Ma 2024. 04. 16.,
Csongor napja van

Utazz el! Éld át! Írd meg!

EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet.

A felfedezők köztünk vannak!

  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_validate() should be compatible with views_handler::options_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_submit() should be compatible with views_handler::options_submit($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_style_default::options() should be compatible with views_object::options() in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_style_default.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_validate() should be compatible with views_plugin::options_validate(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_submit() should be compatible with views_plugin::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • user warning: UPDATE command denied to user 'exptravel'@'localhost' for table 'cache_block' query: UPDATE cache_block SET data = '', created = 1713267644, expire = -1, headers = '', serialized = 0 WHERE cid = 'relevant_content:cikkek:explorert:hu:r.1:http://travel.explorerworld.hu/blogs/bkundermann/nehany-nap-kuala-lumpurban' in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/includes/cache.inc on line 109.
  • user warning: UPDATE command denied to user 'exptravel'@'localhost' for table 'cache_block' query: UPDATE cache_block SET data = '', created = 1713267644, expire = -1, headers = '', serialized = 0 WHERE cid = 'relevant_content:hirek:explorert:hu:r.1:http://travel.explorerworld.hu/blogs/bkundermann/nehany-nap-kuala-lumpurban' in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/includes/cache.inc on line 109.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter_boolean_operator::value_validate() should be compatible with views_handler_filter::value_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter_boolean_operator.inc on line 0.

Néhány nap Kuala Lumpurban

Néhány napot töltöttünk a fülledt, zajos, zsúfolt, élettel, árusokkal, kifőzdékkel sűrűn telipakolt maláj fővárosban. Kerestük és élveztük az új, fűszeres ízeket, a forgatagot, belemerültünk a felhőkarcolók árnyékában megbúvó éjszakai piacok lecsupaszított valóságába.

 
2010 március 11.

Alig aludtam pár órát, Móni talán kicsit többet. Kellett néhány másodperc, mire az ébresztő pittyegése tudatosította bennem, itt az idő, fel kell kelni, megragadni a hosszadalmas válogatás és újraválogatás alatt megtöltött, csak a várhatóan legszükségesebb dolgokkal telitömött hátizsákokat, belökni egy kávét és ki a reptérre. Ez a reggel, mikor búcsút intettünk Új-Zélandnak, ahol az elmúlt másfél évet töltöttük, kísértetiesen emlékeztetett arra a reggelre, amikor szintén kótyagosan, helyünket keresve Budapesten felszálltunk a buszra, hogy kezdetét vegye a kaland.

Most ez a történet folytatódik, csak új fejezethez lapoztunk. Úgy távoztunk, ahogy megérkeztünk. Két 17 kilós nagyzsák meg némi kézipoggyász. Ennyi és nem több, ami tökéletesen elég a boldog élethez. Fogalmam sincs, hol olvastam, de megjegyeztem, hogy az embernek annyi dologra van igazán szüksége, amennyi belefér egy hátizsákba. És ez így igaz. Persze nehéz szívvel váltunk meg az elmúlt 18 hónap alatt összegyűjtögetett könyvektől, csecsebecséktől, tányéroktól és megannyi olyan dologtól, amik csak a pakolás alatt kerültek elő, hogy jé, ilyenünk is van. Amit lehetett elosztogattunk, ami nem kellett kidobtunk. Ami meg nagyon kellett, mert birtokolni mégiscsak jó, meg emlékek is kötődnek sok holmihoz, Ernáéknél hagytuk, néhány dobozban (kis csalás, de ha nem fér bele a hátizsákba, ott a posta), hogy utánunk küldje, majd egy jövőbeni címre, valahová, ahol részben vagy egészben megint megtaláljuk a számításunkat.

Három óra alatt értünk Melbourne-be, ahol néhány órás tranzitban és csillogó vámmentes boltok útvesztőjében eltöltött várakozás után ismét beszálltunk a repülő konzervdobozba. Nyolc óra utazás észak-nyugati irányba, követve a napot, ami már 18 órája fent volt és csak mikor végre földet értük, párszáz kilométerre északra az Egyenlítőtől, tűnt el végleg a horizont alatt.

