Pripyat, Famagusta, Paradise Valley, Kolmanskop – csak néhány a világ leghíresebb szellemvárosai közül. A különleges hangulat, hátborzongató üresség és a hely történelmének tragikuma egyre több látogatót vonz ezekbe a sajátos, izgalmas múltat őrző kisvárosokba. Három részes cikksorozatunk első részében mi is virtuális sétát teszünk az európai kietlen városok között.
A perzselő melegben az első vakációs helyszín, ami eszünkbe jut, biztosan sósvízzel itatott és naptejszagú – annak azonban, aki unja a tengerparti hűsölést, izgalmas alternatívát kínálunk: látogass el egy elhagyatott szellemvárosba! A lakatlan városok egy része már régen turistalátványosságnak számít, most azonban, úgy tűnik, igazi fénykorát éli a szellemváros-turizmus. Három részes sorozatunkban bemutatjuk a világ legérdekesebb kísértetvárosait – kezdjük az öreg kontinenssel, Európával!
Famagusta, Ciprus
Famagusta, a világ egyik leghíresebb szellemvárosa, a görög-török ellentét szívfacsaró áldozata. A város nagy múltra tekint vissza – még II. Ptolemaiosz alapította Kr.e. 245-ben egy Arsinoe nevű halászfalu helyén. Mindig gazdag városnak számított – az ókorban fontos kereskedelmi útvonalak haladtak el mellette, így kedvelt piaca volt a velencei és genovai árusoknak. A II. világháború után itt működött a két brit internálótábor egyike, ahol körülbelül 50000 holokausztot túlélt zsidó várta az engedélyt, hogy kivándorolhasson Palesztinába. (Erről szól egyébként Leon Uris felejthetetlen regénye, az Exodus.)
A városra ezután még inkább meggazdagodott: népszerű turistaparadicsommá vált, itt nyaralt többek között Elizabeth Taylor, Richard Burton, Raquel Welch és Brigitte Bardot. Famagusta maga volt a luxus megtestesítője – egészen 1974. július 15-ig, amikor görög katonatisztek puccsot kíséreltek meg, hogy Ciprust Görögországhoz csatolják. A törökök, azzal az ürüggyel, hogy a török etnikum védelmére kelnek, elfoglalták a várost, és azonnali hatállyal evakuálták a lakókat és a turistákat.
Famagusta még ma is ugyanúgy fest, mint azon a gyászos napon – az emberek csak a legszükségesebb holmijaikat vihették magukkal, így az otthagyott ruhák, könyvek, kólásüvegek mind ugyanúgy hevernek, ahogy tulajdonosaik utoljára hozzájuk értek. A török katonák azóta is folyamatosan fegyverrel védik a területet, így még a fosztogatók sem merészkedtek a városfalakon belül. A magányosan álló, egykor modernnek számító, ma omladozó hotelek, szállodák, apartmanok egy letűnt, boldogabb korszakot idéznek.
Milovice, Csehország
Milovice 30 kilométerre fekszik az ország fővárosától, Prágától. Szellemvárosnak nevezik, bár nem teljesen kihalt – a város négy részre oszlik, amelyből kettőt hagytak el korábbi lakosai, az egykori szovjet katonák és családjaik. A szovjet megszállás alatt Milovice hatalmas katonai táborként szolgált. 1990 és 1991 között, a bársonyos forradalom után ürítették ki a két katonai körzetet, és azóta sem akar senki a volt szovjet lakótelepeken élni. Milovice másik két kerülete sem sűrűn lakott, de azért a volt katonavárosban nem állt meg teljesen az élet.
Spinalonga, Görögország
A Kréta mellett elterülő Spinalonga eredetileg nem is sziget, hanem Kréta egy kinyúló félszigete volt csupán. A velencei megszállás idején, az 1526-os évben azonban a területet védelmi okokból „leválasztották”: a félsziget Krétához kapcsolódó földnyelvét elhordták, az újdonsült szigetre pedig erődöt építettek. Spinalonga 1715-ig maradt velencei megszállás alatt, majd török kézre került – az utolsó törökök csak 1903-ban hagyták el a területét. 1957-ig egy leprás kolóniának is otthont adott, itt volt az egyik utolsó működő lepratelep Európában.
