A víz alatti piramisok titka

A Yonaguni-sziget partjait nyaldosó hullámok egy máig tisztázatlan misztériumot rejtenek: alig 25 méterrel a vízszint alatt szabályos, piramis-szerű sziklatömbök hevernek titkuk megfejtésére várva. A tudósok legtöbbje egyet ért abban, hogy a szabályos képződmény a természet műve, néhány kutató azonban egy letűnt civilizáció nyomait véli felfedezni.

Egy természettudósokból álló búvárcsoport 1986-ban váratlanul rejtélyes víz alatti kőtömbökre bukkant a Japánhoz tartozó Yonaguni-sziget partjainál. Alig 25 méteres mélységben, háromszázszor százötven méteres területen piramishoz hasonló, lépcsőzetesen elrendezett sziklákra leltek. A régészeti felfedezés jelentőségét azóta is vitatják. Bár számos merülést hajtottak végre a helyszínen, jobbára a kíváncsi turisták tekintették meg a „Japán Atlantiszt”. A szakemberek még most is szkeptikusan állnak hozzá, és csupán a természet csodájának tartják a szabályosan kivájt kőtömböket. Akkoriban a Yonaguni-szigettől nem messze még két helyen bukkantak víz alatti leletekre. Okinawa mellett egy kerek, kőből készült építményt találtak az óceán rejtekében, Aguni szigeténél pedig hosszan húzódó falakat fedeztek fel.

Az Okinawa-szigeti Ryukyu Egyetem geológia professzora, Maszaki Kimura immár 15 éve foglalkozik a Yanaguni-monuments-ként ismert romok kutatásával. Kimura az első perctől kezdve bizonyos abban, hogy nem természetes képződményekkel van dolga. Létrehozásukat 5-8000 évvel ezelőttre datálja, ami azt jelentené, hogy ezek a világ legősibb épületei. A professzor a kőtömbökön megmunkálásra utaló jeleket talált; véseteket, karcolatokat, sőt, elmosódó állatábrázolásokat is. Az emberi kéz nyomait bizonyítandó, a titokzatos elsüllyedt város épületeit szintén felfedezni vélte: egy kastélyt, egy szent helyet, s egy sziklába faragott utat, mely megkerüli az adott létesítményt.

Kimura számos követőre talált: Robert Schoch geológus, John Anthony West egyiptológus, Robert Bau és Graham Hancock, valamint Tonu Otuchi szeizmológus professzor mind úgy gondolják, erózió és földrengés nem képes ilyen alakzatokat létrehozni. Megegyeznek abban, hogy az épületegyüttest az 1771-es hatalmas szökőár süllyesztette el. A legtöbb szakember azonban nem fogadja el Kimura elméletét, bár itt hozzá kell tennünk, hogy sokan nem is jártak még a víz alatti épületek között. A japán kormányzat is a szkeptikusok oldalán áll, így bárki szabadon megtekintheti a kőtömböket, és azért sem kap büntetést, ha szuvenírként hazavisz magával egy-egy darabkát.
Kimura azonban kitart merész feltételezései mellett, és úgy látja, kapcsolat lehetett az ókori egyiptomi, illetve az amerikai civilizációk, s ezen elsüllyedt város között, mely a japán kultúrával aligha összeegyeztethető. „Hogy biztos eredményt kapjunk, annak egy módja van: újból és újból visszatérni a helyszínre, és leleteket, bizonyítékokat kell gyűjteni.” - hangoztatja. Egy dolog azonban kétségtelen: ha egy letűnt civilizáció nyomairól van szó, az gyökeresen megváltoztatja az eddigi történelmi ismereteinket.