Újdonsült lengyel barátaimmal, Maciek-kel és Łukasz-sal – akiket svédországi tanulmányaim során ismertem meg – elhatároztuk, hogy elutazunk a csodálatos és egyedülálló Izlandra. Reykjavík-ban, aztán bandánk kiegészült Bettinával, aki Stockholm-ból érkezett, és teljesen véletlenül botlottunk bele. Ezzel megalakult a „Hákárl Crew”. A „hákarl” egy ősi izlandi étel – a földbe 3-6 hónapig elásott, és ily módon megrohasztott nyers cápahús. És hogy miért éppen erről az „ínycsiklandó” kulináris különlegességről neveztük el csapatunkat? Hamarosan kiderül…
Az Iceland Air koppenhágai járatáról „kölcsönvett” kispárnával kissé későn ébredtünk a motelszobában; még mindig nehéz volt elhinni, hogy Izlandon vagyunk. Az első különleges élmény a zuhany alatt ért minket: a víz hőmérsékletét nem lehetett beállítani; a forró, kénes víz úgy jön a csapból, ahogyan a földből előtör. Egyébként geotermikus energia fűti az izlandi lakások több mint nyolcvan százalékát.
A gyors reggeli után a nyakunkba vettük Reykjavík-ot, izlandi nyelven a „füstölgő öblöt”. A nyers betonépületek láttán az volt a benyomásunk, hogy a helyieknek nem volt idejük befejezni a nyáron elkezdett építkezést, a szeptemberben beköszöntött hideg tél miatt. Az idő meglehetősen lehangoló volt, sötét és esős. Nehéz elhinni, hogy a világ legészakibb fővárosában egy évben átlagosan több órán keresztül van világosság, mint Miami-ban vagy Rio de Janeiro-ban. Erre az a magyarázat, hogy a téli sötétség miatt elvesztett nappalokért cserébe nyáron a nap még éjfélkor is bőven kárpótolja a szigetországot. Ráadásul a Föld Nap körüli pályájának sajátosságai miatt az északi földteke eleve világosabb a délinél. Ráadásul az időjárás akár öt perc alatt megváltozhat: a délutáni napsütésben már megpillantottuk a várost körülvevő – korábban a sűrű köd miatt láthatatlan – jégsipkával fedett hegyeket is.
Aztán sikerült megtalálnunk Kólaportið-ot is. Ez a híres hal-, bolha- és giccspiac, avagy a város „egyetlen komoly Művészeti Múzeum”, ahogy Hlýnur, a „101 Reykjavík” című film főhőse megjegyzi. Itt aztán belevetettük magunkat az izlandi konyha rejtelmeibe: haltál, füstölt és fűszerezett lazaccal, harðfiskur (szárított hal) és természetesen a híres hákárl. További helyi gasztronómiai csemegék: véres és májas hurka, erjesztett koshere és perzselt bárányfej. Ezeket talán majd legközelebb – gondoltam.
Délután, ahogyan a sétálóutcán mászkáltunk, és egyszer csak minden előzetes nélkül két leányzó futott oda hozzánk, majd öleléssel és puszival köszöntöttek bennünket. Később az izlandi vendégszeretetet más formában is megtapasztalhattuk. Egy másik helyi érdekesség, hogy sokan még mindig követik azt az ősi szokást, hogy a vezetéknévként patronimikont használnak, azaz a nevüket az édesapjuk nevéből képzik; a fiúk az apa neve után a „-son”, a lányok pedig a „-dóttir” szócskát illesztik. A telefonkönyvben is a keresztnevük szerint rendezik ábécérendbe a helyieket.
Aznap este ellátogattunk a Laugardalslaug-ba, a főváros híres szabadtéri termálfürdőjébe. A belépő ára magában foglalta a nagymedence, a gőzfürdő és a pezsgőfürdő használatát, valamint egy ingyenes masszázst. Ez alaposan ránk fért, mert úgy gondoltuk, frissnek kell lennünk, hogy a legendás reykjavík-i éjszakai életet felfedezzük. Szálláshelyünkön észak-amerikai, dán és helyi fiatalokkal közösen „melegítettünk”: a hákárl ízét-bűzét tíz százalék alkoholtartalmú sörrel és vodkával próbáltuk meg leöblíteni. Végül egy marék rágógumi segített, és hamarosan készen álltunk az indulásra. A Laugavegur (fő sétálóutca) bárjaiban és diszkóiban hajnal hatig mulattunk.
