Az ébresztő reggel 9 körül volt, Oleg már a reggelinket készítette, mikor mi magunkhoz tértünk. A felkelés nem volt könnyű, ugyanis az időzóna állítgatás miatt (ne felejtsük el hogy Ufában 4 órával több van mint otthon) itt csak reggel fél 9 körül kel fel a nap, így a reggel 9 óra a nálunk megszokott 5-6 órára emlékeztet.

Reggelire Buljon levest kaptunk, ami tyúkhúslevesre emlékeztet, ezt egy érdekes itallal kísértük le, melyet még egyikünk sem fogyasztott. Ez a rózsaszín, állagában kocsonyás, meleg, gyümölcsízű ital Kiszey névre hallgat. Tradicionálisan valami lápban, bokron termő gyümölcsből készítették (a gyümölcs pontos nevét nem sikerül kiderítenünk) főzéssel, de manapság mint mindent, ezt is lehet granulátum formájában vásárolni. Első napi programunk a Krasznouszolszkij szent forrás megtekintése, ahová Olga is velünk tartott. Míg rá vártunk, megnéztük Ufa egyik régi mecsetét. A mecsetbe érve az első dolog hogy a cipőnktől meg kell válnunk és mezitláb (zokniban) lehet csak közlekedni. A mecset falain észrevettük hogy nincsenek festmények, nincsenek freskók, ugyanis mint megtudtuk, a muszlimoknál nincs ember és állat ábrázolás szent képeiken. A mecsetben külön részlegen imádkoznak a férfiak és külön a nők, így mi a férfi részlegen, a falakra kihelyezett imádkozási instrukcuiókat megtekintve, illeve egy a mecsetbe kihelyezett Koránba belelapozva csodálhattuk meg a ezen vallás rejtelmeit.
Olgát a munkahelyénél (egy orosz banknál dolgozik) vettük fel és indultunk az Ufától déli irányban, az Ural hegység nyugati lábánál fekvő kis faluba. Az autóútról lekanyarodva sok kis baskír falun vezetett át utunk, ahol már szinte kizárólag a kicsit barnább arcú - ahogy ők nevezik magukat – hold szemű embereket láttunk. Oleg elmondta hogy ők a baskír őslakosok. Rizsa a mongolokhoz hasonlította őket, de erre Oleg magyarázta hogy a mongolok teljesen máshogy néznek ki.
 

A falvakban szinte kizárólag apró faházak vannak, fakerítésekkel, amiken sokszor megfigyeltünk különböző díszítő motívumokat. Szembetűnőek az ablakok körül lévő kézzel készített fa motívumok, melyek egyes esetekben a kapunk és az eresz alatt is látható (Szibériában Tufának már volt alkalma ezt megtapasztalni). Ezek a külső elemek teszik felettébb barátságossá eme, amúgy igen szegényes állattartásból élő falvakat.
Egy nagyobb településre érve feltűnt hogy sok új ház és nagyobb épületek tarkítják a panorámát – ez Krasznouszolszk. A Urál hegységből érkező gyógyító ill. az ortodox vallás szerint szent vizet fogadó turistaparadicsom. Ugyan itt is a nyári szezon a fő csapásirány, de ásványvíz palackozó üzem és több rehabilitációs intézet is fogadja a vendégeket egy ilyen fagyos délelőtt is. Mi a falut megkerülve egy gyermektábor mögötti kis lepusztult faháznál álltunk meg. Előttünk két félig szétszedett Zsiguli és egy GAZ teherautó tarkította a tájat egy szebb időket átélt, félbe tépett Ural motorkerékpárral megkoronázva.
A fürdőkomplexum felé sétálva házigazdánk elmesélte nekünk, hogy a házban egy idősebb barátja lakik, aki két-három éve autóbalesetben lerokkant, és komoly alkoholproblémákkal küzd, mint rajta kívül sok dolgozni képtelen orosz ember is (a szociális ellátás siralmas Oroszországban).
