Ott tartottam a történetemben, hogy éppen elkezdtem volna szállást keresni az éjszakára egy unalmas buszút után, amikor... amikor meghallottam, amint egy helybélinek tűnő férfi arról beszélt valakivel, hogy Maputo, a főváros felé tart. Gondoltam, hogy veszíteni nem veszíthetek semmit, ha megkérdezem, mégis hogyan gondol még aznap elindulni, mikor buszok csak hajnalban indulnak. Hamar kiderült, hogy busz helyett inkább kamionnal tervez menni. Sokat nem kellett noszogatni (inkább egyáltalán nem), így percekkel később már egy mikrobuszban ültünk, útban a kereszteződéshez, ahol a kamionok meg szoktak állni.
Kérdezősködtünk, melyik kamion megy délnek, mígnem több alkalmatlan jelentkező után ráakadtunk egy hatalmas fehér kamionra, valamint egy mexikói bűnözőnek tűnő sofőrre, aki perceken belül tervezett indulni, és éppen jó irányba. Megalkudtunk egy igencsak kedvezményes árban, s már éppen indultunk volna, mikor előkerült a buszútról két fiatal tanzániai srác, zsebükben összesen 50 dollárral, amiből ketten szerettek volna Maputoig eljutni. Nem igen volt tapasztalatuk az alkudozásban, így a nevükben kötöttem üzletet a sofőrrel: ha a mi árunknál lényegesebben kevesebbet kér, akkor a hiányzó részt én állom a srácoknak. Így alakult, hogy végül a sofőrön és az úgy tíz éves kisfián kívül még négyen ültünk induláskor a fülkében.
Eddig jutva az olvasásban talán már felmerült néhányotokban, hogy mi is az a sör dolog a címben. Nos, az első sör az, amit a sofőr kezdett el inni rögön azután, hogy elindultunk. Gondoltam, hogy csak egyet, maximum kettőt fog menni, de nem így történt. Amint kiértünk a városból, megálltunk utánpótlásért, ahogyan még vagy kétszer az éjszaka folyamán. Azt hiszem akkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok aludni, mikor az ötödik üveg Manicát nyitotta fel úgy három órán belül. Szerintem még nálam is gyorsabban itta a sört, s mindezt úgy, hogy közben egy bazinagy kamionnal manőverezett az éjszaka közepén a mozambiki utakon. No komment.
Amúgy az út kényelmes volt többnyire. A fülke nagy volt, és jómagam a hátsó részében lévő ágy egyik felén húztam meg magam, így mikor úgy döntöttem, hogy felesleges ébren izgulnom a sofőrünk alkoholfogyasztása miatt az ágyon keresztbe, mintegy magzatpózban (és mint egy gyufásdobozba préselve) még aludni is tudtam. Hajnali ötkor megálltunk a nagy semmi közepén, a sofőr kiparancsolt mindenkit - a kisfiát is beleértve - a fülkéből... Fáradt volt (és részeg-másnapos, ha engem kérdeztek), aludni akart pár órát. Így alakult, hogy hajnalban fagyoskodtam úgy két órát az országút mentém, miközben Isaac Asimov regényt olvastam a telefonomon. A technika csodái ismételten :). Úgy hét óra lehetett, mikor úgy döntött, hogy indulhatunk tovább. Egészen addig hallgatag és mogorva volt, míg az első pihenőnél meg nem élltunk, s el nem fogyasztotta - reggeli helyett - az első két sörét. Elmagyarázta, hogy csakis Manicat iszik, mert ettől a sörtől nincsen semmi baja, nyugodtan vezethet... Megértően bólogattam, nem akartam semmiképp sem ellentmondani neki. Amúgy időközben kiderült, hogy eredendően kolumbia, azaz annyira nagyot nem tévedtem.