Spinalonga 1962 óta teljesen kihalt – ekkor hagyta el az utolsó lakos, egy pap a szigetet.
Érdekesség, hogy a szigetet két helyről közelíthetjük meg: az egyik a lepratelep működésének idején az egészséges emberek számára volt fenntartva, a másik pedig a betegeknek – ez utóbbit hívták Dante Kapujának, a leprások ugyanis nem tudták, hogy mi fog történni velük, ha a szigetre érnek. Sokan pokoli kínokra és kényszermunkára számítottak, a táborokban azonban jól bántak velük: ételt, vizet, gyógyszereket és segélyeket kaptak. A betegek számára Krétán ez a bánásmód ismeretlen volt, hiszen barlangokban, a civilizációtól majdnem teljesen elzártan kényszerültek élni.
Spinalonga ma népszerű turistalátványosság. Kevésbé a történelméért, mint inkább a gyönyörű partszakaszokért, az azúrkék tengerért és a csodás kilátásért látogatják.
Graun, Olaszország
A kis tiroli falunak nem sok esélye volt egy hatalmas villamosenergiával foglalkozó céggel, a Montecatinivel szemben. A hegyek védelmében, csendesen éldegélő falut 1939-ben érte el a végzete, amikor bejelentették, hogy a Montecatini az addig tervezett 5 méter mély tározó helyett egy 22 méter mély tavat kíván kialakítani a völgyben azért, hogy összekösse a két kisebb természetes vizet, a Rescensee-t és a Mittelsee-t – ez pedig azt jelentette, hogy Graun a víz alá kerül. A falu lakosai hiába tiltakoztak a döntés ellen. A töltést 1940-ben kezdték kialakítani, de a háború közbeszólt, végül csak 1950 júliusában sikerült befejezni. Graun 163 házát és 523 hektárnyi szántóföldjét elsüllyesztették.
A falu 14. századi harangtornyát azonban nem győzte le a tó – a torony nagy része kilátszik a vízből. A legendák szerint néha még ma is hallani a harangok hangját, annak ellenére, hogy a völgy feltöltése előtt egy héttel mindegyiket eltávolították a toronyból.
A víz alatti szellemváros kedvelt turistalátványosság, hiszen a hegyekkel körülölelt tó már magában is gyönyörű látványt nyújt. A vízből kiálló harangtornyot télen, amikor befagy a víz, gyalog is könnyen meg lehet közelíteni.
Craco, Olaszország
Az olasz csizma talpán, a csodálatos Tarantói-öböltől nem messze áll egy sziklán a romos kisváros: Craco, Olaszország leghíresebb kísértetvárosa. Bár nem teljesen lakatlan (a sziklák alján egyensúlyozó kis házakban még mindig élnek néhányan), ám mégis, a gyönyörű templomromokkal tűzdelt utcákat szellemvárosként tartják nyilván.
A környéket először görögök lakták a 8. század környékén. Craco az ókori Graculum város helyén épült fel valamikor a 11-12. század fordulóján. A 13. században egyetemet is alapítottak a szépen fejlődő sziklavárosban. Már messziről jól kivehető a magas toronnyal megtoldott vár, amely szintén ekkoriban épült. A vártorony egyébként sokáig börtönként funkcionált. A 19. század elején a várost egy időre megszállták a franciák.
Craco már az 1800-as évek végén problémákkal küzdött. Lakosai közül sokan kivándoroltak Észak-Amerikába, mert a silány termőföldek miatt rengetegen éheztek.
A természet később sem volt kegyes Cracóhoz: a 20. század közepétől sorozatos földrengések rázták meg. A lakosok 1963-ban feladták a harcot a földdel – ekkor hagyta el az utolsó ember a sziklavárost. Az ekkor 1800 fős lakosság új várost alapított magának Craco Peschiera néven.