Az Uszolszka folyó partját egy nyitott kapun át megközelítve egy kis barlangszerű részen ortodox kegyhelyet alakítottak ki, melynél időszakonként gyertyát gyújtott egy-egy imádkozó hívő. A kegyhely feletti sziklán magasodott Krasznouszolszk csodatévő temploma, melyet jelenleg restaurálnak. A folyó mentén több pihenő és szanatórium van kialakítva, melyek mindegyikénél egy kisebb medence leledzik. A medencéket a hegy felől sós ízű forrás táplálja, s eme sós víznek tulajdonítanak tisztító erőt. Miközben levetkőzünk, és felkészültünk a nulla fok körüli hőmérsékleten az akár 10 fokosnak is mondott forrásvízben való pancsikolásra, megtudtuk hogy a megtisztuláshoz háromszor egymás után rövid időre a víz alá kell merülni a kis medencében, s ez után megtisztult lélekkel folytathatjuk utunkat. Rizsa úr nem vállalkozott a komoly megmérettetésre, hiszen – mint mondta – valakinek dokumentálni is kell az eseményeket. Oleg, Olga és Tufa végrehajtva az előírt merüléseket a folyóparton szívták magukba a csodálatosan tűző napból érkező energiát. Rövid szárítkozás után a strandolók felöltötték téli gúnyájukat és a templom dombjának megmászása után visszatértek a parkoló járműhöz. A kis faház udvarán Olga és Oleg rögtönzött pikniket rittyentett, megmutatva a híres baskír mézet készítő méhek kis gyárait (gyk. kaptárakat), és kaptunk fejenként egy kilónyi finom mézet.
Az Urálban nem csak a szelíd, hanem a vadméhek mézét is begyűjtik. Ez egy drága exportcikke a baskír méztermelőknek, ami a lombhullató vörösfenyő virágából készül. A vörösfenyő maga szintén kiemelkedő jelentőséggel bír az Urál hegység területén. Ez a nagyon jó minőségű fa adja a víz alatti cölöpök, állványzatok és egyéb olyan fa épületek alapanyagát, melyeknek hosszú időn át bírnia kell a harcot a magas páratartalommal és a sós vízzel szemben is (pl. Velence alapjai is vörösfenyőből készültek). A piknik közben megérkezett a házigazda fia, akit szintén Olegnak hívnak. Ő megmutatta nekünk a ház mellett álló orosz fekete szaunát, mely szaunában lévő kályhának nincs kéménye, így a felfűtés ideje alatt távozó füst a szaunatéren át feketére festve annak falait jut ki a szabadba. A szauna használata bonyolult művelet, ugyanis a befűtés után a kiszellőztetett kamrába a hagyományos technikával, vízzel meglocsolják a bent lévő nagy mennyiségű követ, avagy nedves nyírfavesszővel csapkodják magukat a hevülni kívánó elvtársak. Ez eddig egyszerűnek tűnik, nade egy óvatlan mozdulat a kis bódéban, és azonnal talpig kormosak leszünk, mivel a falak, a padok, a távozó füst miatt fekete festékként kenik össze az óvatlan szaunázót. Ez a fekete korom az izzadsággal keveredve könnyen feketepákó-effektust okozhat…
A kis rezidencián lehetőségünk volt megtekinteni még egy rettenetes állapotban lévő külső fürdőt és az orosz villanyszerelés mesterembereinek néhány remekét. A girbegurba faoszlopokon porcelánsüvegre csavarintott gagyi drót oroszos feelingel töltött el minket, nem beszélve az udvaron parkoló platós GAZ teherautóról, melybe Rizsa már érkezésünkkor szerelmes lett. Fel is kérte Oleget hogy ha lehetséges szeretne a járművel egy próbakört tenni. Oleg a jármű ajtaja mellé lépve egy hatalmas tehénürülék közepén találta magát, amitől valahogy hatalmas boldogság töltötte el. Mivel nem volt friss a termék, a melegség érzése elmaradt. A cipőtisztítás projekt után a jármű gazdájához fordult kérdezvén hogy a jármű működőképes-e. Rizsa legnagyobb sajnálatára már a téli szezonra konzerválva lett, így jobb híjján Rizsa csak a vezetőülésben ülve a kormányt tekerve berreghetett.

Az uzsonna és néhány pohár vodka elfogyasztása után a házigazda forró teával kínált bennünket, melyhez mézet is hozott, de figyelmeztetett minket, hogy nem szabad a mézet a forró teába tenni, hanem azt a tea kortyolgatása közben szokták csemegézni.
Megköszöntük a szíves vendéglátást,  Ufa felé vettük az irányt. A falu határából kiérve egy úttörőtáborba néztünk be néhány percre, ugyanis Oleg sejtése az volt, hogy a tábor udvarán parkoló MÍG-21-es vadászgép el fogja nyerni Rizsa tetszését – így is történt.
A táborba belépve, a biztonsági személyzetet lefizetve (a Míg hátsó futóművéhez kikötött fekete bárány két jókora fűcsomó ellenében a géphez engedett bennünket.) Rizsát a gépbe szállva felhőtlen boldogság töltötte el, bizergálva az orosz haditechnika múlt évezredbeli vívmányait.