Másnap délben az északi fjordoknál fekvő Akureyrí-be induló buszra szálltunk. Valószínűleg ez volt életünk legdrágább buszos utazása – 5700 izlandi korona (≈ 15400 forint) kevesebb mint négyszáz kilométerért. Utunk során végighaladtunk az ország észak-nyugati felén: vad, hóval borított hegyeket, gyorsvizű patakok és vízesések százait, és vastag, elhalt fűréteggel fedett, végeláthatatlan mezőket láttunk, fát pedig egy szálat sem. Este érkeztünk meg „Észak-Izland Fővárosába” (ahogyan ott emlegetik), melyet meglepő módon csak tizenötezren laknak.
Egy helyi hölgy felajánlotta, hogy autójával elvisz minket a szálláshelyünkre, amit a zuhogó esőre való tekintettel hálásan el is fogadtunk. A város körül a hatalmas Hverfjall kráter és a kietlen lávamezők miatt az volt az érzésünk, hogy a Holdon járunk. Talán nem véletlen, hogy a NASA űrhajósai is itt gyakoroltak az első leszállás előtt… Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, és megmásztuk a krátert, ami csöppet sem volt veszélytelen a legördülő kövek és a hótakaró alatt megbúvó mély repedések miatt. Fentről földöntúli panoráma tárult elénk. Néhány kilométerrel arrébb egy Dimmu Borgir nevű hely bizarr lávaképződményei, valamint a Námafjall elnevezésű vulkanikus mező forrón bugyborékoló iszapforrásai és gőzölgő, kénes fumarolái fogadtak minket. Ezekhez fogható, hihetetlen, természetfelettinek tűnő jelenségeket még ismeretterjesztő filmekben sem láttunk előtte. Állítólag minden évben életét veszti néhány ember, aki letér a forró vulkanikus ingoványok között haladó kijelölt ösvényről.
Észak-izlandi kalandjaink utolsó napján Grímsey arktikus szigetére látogattunk. A három és fél órás hajóút alatt – bár megvolt rá az esély – sajnos sem bálnát, sem delfineket nem láttunk. Viszont a fjordok mesés látványt nyújtottak a távolból, ahogyan a fenyegetően sötét felhők közül áttörő napsugarak megvilágították őket; már csak ezért a látványért is megérte. Grímsey-n a mindössze hetven lakoson kívül változatos madárfajok kolóniái élnek, és a sziget egyébként Izland egyetlen olyan része, mely túlnyúlik az Északi Sarkkörön.
Vacsora után hosszú éjszakai vezetés várt ránk, hiszen már csak alig három napunk maradt. Mikor elhagytuk a várost, legnagyobb szerencsénkre és örömünkre megpillantottuk az egész eget beborító északi fényt. Kapkodva rántottuk elő a fényképezőgépet és az állványt, mert féltünk, hogy eltűnik e természeti csoda, mielőtt meg tudnánk örökíteni. A jelenség során az égbolt a legkülönlegesebb színekben pompázhat, ahogyan a Napból elszabaduló részecskék nagy sebességgel elérik az atmoszféra felső rétegeit. A mi aurora borealis-unk sötétzölden izzó folyamhoz volt hasonlatos, mely hosszan elnyúlva úszott végig a horizonton. Ez a nagyszerű látvány megkoronázta napunkat.
Vík az ország legdélebbi falvacskájának völgyét a hegyekről lezúduló legalább ötven vízesés tarkítja. A mindent beborító élénkzöld mohapárna-tenger szebb volt, mint amit valaha láttunk. A közeli szigetek sziklái olyan látványt nyújtottak, hogy legszívesebben egész nap bennük gyönyörködtünk volna. A Vita folyó például 32 métert esik egy hatalmas kanyonba, és ez a Gulfoss-t vagyis az Arany Vízesést eredményezi, mely Izland talán legszebb vízesése. A másik nevezetesség a világhírű 
Geysir, és környéke. A világ összes földből periodikusan előtörő meleg forrása - nem nehéz kitatálni – innen, erről a vidékről kapta a nevét. A legnagyobb, az „eredeti gejzír”, a Strokkur 3-8 percenként lövelli a levegőbe mintegy húsz méteres vízsugarát.
Másnap sikeresen elértük a Dániába tartó hajnali gépet, és bár utazásunkat még egy koppenhágai hétvégével is megfejeltük, legszívesebben még sokáig maradtunk volna, mert rengeteg csodát tartogat még ez az ország.