A csomagok is megérkeztek, s nemsokára már légkondis buszon ülve robogtunk, belehasítva a fülledt és forró maláj éjszakába, egy kétszer három sávos sztrádán a főváros, Kuala Lumpur irányába. Viszonylag gyorsan találtunk szállást is, csak egy kicsi, olcsó szoba, de hűtött, két emelettel a nyüzsgő kínai városrész felett.

Éhesek voltunk, meg fáradtak, így útikönyvvel a kezünkben navigáltunk a környékbeli, árusokkal, kifőzdékkel és sok-sok turistával telezsúfolt utcákon. Aztán beültünk egy legkevésbé sem autentikusnak mondható helyre, ahol szemét ráncolta a pincérnő, mikor nem kértünk a szemtelenül drága sörből, ahol az ízek és az adagok semmilyen arányosságban nem álltak a későbbiekben megismert maláj ízekkel és vendégszeretettel. Mindegy. Átestünk az új helyeken nehezen elkerülhető kötelező lehúzáson, majd holnap, kipihenve és nyugtalan gyomorsavak sürgetése nélkül belevetjük magunkat a nagyváros forgatagába.

 

 

 

március 12.

 A szobából kilépve szinte arcul csap a valós és a benti mesterséges környezet hőmérsékletkülönbsége. Meleg van, forróság, ami szövetkezve a magas páratartalommal két perc alatt kifacsar minden vizet az emberből. A reggelit a szomszéd ház tetején fogyasztjuk el. A kávé finom, úgyhogy ezzel az országgal nem lesz baj. Lassan indítjuk a napot, nem érdemes hova rohanni, főleg nem ilyen melegben.

Később a kínaiak lakta városrész, a Chinatown utcáin sétálgatunk. Felfedezünk két füstölők ködébe burkolózó templomot, egy igazi, autentikus piacot, ahol a frissen kopasztott csirke mellett békésen megfér a tintahal, a különböző tengeri halak meg rákok, az a rengeteg különleges zöldség és gyümölcs, amit majd mind meg kell majd kóstolni. Mai kedvencünk a Jack’s fruit, a jákófa hatalmas, emberfejnyi, kemény héjú gyümölcséből kibányászott puha, a magot védő ehető, édesen egzotikus ízű burok, aminek a zamata semmilyen eddig ismert gyümölcsével nem összevethető.

Az utcák szemetesek és porosak. Főleg műanyag és csomagolóanyag, ami nem rohad el vagy bomlik le, ez zavarja az ember szemét, főleg ha hosszabb ideig élt a szinte steril és manikűrözött Új-Zélandon. De van, mi kárpótol. Tegyük a mérleg másik tányérjába mondjuk azt az ebédet, amit az indiai városrészben ettünk. Móni hallevest, ami annyira csípős és fűszeres volt, hogy ahhoz képest a zamatos szegedi halászlevet csak a desszertlapon tudnám elképzelni. Csak mosolygott és lapátolta befele, hogy ilyen jót, már régen nem evett. Az én csípős tintahalam sem maradt le sokkal. Akkora lyukat égetett a szám helyére, mint egy kályhacső. Patakokban folyt rólunk a víz, erősen gyöngyözött a homlokunk és folyt az orrunk. Végre egy étel, amitől az ember érzi, hogy él.

A meleg elől később egy bevásárlóközpontba tértünk be, s ki sem jöttünk vagy egy óráig. Nem csak azért, mert eltévedtünk az áruktól roskadozó polcok között, hanem, mert olyan fogva tartó volt a klíma.

Este, a délutáni szieszta és a harmadik zuhany után a Petronas ikertornyok felé vettük az irányt, hogy most még csak békaperspektívából bámuljuk meg a 452 méteres tornyokat, a világ egyik legmagasabb épületét. Hatalmas üveg és fém 88 emelet magasságig, alatta meg hatalmas bevásárlóközpont. Pénz és csillogás, pompa meg pazarlás.

Este ismét az indiai negyedben keresünk vacsorának valót. Hosszas csavargás után találunk egy éjszakai piacot, ahol ismét van megannyi különlegesség, minden, ami a fűszereset vágyó száj és szemek kívánhatnak. A curry fog, mint a sárga tempera, ereje pedig öt fokkal megdobja az esti 28 fokos langymeleget.