Visszatérve Ufába megnéztük a Szent Nyikolaj ortodox templomot, mely Oleg gyermekkorában (a sztálini időkben) még moziként is funkcionált, de ma gyönyörűen felújítva várja a hívőket.
Ismét egy esti misébe csöppentünk, aminek folyamata furcsa volt számunkra. A templomban szétszóródott emberek hallgatva az imádkozást egy-egy szentkép vagy szobor előtt többször meghajolva mormolták imáikat. A papok (pópák) négyen egy külön helyiségben háttal a jelenlévőknek tartották a misét, melyet a hívőkből verbuválódott kis kórus gyönyörű énekekkel tarkított. Oleg elmondása szerint nagyon sok a hívő az országban. Ezt mi is tapasztaltuk mind a mecsetben, mind a templomban. Nem csak idősebb emberek, hanem fiatalok is nagy áhítattal imádkoznak. Az autók nagy többségében vagy szentképek vagy muszlim vallási ereklyék vannak elhelyezve. A templomban Olegtól mi is kaptunk egy három szentet ábrázoló szentképet, amely kimondottan az autósoknak nyújt védelmet.
A templomot követően egy második világháborús emlékparkba mentünk, ahol Rizsa kiélhette a szovjet haditechnika iránt érzett szeretetét. Elsőnek egy T-34-es tankot néztünk meg a maga teljes életnagyságában. Bár Rizsa nem az a mászós típus – teljesen távol áll tőle – a kiállított tankra azért felkapaszkodott, hiszen ilyenre nem nyílik mindig lehetősége.
A tank után még megnéztük a kiállított légvédelmi ágyú gyűjteményt, majd utána sajnos már csak kívülről tudtuk megszemlélni Ufa több kulturális épületét, úgy mint zeneakadémia, színházak, cirkusz, több mozi, kulturális központ és stadion, melyek mindegyike szépen felújított vagy teljesen új épületben várja a kikapcsolódni vágyó baskír népet.
 

Külön megállót szenteltünk a baskír színháznak, melyben az előadások baskír nyelven folynak – ezt pedig külön technikával orosz nyelven feliratozzák. Ugyanígy működik az ufai tatár színház is.
A vacsora előtti utolsó megállóként egy kétturbinás SZU-27-es repülőgépet csodálhattunk meg gép alkatrészeit készítő hatalmas üzem bejárata mellett. Ezt követően már-már ünnepi vacsorára voltunk hivatalosak. A város központjában lévő ízléses orosz étteremben vendégeltek meg bennünket házigazdáink. Ugyan a népviseletbe öltözött személyzet profizmus benyomását keltette, de a nyugati stílus még csiszolásra szorul (pl. az ünnepléshez kért pezsgő langyos volt, ezt Tufa szóvá tette, mire a felszolgáló hölgy előzékenyen jégkockát hozott hozzá). A vacsora kezdetén toppant be Oleg régi barátja, Ildar a tatár! Ildar a bajszos – Oleg állítása szerint – kiköpött tatár arcú vidám figura, a hétköznapokban teherautó vezetőként keresi kenyerét. Ugyan van egy lánya, de a többnejűség aktív pártolója a nagy Oroszországban. Emellett beszéli a tatár nyelvet, mely a baskírhoz igen hasonlatos, számunkra arabos hangzású nyelv, melyben régi szavaink közül nagyon sok megegyező vagy egymáshoz nagyon hasonló akad (pl. apa, anya, magas, balta, alma, venyige). A svédasztalos megoldású étteremben nagyon sok orosz ételt volt lehetőségünk megkóstolni, természetesen tisztes mennyiségű vodkával leöblítve. Mi az itt töltött jó pár óra alatt szinte minden fogásból csippentettünk egy kicsit hogy megismerjük a különlegességeket is. Rizsának külön új élményt adott a hal egészben, szőröstől-bőröstől, szemestől, uszonyostól történő elfogyasztása. Ezt a fogást ők „kilkinek” hívják. Ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy az orosz konyha nagy százalékban hal alapanyagból dolgozik. A fogásainknak több mint fele füstölt-, savanyított-, főtt-, szárított hal vagy vízi állatokból tevődött össze. Azt a tényt is megerősítette bennünk az este, amelyet már több helyütt is tapasztaltunk, hogy az orosz népek soha nem fogyasztanak magában alkoholt, mindenképpen csemegéznek mellé – legyen az csipsz, szárított vagy füstölt hal, vagy akár egy többfogásos vacsora is – de csak evés-ivás együtt megy. Sokáig elbeszélgetve, fél egy táján indultunk haza.