Úticélunk felé közeledve egy checkpointba ütköztünk. Amint meglátta a sofőr az ellenőrzőpontot, ránkparancsolt, hogy húzódjunk minél hátrébb, hogy ne lássák, vannak utasok is a kabinban. Nem lepődtem meg, hiszen már éjszaka feltűnt a matrica a kamion ajtaján, miszerint nem szállíthat utasokat. Megintcsak no komment :).
Útközben felvettünk egy helybéli utast, aki mérgelődve konstatálta, hogy nem fogunk egészen a városig jutni, mivel a kamion csak a város előtti kamionparkolóig ment. Persze ez nekem pont kapóra jött, hiszen mihamarabb szerettem volna folytatni az utamat, ami már így is legalább másfél nap megtakarítás volt az előzetes terveimhez képest. A parkolóban találtam mosdót, vettem vizet, illetve némi ennivalót, s elkezdtem kérdezősködni újfent, melyik kamion merre megy, és melyik fülkéjében akad egy hely. Ismét szerencsével jártam, mivel egy kis Mercedes kamionban még éppen akadt egy hely (meglepő módon csak két utast volt hajlandó ez a sofőr szállítani).
Dél körül hát újra úton voltam Vilanculos felé, egy kamionban, ezúttal egy rendes ülésben ülve, s nem nyomorogva a fülke hátuljában. A sofőr rögtön elővetk egy szatyor sört, amin már meg sem lepődten. Azon viszont annál inkább, hogy az első ellenőrzőpontnál a söröket odaadta a katonáknak, s maga egy korty alkoholt sem fogyasztott. Buszokat előzve száguldottunk, a sofőrről kiderült, hogy országos úszóbajnok volt egykoron, s kijutott két világbajnokságra (és talán olimpiára? is), de mivel a sportban nincs pénz Mozambikban, most inkább kamionozik.
Éjfél környékén megálltunk egy kamionparkolóban, mivel a sofőr betartotta a szabályokat, így csakis öt órányi alvás után indult újra útnak. Furcsa volt a hatalmas kontraszt a két sofőr viselkedése között. Utastársammal együtt elbandukoltunk a közeli "étteremhez", mely egyben "szálloda" is volt. Nem mondom, talán életem eddigi egyik legkomolyabb vendéglátóipari egysége volt ez az afrikai kamionos hely. Üvöltő, dübörgő zene, egy-két söröző sofőr, vagy talán utas, szörnyű kaja (pedig én mindent megeszek... majdnem...), valamint kis spártai kunyhók, amik mondjuk a célnak megfeleltek.
Ötkor felébresztettük a sofőrt, megmiosakodtunk, s negyed óra múlva már újra úton voltunk. Reggel kilenc körül tehettek ki a kereszteződésnél, ahonnan már csak egy negyed órás út választott el első valódi úticélomtól Mozambikban. Vilanculos egy kis üdülővároska, népszerű a dél-afrikai nyaralók körében. Számomra a közeli Bazaruto tengeri nemzeti park, illetve a búvárkodás miatt volt érdekes.
Hamarosan találtam is egy mikrobusz/pickup szerűséget, ami a városka felé indult. Úgy öt perc telhetett el, mire felfigyeltem az utasteret borító ponyva ismerős színeire. Majd az ismerős betűtípusra. Nem akartam hinni a szememnek... Egy igazi Dreheres ponyva volt, semmi kétség sem férhetett a dologhoz. Mozambikban. Azonnal kérdezősködni kezdtem, hogy ismerik-e ezt a sört, ha igen, hol lehet venni. Annyira jutottam, hogy talán éttermekben kapható, de igen, ismerik, egy prémium sör... Összeszorult gyomorral, reménykedve bámultam a távolba, s elképzeltem, ahogy egy üveg ismerős Dreher társaságában felidézem az otthoni sörözéseket, s ami ennél sokkal fontosabb, a beszélgetéseket, a barátokat...
További érdekes történeteket itt találsz: www.elmentekotthonrol.blog.hu
