A híres-hírhedt kalóz, Feketeszakáll hajójának, az Anna királynő bosszújának vasmacskáját nemrég hozták felszínre az észak-karolinai Beaufort kikötőváros közelében. Feketeszakállról nem tudunk sokat – talán a víz alatti feltárás segít majd megismerni az egyik legnagyobb kalóz kalandos életét.
Az észak-karolinai Beauford öblének mélyén egy falatnyi történelem várja, hogy felszínre hozzák – Feketeszakáll híres hajójának, az Anna királynő bosszújának maradványai nyugszanak a sekély vízben. A Chris Southerly régész vezette kutatás tagjai eredetileg úgy tervezték, hogy csak jövőre kezdenek neki a legendás hajó feltárásának, de a közeljövőben előre jelzett viharok és a helyi áramlatok annyira roncsolhatják a maradványokat, hogy inkább nekikezdtek a munkának.
Nemrég hoztak felszínre egy 1,4 méter hosszú, 70 kilós vasmacskát, amelyről feltételezik, hogy az Anna királynő bosszújához tartozott. 1718-ban itt futott zátonyra még két hajó Feketeszakáll flottájából, így még az is lehet, hogy a horgony valamelyik másikhoz tartozik. A hajók felszerelése, úgy tűnik, elég szegényes – a kalózoknak nem volt sok személyes holmijuk, amiket mégis magukkal hordtak, azok többnyire eltűntek, tönkrementek a tengerben.
A kutatók felszínre hoztak még sörétet, aranypénzt, ónkupákat és különféle orvosi eszközöket, például egy olyan fecskendőt, amellyel a szifilisz kezelése során higanyt lehetett befecskendezni a húgycsőbe. A feltárás kezdetén, 2006-ban találtak egy 1703-ból származó hajóharangot, egy 1713-ban készült ágyút és egy 1714 és 1720 között készített pohárkészletet.
A feltárás nagy része azonban még hátra van – a most kiemelt vasmacskát pedig a beauforti Észak-karolinai Tengeri Múzeumban állítják ki.
Feketeszakáll egyébként az egyik legrettegettebb kalózként vonult be a történelembe. Habár valószínűleg ő volt az egyik legjámborabb fosztogató a Karib-tengeren, félelmetes megjelenése és a róla keringő legendák miatt mégis egy véreskezű, kegyetlen kalózként emlékezünk rá.
Feketeszakáll, „becsületes” nevén Edward Teach valószínűleg Bostonban töltötte a gyerekkorát. Mivel híres hajója, az Anna királynő bosszúja hajónaplóját később maga vezette, bizonyított, hogy tudott írni és olvasni. Ezért a kutatók azt feltételezik, hogy 1680 táján jómódú család sarjaként látta meg a napvilágot. Persze nem a Teach az igazi családneve – azt valószínűleg soha nem használta, nehogy beszennyezze felmenői jó hírét. Igazi nevéről sehol nem találtak feljegyzéseket – az 1700-as évek elején elterjedt az a feltételezés, hogy a Feketeszakállnál jóval szerényebb Drummond volt az eredeti neve, de ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
Boston környékéről valószínűleg egy rabszolgákat szállító hajón érkezett a Karibi térségbe. Ez a környék a 18. század elején a kalózok számára igazi paradicsomnak számított, hiszen rengeteg kereskedelmi útvonal szelte keresztül – sok volt a rablásra csábító, rakománnyal bőségesen megpakolt kalmárhajó. Teach úticélul a New Providence névre keresztelt kalózszigetet választotta, amelyre Henry Jennings kalóz rendezkedett be először az 1700-as évek elején. A ma már kedvelt turistalátványosságnak számító New Providence akkor a zsiványok gyűjtőhelye volt, a szigeten ugyanis nem ismertek semmiféle törvényt. Teach első útja ide vezetett.
