaként örököltük számos endemikus fajjal együtt. Az a különlegességük, hogy ahány táblahegy, annyi önálló mikro-élettér vár a látogatókra.

A rovarok sem képesek átrepülni az egyik hegyről a másikra, így jött létre számos egyedi faj. Ha hihetünk a tudósoknak, akkor még közel a felét sem tárták fel a csak itt őshonos fajoknak ebben a harmincezer négyzetkilométeres térségben. Jóllehet szakember csak tudományos céllal, nagyon ritkán jut fel néhány tepuira. Közülük a Roraima és a Kukenan azért kivétel, mert a felszínükön könnyebben lehet közlekedni. Valamint a népszerűségük mellett a könnyebb elérhetőségük, a lakott területek közelsége is lehetőséget adott a meghódításukra. Igaz, csak szigorúan pemon kísérők vezetésével járhatóak be bizonyos szakaszaik. Még a táblahegyek tetején is le lehet tévedni, és örök időkig bolyonghat valaki, hogy azt az egy levezető ösvényt fellelje, amelyen majd újabb 3-4 nap alatt lejusson a legközelebbi indián településre.

A környező táj nagyon egyedi. Innét mérhető fel, hogy mekkora térség van a pemon földművelők birtokában. Az égetéses földművelés nyomait most is jól látjuk, ahogy a füstgomolyagokat követjük. Vigyázniuk kell vele, mert 1925-ben óriási tűzvész pusztított a hanyagságuknak köszönhetően. A Roraima hegyoldalában még mindig láthatóak azok az óriási elszenesedett fatörzsek, amelyek a tűzvészben múltak ki. Ahogy lejutunk a hegyről, átsétálunk a falun. A mosolyunkkal jelezve, hogy semmi tolakodás nincsen bennünk, betekintünk a már felfelé menet kiszemelt pemon családhoz. Apró ajándékokkal bátorítjuk a felnőtteket és a gyerekeket, hogy néhány fényképen megörökítsük őket. Egy labda teszi meg a legnagyobb hatást. Tudtunkra adják, hogy ilyen nincs nekik, és azt hiszem, hogy a két kislánynak hosszú időre biztosított a szabadidős tevékenysége, amiből meg bőven jut nekik. Az egyszerű de praktikus berendezésű, vályogfalú kis házacskákba csak betekintünk. Az ajtó is csak egy vastagabb szőttes, akár egy jurtában. Jóllehet az itt élők közül sok házban már van villany és szerintem csak idő kérdése az iskolába járók facebook oldalának létrehozása. Elköszönünk a helyiektől és a többi kis lakban élő családokat figyeljük, ahogy legurulunk a hegyoldalon. Indiánunkat visszavisszük az övéihez, ahol az unokaöccsét megajándékozzuk, szintén labdával, én pedig pár kaolin tömböt veszek fel emlékként. Megígérjük, hogy a legközelebbi látogatásunk már a Roraima meghódítása lesz. Így legyen!

Még egy búcsútanácsot kapunk, hogy hol figyeljünk a lekanyarodásra, ahol a közeli Yuruaini-vízesést akarjuk megtekinteni. Újra bekopogok az „élelmiszer boltba” kenyérért. Tegnap volt, és holnap hoznak frisset. - válaszolja az indián eladónő. Ezzel megvolnánk, közlöm Lacival, aki már ismerkedik a latin amerikai élő „manana” - holnap minden lesz - hatással.

A főútról letérve, egy darabig autóval haladunk a sziklás úton, majd gyalogosan érjük el tikkasztó hőségben azt a sziklaplatót, amiről pazar rálátást kapunk a lezúduló vízesésre. Hihetetlen, hogy hónapok óta nem esett eső, és itt pedig trópusi vízbőség van. Az istenek lakhelyei, a táblahegyek egyedi mikroklímája az oka. A kétezer méter fölötti fennsíkokon szinte mindennaposak az esők. A vizek a sziklahasadékokban és a hegyoldalakon csorognak alá, ahol van egy különleges vízgyűjtő, a mohák. A térfogatuk tízszeresére is képesek duzzadni, így raktároznak el hihetetlen mennyiségű csapadékot. A belőlük is lezúduló vizek táplálják a folyókat és patakokat, amelyek mentén dús a vegetáció. Az évmilliókkal ezelőtt megtöredezett fennsík lépcsőit még ennyi idő alatt sem koptatta el az idő, vagyis a „víz vasfoga”. Kevesen látták – a világ ismert vízeséseihez mérten – hogy a Kukenan - vízesés 610 m magasról zúdul alá, és ezzel a világ második legmagasabb zuhataga. Most nem tudunk eljutni a korábbi látogatásom helyszínére a Canaima Lagúnához és a fölötte magasodó 2165 m magas Ayuan - tepuihoz, amely a világ legmagasabb vízesésének az Angelnek az otthona. Ő 979 m magas, az alatta lévő vízgyűjtő medencétől számítottan. Felfedezője Jimmie Angel bozótpilóta, aki szerencsés eltévedésének köszönhetően 1933-ban botlott bele a táblahegyek közötti természeti szépségbe.

Feltűnőek számomra a pemon nyelv rövid ö és ü hangjai. A feliratokban ez csak helyenként vehető észre. Feltehetően a spanyol nyelv hangtani szegénysége adja, hogy nem nagyon figyeltek fel rá a feliratot készítők. Elsősorban az angol nyelvű térképek adják vissza az indiánok nyelvének eredetiségét. Így haladunk el a Söröröpö nevű falu és azonos nevű folyócska mellett. A Mirador el Oso kilátónál készítünk pár fényképet, majd begördülünk a Kama folyó 55 m magasból alázúduló vízeséséhez. Itt igazi kiépített szálláshely és étterem fogad bennünket. A plató nagy törése az oka a vízesés kialakulásnak, ami még két továbbiban – az Uripá – merúban és a Kauchik – merúban fejezi be eséseit és találkozik az Aponguao folyóval, hogy az Orinocóból az Atlanti-óceánba jusson. A vízesés előtt medencéket vájt a vízbe kerülő sok kő és akkorákat alkotott, hogy úszni, fürdeni lehet bennük. Most is kellemesen meleg a vize. Ahogy az ide érkező vándor bármelyikbe belepihen felfrissülni, pazar kilátás tárul elé az Aponguao folyó irányában. A szavanna és az esőerdei övezet határán vagyunk. Az Amazonas, ill. Boas Vista Rio Branco folyama után – jelenlegi utunk során utoljára – újra elértük az ősrengeteget.

A Kavi, Golondrina és Manakachi kisebb vízesések távol vannak az utunktól, így részben kihagyjuk őket. Csak a Kavinál készítek pár képet, és gyűjtök be milliárd esztendős kőzetet, ami a folyómederbe ágyazódott be. Hihetetlen, ahogy alig egy óra leforgása alatt megváltozott a táj. Egy óriási fehéres, rózsaszínes hegyoldalon kaptatunk fel. Kaolinból és helyenként homokkőből áll az egész hegy. Mohával benőtt sziklák és hatalmas 20 – 30 m magas fák és csiripelő madarak fogadnak bennünket a Szűzanya – kövének nevezett zarándokhelyen.

Jelentkezés az útra

A GRAN SABANA és a RORAIMA TEPUI

A jelentkező adatai

Sorry, you need to install flash to see this content.