 

 

március 13.

 A korareggel már a reggelizős háztetőn talál minket, mert sietünk vissza az ikertornyokhoz, ahol korán be kell állni a kígyózó sorba, ha az ember fel szeretne jutni a két tornyot a 41. emelet magasságban összekötő hídra. Napi 1200 ingyenjegyet osztanak szét azok között, akik bevállalnak némi toporgást és várakozást.

Megvan a jegy, az esti fél hetes felvonóra szól, addig van még mit nézelődni. Felugrunk egy buszra, amiről úgy véljük, hogy a Titiwangsa-tó felé tart. Majdnem. A végállomástól még vagy fél órát kell gyalogolnunk a fullasztó benzingőzzel terhelt levegőjű, soksávos út mellett, amin egy kereszteződésnél lámpák és zebra hiányában szinte lehetetlen volt átkelni. Már azt hittük, a másik oldalra születni kell, mikor egy másodpercnyi autómentes résen át tudtunk rohanni. A felezősávig. Aztán várakozás megint. De ahogy leléptünk és magabiztosan megindultunk, a kocsik lassítottak akkora teret adva, ahol az ember biztonságosan átfér. Azaz megtanultuk az Ázsia nagyvárosaiban követendő közlekedési elveket. Ha magabiztosan megindulsz, látják át akarsz kelni, engednek, de ha csak a padkán állsz és topogsz, azt gondolják csikket vagy gombát gyűjtesz, le sem veszik lábukat a gázról.

A tóparton, a helyiek által frekventált kis kifőzdében gyorsan megebédeltünk, majd a Titiwangsa-tó vízére szálltunk. Több lehetőség közül először, képességeinket teljesen félreismerve, az iker szörf-biciklit választottuk (ami bizarr ötvözete két szörfdeszkának és két Camping típusú biciklinek), de miután a kormányba erősen kapaszkodva és közben a tekeréssel próbálkozva többet dülöngéltünk jobbra és balra, mint haladtunk előre, okosnak véltük, ha a már ismerős vízi biciklire váltunk. Nagy móka volt, leszámítva, hogy beszállás előtt ránk adtak egy idétlen mentőmellényt, amit csatok híján simán ránk csomóztak. Öt lépés alatt csuromvizesre izzadtam magam, és miután tekertem kettőt a vízi bicikli pedálján pont úgy néztem ki, mint akit beszállás közben a csónak mellé lépett. Negyed óra alatt felfedeztük a tavacska minden rejtett zugát, még láblógatásra is volt idő, s már kezdett ellaposodni a tekerés, mikor bekapcsolták a tó közepén az óriási szökőkutat. Amit rögtön meg is kellett néznünk közelebbről. S mivel nagyon melegünk volt, a teknőnek meg volt ponyva teteje, úgy gondoltuk, nincs mit vesztenünk azzal, ha áthajtunk az egyik erősebb vízsugár alatt. Begyorsítottunk, tekerünk de veszetten és jött is a hűsítő zuhany. Már fordultunk volna rá még egyszer, mikor a partról sípoltak, ki kéne menni (vagy a kölcsönzési idő járt le, vagy mi nem viselkedtünk rendesen, nem tudom). Némi vizet és izzadságot hagyva magunk után az üléseken megköszöntük a mókát és továbbálltunk.

Alig tettünk meg néhány métert, észrevettük, hogy a parton videoklipet forgatnak. Egy srác énekel valami mélabús dallamot diszkó-ritmusra, egy apró termetű, homlokától a nyakáig sminkelt hölgyemény meg az árnyékban figyeli a stábbal. Ahogy érdeklődve elsétálunk mellettük, leintenek, hogy honnan jöttünk, meg lefotózkodhatnának-e velünk. Nem mintha olyan marha híresek lennénk, de miért ne. Kiderült, hogy az énekes- vagy színésznő neve Tila, de eddig nem akadtunk rá a neten. Talán csak valami helyi mutasd-magad-mit-tudsz show új csillaga, nem tudom. Lehet azóta az újságokba is bekerült a kép, de lehet csak ismerőseinek mutogatja azt: nézd ezt a két európai majmot, milyen hülyén áll a szemük. Délután még beugrottunk a közeli Képzőművészeti múzeumba, hogy némi kultúrát és hideget szívjunk magunkba, aztán vissza a szállásra, zuhanyozni és pihenni. Sok időnk nem volt, mert várt a torony, meg a híd, ami a világ legmagasabb ikertornyát köti össze.

