Buborékos óceán az Enceladuson

Az Enceladust William Herschel fedezte fel 1789-ben, amikor először használta új, – az akkori világ legnagyobb – 1,2 méteres átmérőjű tükrös teleszkópját. Az Enceladus egyike annak a három égitestnek a külső Naprendszerben (a Jupiter Io és a Neptunusz Triton holdjai mellett), amelyen aktív kitörési tevékenységet figyeltek meg. Keringése a földünk holdjához hasonlóan kötött, azaz mindig ugyanazt az oldalát mutatja az anyabolygója felé. A Cassini-űrszonda 2005-ben rögzített megfigyelése hívta fel a geofizikusok figyelmét az apró, mindössze 500 kilométer átmérőjű holdra. Addig halott égitestnek gondolták, de a Cassini felvételei alapján a déli pólus közelében, négy törés mentén az ún. „tigriskarmoláson” gőzt, jégdarabokat tartalmazó gejzírek feltörését figyelték meg. A Cassini, hidrogén, oxigén, szénhidrogén, nitrogén jelenlétét mutatta ki. 2009-ben nátrium- és káliumsókat, valamint karbonátokat azonosítottak a gejzírek által kilövellt jégdarabkákban, amely vegyületek a hold óceánjából származnak. A 2011-es megfigyelések során hő térkép segítségével, olyan hasadékot találtak, amelyben a hőmérséklet +49 °C volt. „Az ilyen magas hőmérséklet vulkanikus tevékenységre utal” – hangsúlyozta Dennis Matson, a NASA bolygókutatási részlegének, a Jet Propulsion Laboratory tudósa. Matson legújabb feltételezései alapján az óceán vizében lévő gázokból buborékok képződnek. Az így létrejövő mélytengeri „buborékos víz” kisebb sűrűsége miatt a felszín felé emelkedik, majd összegyűlik a jég alatt, majd a fokozódó nyomás következtében a jégben lévő apró hasadékokon keresztül jut a felszínre buborékos formában. A jelenséget a Coloradói Egyetem professzora, Larry W. Esposito is kommentálta, aki szerint a Szaturnusz által kifejtett árapály hatásával magyarázható a magas hőmérséklet. A szokatlanul kedvező hőmérséklet és a szerves vegyületek magas aránya miatt az sem zárható ki, hogy az Enceladus óceánjaiban kezdetleges mikroorganizmusok is létezhetnek.