Szinte rögtön beindult fényes kalózkarrierje is. 1716-ban, nem sokkal New Providence-i érkezése után a hírhedt kalóz, Benjamin Hornigold szolgálatába szegődött. Hornigold hamar rájött, hogy Teach-nek istenadta tehetsége van a szakmához, ezért még ebben az évben az egyik hajója, a Revenge (Bosszú) kapitányává tette. Teach-et ekkor illetik először a kalóz megnevezéssel. 1717-ben Hornigoldot hirtelen lefokozták – nem tudni, hogy Feketeszakállnak volt-e köze a puccshoz –, aki ezután vissza is vonult. Magával vitte hajóját, a Rangert és egy másik naszádot – a maradék flotta pedig Feketeszakáll kezében maradt.
A rettegett kalóz ekkor jutott először igazi hatalomhoz. Bár a korabeli hajósok mind úgy hitték, hogy Teach véreskezű és kegyetlen, ez valószínűleg nagyon messze áll az igazságtól. Nincs feljegyzés ugyanis arról, hogy az elfogott és túszul ejtett hajósok közül bárkiben is kárt tett volna. Persze ehhez hozzátartozott az is, hogy rossz híre és félelmetes megjelenése miatt nem is volt szükség arra, hogy tettlegességig fajuljanak a dolgok – általában zsarolás útján is könnyen megszerezte, amit akart. Szándékosan rájátszott azonban a róla szóló legendákra. A Feketeszakáll elnevezést hosszú, koromfekete szakálláról és hajáról kapta, amelyet gyakran összefogott vagy apró fonatokba rendezett. Néhány elbeszélés szerint a csaták előtt lassan égő gyújtózsinórt is kötözött a szakállába, hogy még jobban megfélemlítse ellenfeleit. Széles kalózkalapot viselt, térdig érő csizmákat és színes köpenyt – a színes ruházat egyébként jellemző volt a Karib-tenger kalózaira, mivel kelmeszállító hajókat is előszeretettel fosztogattak. Feketeszakáll mindig több pisztolyt hordott magánál; ekkor ez is általános volt, hiszen egy pisztollyal csupán egyszer lehetett tüzelni, ezért a férfiak egyszerre többet hordtak maguknál, hogy ne maradjanak védtelenek. A korabeli feljegyzések szerint Teach az ütközetek előtt kendőt is kötött a nyakába, amelyen szintén pisztolyok függtek. Övéhez csatolva tartott magánál továbbá egy kardot is, ezt közelharcokban használta.
Feketeszakáll módszerei legénysége kézben tartására is legendásak voltak – persze valószínűleg ezek is csak kitalált történetek, de hűen tükrözik, hogy a kalózt mekkora rettegés vette körül a tengeren. A történetek szerint ugyanis néha lelőtte egy-egy saját emberét, mondván, ha időnként nem öl meg valakit, akkor a legénysége elfelejti, ki is ő valójában.
Feketeszakáll tehát 1716-ban hajókat és legénységet szerzett – ideje volt, hogy valami maradandót is alkosson. November 28-án megtámadta a La Concorde francia rabszolgaszállító hajót, és átvette felette az irányítást. Rögtön át is nevezte: ebből lett a híres Anna királynő bosszúja. Ekkor még 3 másik hajót is birtokolt, és több mint 400 főre rúgott az irányítása alá tartozó legénység száma. Már az egész Karibi térség félte a nevét.
Leghíresebb garázdálkodásának az 1718-as charlestoni blokádot tartják számon: 4 hajójával blokád alá vették a kikötőváros (akkoriban Charles Town) kikötőjét. Az egyik elfoglalt hajón tartózkodott Samuel Wragg, aki Karolina tartomány tanácsának volt a tagja. Feketeszakáll hozzá intézte követelését: legalább 400 font értékben adjanak gyógyszereket a legénység számára. Azzal fenyegette Wragget, hogy ha nem tesz eleget kívánságának, minden hajós fejét levágják, és elküldik a kormányzónak. Természetesen Wragg is ismerte Feketeszakáll hírét, így szinte azonnal teljesítette a követeléseket, a kalóz pedig elengedte a blokád alá vett hajókat.