Pókembert megszégyenítő sebességgel, 21 másodperc alatt értünk fel a 170 méter magasságban elhelyezkedő 41. emeletre. Az épület egyik érdekessége, hogy kétszintes liftek közlekednek benne, ha páratlan emeletre készülsz feljutni, akkor az alsóba, ha párosra, akkor a felsőbe kell beszállni. A teljesen zárt, üvegborítású hídon tíz percet sétálhattunk. Alattunk a város, a piacok, a szmog meg az élet felettünk meg még 47 emelet csillogás.

A tornyok árnyékában, Kampung Baru városrész egy hamisítatlanul maláj éjszakai piacán vacsoráztunk, ahol mindent zacskóba csomagolnak, a kisebb zacskókat meg nagyobba és a végén mindezt belepakolják egy reklámszatyorba. Annyira szeretnek zacskózni, hogy a kólát is abból isszák. Kis zacskó, benne egy marék jég, azon fél liter barna lötty, a zacskó füle a hüvelykujjra tekerve, szívószál meg a szádba. Másik kézben meg gyerek vagy zacskóban zacskó, abban meg a vacsora. Megannyi érdekes és furcsa gyümölccsel borított standok mellett haladtunk. Sárga görögdinnye, ami csak színében különbözik a pirostól, durian, aminek húsa édes és jellegzetesen büdös, dragon fruit (sárkánygyümölcs), ami a piros borítás alatt úgy néz ki, mint egy nagy kanál mákos vaníliafagyi, egyébként meg édes, narancs, kókuszok, pirított mogyoró, papaya, mangó és a többiek. Aztán jöttek a kifőzdék, ahol rizses, tésztás, zöldséges ételekért, olajban sült bármikért, csirke szárnyakért, palacsintákért és egyéb fűszeres ételekért álltak sorba a helyiek. Ettünk tojásos, zöldséges, húsos tésztát zsírpapírból, mindenféle curryket rizzsel, ittunk hozzá kókusztejet s közben próbáltunk kitérni a jobbról-balról, szemből és hátulról jövő, robogó, kanyarodó és dudáló motoráradat elől. Mintha mindenki azzal menne mindenhova, az utca túloldalára is. Ha ideiglenesen levetkőzzük azt, honnan jöttünk és sikerül elvonatkoztatni a maradékok körül szimatoló néhány patkánytól meg a házak között megbúvó résbe beszórt rengeteg szeméttől igazi kulturális-kulináris kalandot kínál egy ilyen éjszakai piac.

 

 

 

március 14.

 Azt olvastuk, hogy nem messze tőlünk, a szomszéd negyedben főzik a környék legjobb békás kásáját, így a szokásos szertartásos reggeli után arra vettük az irányt. Útközben betévedtünk egy mecsetbe, ahol az őr hosszasan ecsetelte, miért is kellene nekünk éppen most felvenni és követni Mohamed próféta tanításait. Legalábbis szerintem ezt mondhatta, mert ő alig érthetően beszélt mi meg alig tudtunk rá figyelni, mert nagyon meleg volt abban a bokáig érő rózsaszín és műszálas tunikában, amit a bejáratnál voltam kénytelen felvenni. Móni ugyan fehéret kapott, de neki a csuklyát is fel kellett tennie, így ő csak a tanítás első mondatára emlékszik.

Kilépve Allah házából élmény volt levenni azt a helyi klímában vegyvédelmi ruházat érzetét keltő nylonzsákot. Máris elviselhetővé vált a klíma. Rövid tekergés után megtaláltuk az Alor utcát, ahol többek között azt a bizonyos békás kását főzik. Csak nem ilyenkor. Még alig volt dél, a standok, kifőzdék álmosan és üresen álltak, néhány komótosan pakolászó ember utalt arra, talán késő délután kellene visszajönni.

