Ma 2019. 08. 22.,
Menyhért, Mirjam napja van

Utazz el! Éld át! Írd meg!

EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet.

A felfedezők köztünk vannak!

  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_validate() should be compatible with views_handler::options_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter::options_submit() should be compatible with views_handler::options_submit($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_style_default::options() should be compatible with views_object::options() in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_style_default.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_validate() should be compatible with views_plugin::options_validate(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_plugin_row::options_submit() should be compatible with views_plugin::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/plugins/views_plugin_row.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of views_handler_filter_boolean_operator::value_validate() should be compatible with views_handler_filter::value_validate($form, &$form_state) in /home/ecomedia/public_html/travel.explorerworld.hu/sites/all/modules/views/handlers/views_handler_filter_boolean_operator.inc on line 0.

Végre jó időben! - Alpok 4000+

Augusztus 1-én végre ismét el tudtunk indulni. Az Aiguille de Bionnassay csúcsot, és a Dome du Goutert akartuk megmászni - és meg is másztuk.

Az általunk választott déli gerincen vezető útról a könyv a következőket írja: „bár technikailag ez a legkönnyebb út, ami a csúcsra vezet, a Miage nyeregben álló Durier házba vezető út nehézsége és időigénye mégis komoly expedícióvá teszi”. Az indulás napján tehát elég nagy út előtt álltunk, mivel éppen a 3300 méteren álló Durier házba akartunk feljutni. Ehhez La Gruvazba autóval kellett elmenni kb. 30km-t, majd onnan több, mint 2300 méter szint megtételével változatos terepen keresztül gyalog fel a házig. Féltízre tudtunk a parkolóba érni, és nem sokkal 10 előtt indultunk. Hogy még szebb legyen a ránk váró megpróbáltatások sora, teljes bivakcuccal, nehéz hátizsákokkal indultunk útnak, mivel előző nap megtudtuk, hogy teltház van, tehát mi már nem férünk be. Ezért a ház mellett szándékoztunk aludni.

A parkolóból eleinte felvezető út – lévén autós felmenetre is alkalmas – kényelmes, egyenletes meredekségű volt az első 500 méteren.  Innen már - reménytelenül messze fent - látszott a nyereg, ahol a háznak kellett lenni. Ezután egyre meredekebb, köves egészen a 2700 méteren lévő Plan Glacier házig. Ennek láttán felébredt bennünk a gyanú, hogy a fentebb lévő házban talán még teához sem fogunk hozzájutni. Ugyanis a hegyoldalban megbújva már ez is akkora volt, mint amit máshol bivakháznak neveznek, egyetlen nő volt a személyzet, és rajtunk kívül egy teremtett lélek sem volt a környéken, leszámítva egy félig vak zergét, akit a nő mindenféle zöldségmaradékokkal a ház közelébe szoktatott.


Sietve ittunk valamit, aztán indultunk is tovább, mivel már elég késő volt. A terep neheze csak eztán jött, sziklás részeken fel, majd le, majd megint… Végül leereszkedés a Miage gleccserre, amelynek keresztezése után egy undok sziklás gerincen kellett 600 métert felfelé mászni, kb. 45 fokban.


Na ez végképp betette a kaput. A sziklákat részlegesen fedő hó addigra a nap melegétől jól megolvadt, és szinte minden lépésnél térdig szakadtunk bele. Igazán cefetül megizzasztott ez az utolsó néhányszáz méter. Végül este 8 körül értünk fel.

Balsejtelmeink beigazolódtak: a házat méreteiben és külső megjelenésében is – az ismertebbek közül – a Vallothoz tudnám hasonlítani, bár szerintem nem volt akkora. Itt is egy nő volt, akit személyzetnek néztünk. Mikor be akartunk menni, kiderült, hogy a bentiek éppen esznek, és annyi hely sincs, ahol egy gyufát le lehetne ejteni. Tehát végképp kiszorultunk, így a ház feletti sziklákon kerestünk bivakhelyet.

Addigra én olyan állapotba kerültem, hogy éppen még elég energiám volt a hálózsákba való bemászásra, András pedig hősiesen vállalta a hosszadalmas hóolvasztást és levesfőzést. Sajnos, a nap hamar lement, és innentől kezdve rohamosan hűlt a levegő, ami őt is bekergette a hálózsákba. Éjjel alulról piszok hideg volt, így kínunkban ráfeküdtünk a hátizsákokra, nem volt túl kényelmes, de azért valahogy eltelt az éjszaka. Már kora hajnalban megindultak a többiek a házból, úgy 1-2 óra lehetett. Ők vélhetően a Mont Blancra igyekvő csoport voltak (a MB-ra vezető 5 normál út egyike is itt vezet át), de mi most oda nem készültünk, úgyhogy ráértünk a keléssel. Végül nem is indultunk, csak 5 óra felé. Mire megtettük a 3750-en kezdődő sziklás részig hólejtőn vezető párszáz métert, a nap is kezdett besütni.