Feketeszakáll fényes karrierjének az Anna királynő bosszúja zátonyra futása vetett véget. A kalóz megneszelte, hogy Woodes Rogers, egy angol flottakapitány célul tűzte ki, hogy megtisztítsa a Karib-tengert a kalózoktól. A New Providence szigetet sikerült uralma alá hajtania – Feketeszakáll pedig rögtön megpróbálta visszafoglalni. Rogers kettős veszéllyel nézett szembe: a kalóz mellett a spanyolok is megpróbálták eltakarítani a Bahamák környékéről. Végül Feketeszakáll és a brit kapitány összecsaptak, de a csata az Anna királynő bosszúja zátonyra futásával ért véget. Rogers távozott a szigetről.
Teach megadta magát – szerencséjére az angol király kinyilatkoztatta, hogy királyi kegyelem jár minden kalóznak, aki 1718. szeptember 5-e előtt adja meg magát. Feketeszakáll azonban még így sem érezhette magát biztonságban: a király ugyanis úgy rendelkezett, hogy csak azokkal a bűnökkel nem kell elszámolnia, amelyeket január 5-e előtt követett el – ez pedig azt jelentette, hogy a charlestoni blokád miatt még mindig felakaszthatták volna. A kalóz azonban ezt is szerencsésen megúszta, és visszavonult az Ocracoke szigetre.
Valószínűleg a Feketeszakállt övező legendák és az észak-karolinaiak hatósági szerveibe vetett hit hiánya miatt Alexander Spotswood, Virginia kormányzója továbbra is úgy hitte, hogy a kalóz folytatja a fosztogatást. 1718. július 10-én kiáltványt adatott ki, melyben felszólított minden visszavonult kalózt, hogy jelentkezzen a hatóságoknál – és hogy ezentúl ne utazzon háromnál több fős legénységgel, mert az már a kalóztámadás gyanúját vonja magával. Mivel Feketeszakáll nem tett eleget egyik parancsnak sem, Spotswood saját kezébe vette az irányítást, és kérdezősködni kezdett a feltételezett garázdálkodó kalóz után. A sors iróniája, hogy végül William Howard, az Anna királynő bosszújának korábbi szállásmestere árulta el, hogy a kormányzó hol találja Teach-et. Spotswood rögtön a keresésére indult – az expedíciót maga fizette, remélve, hogy Feketeszakáll kincsek tömkelegét rejtegeti magánál. Természetesen nem így volt. A kormányzó viszont ebben a hitben vette célba Feketeszakáll tartózkodási helyét, az Ocracoke szigetet, és az általa összeverbuvált flotta bekerítette az állítólag visszavonult kalózt. Végül, hosszú ágyúsorozatok után az egyik hajó kapitánya, Lieutenant Maynard és legénysége került közelharcba Feketeszakáll embereivel. Teach-nek sikerült eltörnie Maynard kardját, de a kapitány egy pisztolylövéssel megsebezte. Végül nem ő, hanem egyik embere végzett a legendás kalózzal – a férfi mögé lopózott és elvágta a torkát. Vezérük elvesztése után a kalózok megzavarodtak, sokan elmenekültek, azokat pedig, akik maradtak, egytől egyig lemészárolták a flotta emberei. Feketeszakáll fejét levágták, és Maynard hajójának árbocára tűzték, testét pedig a vízbe dobták.
Persze rengeteg legenda keringett a rettegett Feketeszakállról halála után is. Többen meg voltak győződve róla, hogy a csata után is látták hajózni a Karib-tengeren – úgy hitték, hogy a feje a vízbe esett, megkereste a testét, és a feltámadt kapitány újra legénységet toborzott magának. A vízre szállók sokáig féltek a szellemétől is, amely állítólag még ma is a tengereket járja, és fosztogatja az útjába akadó hajókat. Bár ezek közül valószínűleg egyik sem igaz, azt viszont biztos, hogy Feketeszakáll legendái még ma is a legkedveltebb kalóztörténetek között szerepelnek.