Így is tettünk. A nap már erősen hanyatlott, felkapcsolták a fényeket, kipakolták a színes műanyag székeket-asztalokat, gőz és illatfelhő úszott fejmagasságban végig a kifőzdékkel sűrűn telitűzdelt utcában. A békás is már javában aprított és nyúzott. Lesz ami lesz, meg kell kóstolni ültünk le az egyik maszatos asztalhoz. Egy kása lesz – alig mondtam ki már ott is gőzölgött előttem a nagy adag étek. S hogy milyen volt. Gyömbéres, fűszeres rizskása benne apró lábak és egyéb részek. Olyan, mint a csirke. Szerintem. Ha nem ilyen kicsiny csontokról kell lerágni, nem tudnám megmondani a különbséget (lehet hogy csirke helyett eddig is sok furcsaságot etettek meg velem - ezt az ajtót talán nem kéne most kinyitni). Jó volt, habár otthon nem készíteném el, macerás lehet a pucolás.

 

 

Később még átmentünk, hogy megnézzük mit tartogat számunkra a tegnap este felfedezett piac. De semmit. Talán csak szombat este nagy ott az élet. S mivel a sürgés-forgás és piac nélkül lehangoló környék nem sokáig tartott fogva.

 

március 15.

 Fél napunk maradt még a városban, aztán irány a reptér, aztán meg Thaiföld. Ismét összepakoltunk, kiköltöztünk a forró délutánokon és fülledt estéken hűs oázisként szolgáló 6 négyzetméterből, elzárattuk minden holminkat és kisétáltunk a város egyik zöldövezetébe. Megnéztünk egy orchidea-kertet, kívülről egy madárparkot meg a maláj űrügyi hivatalt. Aztán mikor már nagyon meleg lett és nagyon éhesek meg fáradtak voltunk beültünk egy egyszerű, de nagyobbacska szabadtéri kifőzdébe. Mindenki öltönyben meg nyakkendőben, rendőrök, katonák, rangok meg kitüntetések. Mint kiderült valamelyik minisztérium ebédlőjébe tértünk be, azért ez a sok mobiltelefonozó és curry-ző fehéringes. A kaja jó is volt és csípett ahogy kell.

Visszasétálunk az indiai városrészbe, beültünk egy csípősre megint (mert én most voltam éhes). Miközben a tintahallal küszködtem, hirtelen leszakad az ég. csak úgy kopogott a bádogtetőn, oldalt a réseken ömlött be a víz, mintha csapból folyt volna. Aztán ahogy jött el is állt. Itt biztos erre kell számítani, főleg hogy megyünk bele az esős évszakba.

Már este volt és sötét, mikor a tranzitban sétálgatva vártuk, hogy induljon a gép. Ott akadtunk rá egy boltra, ahol rengeteg szárított bármit (gyümölcsöt, zöldséget, halat, húst, stb.), gumicukrot, cukorkát árultak. Arra lettem figyelmes, hogy egy kislány lassan haladva a megannyi áru között és itt-ott beletöm valamit a szájába. Ezt nekünk is meg kellett néznünk. Jól döntöttünk. Majd mindenhez volt kóstoló. Néhány dolgot ismertünk is. Szárított datolya, barack, szilva, mogyoró, ananász, apró édes vagy édesnek hitt falatkák. Voltak ott édes, savanyú, sós, keserű és csípős termékek. Valamint ezek minden lehetséges kombinációi is előfordultak. Néhány ízt nem volt könnyi befogadni és talán még nehezebb lenyelni. Ott volt mondjuk a csípős és édes szárított hal, vagy a keserű és édes szilvának látszó tárgy. Ezekbe a sorokba többet nem mentem be. Maradtam a csokis-mogyorós kinézetű dolgoknál.

Aztán végre felszállt a gép és alig másfél óra múlva meg is érkeztünk Thaiföld legnagyobb szigetére, Phuketre.

 

Sorry, you need to install flash to see this content.