A titokzatos kristálykoponyák

A rejtélyes, kristályból készült koponyákat övező talányt leggyakrabban a két végletből szemlélik: hol a teljesen szkeptikus megközelítés, hol pedig az ezoterikus perspektíva dominál. Cikkünk most az arany középutat célozza meg a legendák ismertetésével, valamint az információk felsorakoztatásával, szabad utat engedve a fantáziának és az egyéni vélemény kialakításának.

Egy ősi amerikai legenda szerint összesen 13 darab emberi méretű kristálykoponya létezik a Földön, amelyek nélkülözhetetlen információkat hordoznak a világ számára. A koponyák régi titkok tudói és a jövő hírnökei, ám az univerzum rejtélyeit csak akkor fedik fel, ha mindet egy helyre gyűjtik. Úgy tartják, az ereklyéket egy fejlett civilizáció, talán Atlantisz népe alkotta, majd olmék, maja és azték indiánok őrizték hatalmas piramisokban. Vallási rítusok, varázslatok, szertartások során használták őket, és a spirituális fejlődés fő eszközei voltak. Jelenleg tizenkét koponya van az emberek birtokában, ebből kilenc magánszemélyeknél, három pedig múzeumokban található. A figurákat gyógyító képességről, paranormális tevékenységekről és csodákról szóló történetek övezik.
A 19. század végén a régiségpiacokat ellepték a hamisítványok. Két példányról elektronmikroszkópos vizsgálat nyomán nemrég derült ki, hogy utánzatok: a British Museum és a Smithsonian Intézet tulajdonában lévő koponya is ilyen. Tudósok egy része azt is cáfolja, hogy a leletek pre-kolumbán, azaz Kolumbusz előtti időből származó ereklyék lennének, mert ezt egyik tudományos vizsgálatra bocsátott kristálykoponya sem igazolta. Többen úgy vélik, hogy a legenda nem illeszkedik egyik őshonos amerikai nép kulturális, szellemi örökségébe sem.

A leghíresebb kristálykoponyára 1924-ben leltek rá. Frederick Albert (egyes források szerint Arthur) Mitchell-Hedges brit felfedező szenvedélyesen szerette a régészetet, és több expedíciót is szervezett a tengeren túlra. Nyughatatlan kalandvágya és kíváncsi természete vezette a Brit Hondurasba (ma Belize), amelyről az 1900-as évek elején kezdték rebesgetni, hogy egy ősi maja romvárost rejt. Mitchell-Hedges tehát nevelt lánya társaságában felkerekedett, hogy utánajárjon a mondának. Nagy nehézségek árán talált rá a település maradványaira a dzsungel mélyén. Az aljnövényzet felégetése után falak, lépcsők, kőrakások, sírhelyek, kisebb épületek bontakoztak ki a szeme előtt. A helyet Lubaantun-nak, vagyis a Hullott Kövek Városának nevezték el. A táj éke egy 35-40 méteres piramis volt.
Az építmény a fogadott lányt, Annát is csábította, ennek köszönhető, hogy a tetejére kapaszkodva ráleltek valamiféle csillogó tárgyra a mélységben, amiről később kiderült, hogy egy kvarckristályból faragott koponya. A fej alsó állkapcsa hiányzott, de néhány hónap múlva arra is rábukkantak a közelben. Az ásatások befejeztével a helyi bennszülöttek a kutatónak ajándékozták a műtárgyat, így került Angliába. Mitchell-Hedges hitt természetfeletti erejében, és meg volt róla győződve, hogy Atlantisz öröksége. A második világháború alatt a kristályereklye állítólag egy brazil múzeum tulajdonában volt, ahonnan a németek megpróbálták ellopni. Az esetről nincsenek pontos információk, az azonban bizonyos, hogy a Gestapónak parancsba adták a koponyák felkutatását. Frederick Albert Mitchell-Hedges 1959-ben bekövetkezett halála után lánya örökölte a műtárgyat, ő pedig unokaöccsére hagyta. A kristálykoponya a mai napig az ő tulajdonát képezi. Kételyek természetesen felmerültek a kristályereklye eredetével és történetével kapcsolatban. Egyesek azt állítják, Anna Mitchell-Hedges sosem járt Közép-Amerikában, így nem találhatott rá a koponyára. Olyan pletykák is felmerültek, miszerint a kutató vásárolta a műtárgyat.
A kristálykoponya sok szempontból különleges. Méreteiről több forrás is mesél, melyek csak hellyel-közzel egyeznek meg. A tárgy körülbelül 5,2 kilogramm súlyú, 18-20 centiméter hosszú, 12-14 centiméter magas és 12-13 centiméter széles. Laboratóriumi vizsgálatok szerint az anyaga tiszta, hibátlan kvarckristály, amely ekkora méretben nagyon ritkán fordul elő a természetben. A két darabot ugyanabból a kőből faragták ki. A tökéletesen megmunkált koponya sajátossága, hogy ezek a darabok összeilleszthetőek és mozgathatóak.

Enyhe aszimmetria is jellemzi a műtárgyat, akárcsak egy valódi emberi koponyát. Kisebb anatómiai eltéréseket is mutat, de ezek főleg a létrehozásával kapcsolatos nehézségekkel magyarázhatóak. A kidolgozás módját rejtély övezi: más megvizsgált kristálykoponyákkal ellentétben ezen nem találtak apró karcolásokat, melyek elárulnák, hogy milyen technikával hozták létre. A feltételezések szerint kézi megmunkálással több száz évbe telt volna az ereklye formájának kialakítása. Az 1990-es években többen is megkíséreltek gépekkel hasonló tárgyat létrehozni, de majdnem lehetetlen volt egy tömbből kifaragni mindkét részt, ám ha mégis sikerült, jól láthatóak lettek a művi megmunkálás jelei. További érdekesség, hogy a készítők úgy alakították ki a szájpadlást, hogy az aljába fényforrást helyezve olyan képet mutasson, mintha a koponya a szemüregein keresztül világítana.
Bár sok kritika és kétely felmerült a kristálykoponyákkal kapcsolatban, a Mitchell-Hedges nevét viselő példány által felvetett kérdésekre a mai napig nem találtak választ: készítési módjára és eredetére a tudomány jelenlegi állása szerint nincs pontos, megnyugtató magyarázat.