Ma 2019. 08. 22.,
Menyhért, Mirjam napja van

Utazz el! Éld át! Írd meg!

EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet.

A felfedezők köztünk vannak!

  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_validate() should be compatible with views_handler::options_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_submit() should be compatible with views_handler::options_submit($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_style_default::options() should be compatible with views_object::options() in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_style_default.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_validate() should be compatible with views_plugin::options_validate(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_submit() should be compatible with views_plugin::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter_boolean_operator::value_validate() should be compatible with views_handler_filter::value_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter_boolean_operator.inc on line 0.

Dent d'Hérens - Alpok 4000+

Legutóbbi híradásunkat követően arra az álláspontra jutottunk, hogy a Dent d’Hérens-t másszuk meg.

Ezt a hegyet ugyan nem pont innen és most terveztük megmászni, de mivel annyira gyengécske volt a meteor előrejelzés, a Monte Cervino nem jöhetett szóba, viszont nem akartunk annyi időt a „földön” eltölteni várakozással. Emiatt a Dent d’Hérens normál útjára voksoltunk, amihez viszont 70 km-t kellett autózni. Ezzel a szomszédos völgybe jutottunk fel. Kész agyrém volt, hogy 10 km-en belül volt Cervinia, amikor megálltunk az autóval, de mi jöttünk 70-et. Valpelline majd Bionaz után egy közel 4km hosszú víztározó parkolójában 1950 méteren álltunk meg, amelyből természetesen semmit nem láttunk, hiszen az egész hegy felhőben volt, és az eső is csepergett, amikor a kocsitól elindultunk. Másnapra sem mondtak jó időt, de úgy gondoltuk, ezt a hegyet kicsit gyengébb időben is meg tudjuk mászni. Elindultunk hát a 2780 méteren váró Aosta ház felé. (A képek a visszaúton készültek, ezért van, hogy látszik is rajtuk valami.)

Az út először a víztározó mellett szintben vezettett 4,5km-en át, majd megkezdődött az emelkedés is a völgy hosszában. A végén az utolsó 200 métert klettersteig úton kellett megtenni a házig. Az egész hely olyan volt, mintha az Isten háta megett lenne, mintha élő ember ott sosem járna. Persze ehhez az érzéshez nagyban hozzájárult a pocsék idő, mert bár az eső elállt egy időre, a felhők nem nagyon akartak odébb menni.

A házban mégiscsak találtunk egy lelket egy 50 év körüli férfiember személyében, aki a személyzet szerepét hivatott betölteni, és halkan dudorászott magában. Reggel 4-kor csörgött az óra. Ahogy kinéztünk az ablakon, nem volt túl nagy kedvünk éledezni, ugyanis a szokásos látvány – köd – fogadott. Vélhetően ennek is köszönhettük, hogy csak félhat tájban sikerült elindulni.

Egy ronda morénán emelkedtünk eleinte, majd lassan kiértünk a gleccserre, melyen tovább vezetett az út. A felhők feljebb emelkedtek, így akkor még láttunk is valamit. Köszönhetően az előző napi rossz időknek, nyomoknak írmagját sem találtuk, úgyhogy még az utat is kellett keresgélni. Ez lett a vesztünk. A gleccseren ugyanis beértünk egy hasadékosabb részre. A távolban egy domboldalon pedig nyomokra emlékeztető dolgokat véltünk felfedezni, ezért úgy döntöttünk, hogy arra kerülünk. Félúton már látszott a GPS-ről, hogy nem jó, és persze a nyomok csak hófodrok voltak közelről, de akkor már nem akartunk visszafordulni a szintveszteség miatt. Ráadásul nem volt nálunk a leírás sem, és – természetesen – mindketten másként emlékeztünk az útra. Én váltig állítottam, hogy az előttünk balra levő gerinc előtt kell befordulni a hegyoldalra, András szerint pedig utána… Kisebbfajta vitát követően megadtam magam (úgy tudja mondani a magáét, hogy az embernek esélye sincs), és megindultunk immár a gerinc mögött. Addigra kezdte belátni, hogy tán mégis nekem van igazam, de akkor még mindig nem mentünk vissza a gerinc alá, hanem – mivel ekkor már jó magasan voltunk – úgy döntöttünk, hogy a gerincre kimegyünk, és azon átmászunk a hegy „jó” oldalára. A meredeken traverzolással persze jó csomó időnk elment, mivel elég lassan ment a dolog, de végre kiértünk a gerincre, és beláttunk a pályát. Hiába volt a szerencsétlenkedés, itt is csak lefelé kellett traverzben elindulni, mert a másik oldalon is csak egy helyet láttam (még lentebbről), ahol fel lehetett menni egy havas folyosóban. Végre elértük a jellegzetes sárga sziklát, ahol a folyosó kezdődött, így megindulhattunk felfelé. Persze eddigre már vagy másfél órát elvesztegettünk az időből. Egészen el kellett menni balra a hegy nyugati gerincéig, majd arra kimászva fel az eleinte jeges, havas, majd sziklás gerincen egészen a csúcsig. A meredeken emelkedő rész után még vagy 100 méter hosszú, enyhén emelkedő penge sziklás gerinc vezetett a legmagasabb pontra. Mire ideértünk, nagyjából 20 méteres látás volt, és a hó is elkezdett esni.