Ez igen jól jött, mivel a sziklákhoz nem fagyott oda a kezünk. Élvezetes, III-as mászás következett, mintegy 150 méter hosszon, kellemes időben, szél nélkül, igazi élmény volt, a korábbi túráinkhoz képest.

A fennmaradó kb. 100 métert a gerincig ismét havon tettük meg. Ahova felértünk az egyben a csúcs is volt. Ez nem túl alkalmas hely hosszas időtöltésre, mindkét oldalán meredek, egynyomos út vezet csak rajta, úgyhogy a csúcsfotók elkészítése után indultunk is tovább.

A gerincről azt írja a könyv, hogy a Mont Blanc csoport legélesebb gerince, ami maradandó élményeket hagy a mászókban.

Bár mi már egy-két gerincen eddigre túljutottunk, azért egy jeges szakaszon tényleg elég kényelmetlen volt átkelni. Hatalmas hópárkányok is nőttek rajta.

Lényeg, hogy le kellett ereszkedni a Bionnassay nyeregbe, majd onnan fel a Pitons des Italiens nevű kis kiszögellésre, aztán tovább már egyre szélesedő gerincen, majd lapos oldalon felmenni a Dome de Gouter tetejére. Itt sose hittem volna már, hogy felérünk végre. Minél feljebb mentünk, annál inkább ellaposodott az emelkedő, de azért csak emelkedett. Közben a Mont Blanc felett takaros felhősipka képződött az erős szél jeleként.

Innen már becsatlakoztunk a Mont Blanc normál útjába, s azon jöttünk le a Gouter házig. Végig rengeteg ember volt, még felfelé is mentek partik szép számmal, pedig már volt vagy 2-3 óra. A ház alatti sziklás, poros, több helyen fix drótkötelek tömkelegével biztosított úton is rengetegen voltak, mindenféle fajta népek: családok, gyerekekkel, akik még plusz kötélbiztosítással jöttek le, de még egy vak fiatallal is találkoztunk, akit két másik, szintén plusz kötéllel igyekezett leirányítani, miközben fejkamerával rögzítették az egész eseményt. Figyelembe véve a terepet, ez még ilyen segítséggel sem egyszerű feladat. A lejtő aljában aztán végre találkoztunk a Grand Couloirral, aminek manapság olyan híre van, hogy valamiféle fedett átjárót terveznek építeni alatta a sok kőhullásos baleset miatt. Még sosem jártam itt, ezért várakozással figyeltem, jön-e fentről valami, de csak egy-két kisebb táskányi követ láttam lassan lecsúszni a havon.

A Téte Rousse háznál leültünk egy időre, de aztán – bár már fél7 volt – úgy döntöttünk, tovább megyünk. A Nid d’Aigle vonatállomáshoz 8 körül vergődtünk le. Valahol bivakolni akartunk, mert már eléggé el voltunk csigázva, de vizet kellett találni, mert teljesen ki voltunk száradva, így még párszáz métert mentünk le, és végül egy patak partján táboroztunk. Annyira lejtett a terep, hogy attól féltem, éjjel belecsúszom a gleccserbe, ami éppen alattunk volt. Az összes kajánk elpusztítását követően álomba merültünk. Szép csillagfényes este volt, aggodalomra semmi ok, hiszen még másnapra is jó időt jósoltak a meteorológusok. Ehhez képest éjjel arra ébredtünk, hogy igencsak kopog az eső a hálózsákon. Persze gyanútlanul, a jó időben bízva, csak úgy, bivakzsák nélkül aludtunk, így mire belehúztuk a hálózsákot, már mindenünk teljesen elázott. Ettől kezdve az éjszaka így telt, többnyire esett az eső rövidebb szünetekkel. A vizes zsákban – idővel a bivakzsák is beázott – nem volt túl melegünk, ennek ellenére egészen sokáig aludtunk. Reggelre volt egy kis szünet, így András összeszedte magát. Én egész jól elücsörögtem a zsákban, de aztán eleredt az eső, és a vége az lett, hogy András talpig útra készen a szakadó esőben nézett rám, ahogy még mindig a bivak+hálózsák együttesben félig ülő helyzetben szemlélem az eseményeket. Ez már sok volt neki, és kezdte elveszteni türelmét, úgyhogy én is nekiláttam a készülődésnek. Az ideút során a parkoló kiválasztását a Durier ház megközelítéséhez optimalizáltuk, úgyhogy most várt még ránk néhány kilométer, míg ismét elérhettük az autó hőn áhított szárazságát. Sajnos, ez sem sokáig tartott, mivel a hozzá vezető 3 órás úton végig szakadt az eső, és bőrig ázva, a sok vizes cuccot berakva itt is csakhamar gőzfürdős állapotok kezdtek eluralkodni.

Végül mire Chamonixba értünk, kezdett kisütni a nap, úgyhogy megkezdhettük a szárítkozást.

Chamonix, 2011. aug. 1-3.

Sorry, you need to install flash to see this content.