Ez nagyon is ismerős volt, mondhatnám, otthon éreztük magunkat, hiszen eddigi csúcsaink nagy részén ilyen körülmények uralkodtak. Emiatt 2 fotó elkészítése után rongyoltunk lefelé, már amennyire ezt a terep engedte. Visszafelé már javában szakadt a hó, és minden nyomot betemetett. Andrásnak az volt az ötlete, hogy ne a már ismert úton menjünk le, hanem a nyugati gerincen menjünk végig. Ennek jó nagy szakasza sziklás volt, de annyira megtetszett nekem az ötlet, hogy nem kell belemásznunk a hosszú traverzba, hogy félretettem minden józan eszemet (mely azért a vészcsengőt az ismeretlen sziklás gerinccel kapcsolatban halványan megnyomta), és minden ellenkezés nélkül ráálltam a dologra. Így szépen lementünk a hóban a sziklák kezdetéig. Amikor azonban azokat megláttam 20 méteres látásban, szakadó hóesésben, eléggé elment tőlük a kedvem. Így újabb apró csörte után visszafordultunk (már félöt volt), és megkezdtük a kb. 200 méteres emelkedést, hogy elérjük azt a pontot, ahol ki tudtunk mászni a már ismert hegyoldalra. Az egész út 1400 méter szintemelkedéssel járt, és mi most erre még rátettünk néhány százat, a friss hóban. Végül nagy-nehezen elértük az utat, amelyen visszaindultunk. Persze a hó már betemette a nyomainkat, úgyhogy a lefelé vezető hófolyosót megint nehezen találtuk a ködben, de azért meglett. Kissé kalandosan, este féltíz körül értünk a házhoz, ahol meglehetősen nagy derültséget keltettünk. Ott már vagy 8-an voltak készülve a másnapi jó időre. Mikor megkértek, mutassuk meg a kitett fényképen, merre is jártunk, csak a kezünket tártuk szét, némiképp rájátszva az „eltévedésre”. Mai teljesítményünk iskolapéldája, hogy hogy kell a leírás szerinti max. 11 órás útból 16 órásat csinálni.

Másnap egyébként már így nézett ki:

Így – bár nem ezt terveztük – még egy éjszakát a hüttében töltöttünk. Éjjelre Andrásnak úgy begyulladt a szeme, hogy nem aludt semmit, és másnap alig tudott lejönni, főleg, hogy ezen a napon – és azóta is folyamatosan – verőfényes napsütés volt és van. Nem volt rajta ugyanis egész nap szemüveg, és hiába volt a felhős-ködös-havas idő, olyan erős szórt fény volt, hogy eléggé megártott neki. Végül teljesen betakartuk a fejét egy fekete halálfejes kendővel, amit két oldalt megcsomóztunk, hogy ne essen le. Ezen nagyjából keresztül látott. Aznap a tó körül már szép számmal voltak turisták, akik ellenkező irányba mentek. Csak úgy rebbentek szét előtte, s egyik se merte megtenni, hogy nem köszön vissza jó hangosan, mikor a halálfejes kendő alól elrebegte a Bon giorno-t.

Ennek eddig a vidám oldalát igyekeztünk megélni, de sajnos a tény az, hogy ennek már három napja, és mára került olyan állapotba, hogy egyáltalán a sátorból ki tudjon jönni. Közben átjöttünk Chamonixba, és most a verőfényes napsütéses időszakot azzal töltjük, hogy óránként csepegtetünk, hátha végre elmúlik, és ismét felmehetünk a hegyekbe.

Chamonix, 2011. 07. 27-29.

 

Folytatjuk!

Sorry, you need to install flash to see this content.