A középkori belváros a 400 méteres magasságba nyúló szikla tetején található, alján újabb házak állnak, amelyek némelyike még nem teljesen kihalt. A szellemváros az év bizonyos részein nagyon zsúfolt: rengeteg vallásos fesztivált rendeznek a Craco utcáin omladozó templomokban. A média szintén megtalálta magának a vadregényes környéket: itt forgatták többek között a Mel Gibson rendezésében készült Passiót és az egyik James Bond-film, A kvantum csendje bizonyos jeleneteit is.
Klomino, Lengyelország
Klomino a második világháború alatt a német hadsereg egyik legnagyobb, titkos gyakorlótere volt. 1939-ben a Wermacht internáló tábort hozott itt létre, ahol körülbelül 6000 lengyel és 3700 francia katonát, valamint 2300 civilt kényszerített munkára. 1945 januárjában a vörös hadsereg kaparintotta meg a várost – ettől kezdve, egészen 1993-ig, az akkor még Grodek néven ismert település csupán a szovjet katonai térképeken létezett, és csak szovjet katonák léphették át a kapuit. Az oroszok 1993-ban történt kivonulása óta üresen áll.
Klomino ma Lengyelország egyetlen hivatalos szellemvárosa. A lengyel kormány sokáig 2 millió euróért árulta, de senki nem akarta megvenni. Több ötlet is született, hogy mire használhatnák az egykoron virágzó várost – többek között a drogrehabilitációs központ, a Harley Davidson-rajongók tábora vagy a börtön is szóba került, de egyelőre döntés még nem született.
Gagra, Grúzia
A görög alapítású város nagyon magasról esett nagyon mélyre: egykor a szovjet elit legkedveltebb üdülőhelye volt, ide jártak a pártfőtitkárok és családjaik nyaralni, sőt, a turisták sem kerülték el a barátságos, tengerparti várost – de gyönyörű házai, meseszép hotelei és fehér homokos tengerpartja ma többnyire üresen áll.
Gagra városa fényes karriert futott be az évszázadok során. A Kr. e. 1. században alapították, később a Római Birodalom fennhatósága alá került, és a rómaiak erődként használták. A Bizánci Birodalom is magáénak tudhatta, majd a genovai és velencei kereskedők fellegvárává vált, fa-, méz-, viasz- és rabszolga-kereskedelméről lett híres. A 16. században a törökök foglalták el, akik annyira lelakták a várost, hogy a 19. században, amikor az Orosz Birodalom hajtotta uralma alá a területet, teljesen renoválni kellett. Bár a környék megszenvedte az 1877-1878-as orosz-török háborút, az újjáépítésnek köszönhetően visszanyerte régi fényét. A háború után az orosz cári család tagja, Péter oldenburgi herceg fedezte fel magának az apró ékszerdobozt, és teljesen átépíttette: Európát minta alapján eklektikus épületeket emeltetett. Magának is készíttetett egy palotát a fák között.
Az első világháborúban a herceg által emelt, turistalátványossággá vált épületek szinte mind tönkrementek. A város hamarosan a Szovjetunió fennhatósága alá került. Ezután ismét fellendült a turizmus, és Gagra a szovjetek kedvelt üdülőhelyévé vált. A második világháború alatt itt pihenhettek a csatamezőn megsérült katonák. A háború után a város fénye nem kopott meg: a szovjet Riviérának nevezték.
A város a kilencvenes évek elején, a grúz etnikai tisztogatás során vált lakatlanná. Gyönyörű épületei még ma is őrzik a régi pompa visszfényét, de a homokos tengerpart, a fényűző hotelek és a herceg palotája üresen állnak.
Belchite, Spanyolország
Belchite történelmi jelentőségű romos kisváros: itt zajlott le a spanyol polgárháború egyik legjelentősebb ütközete 1937. augusztus 24. és szeptember 7-e között. A győzedelmes Franco tábornok nem építtette újjá a várost – romjait a háború emlékének szánta. A korábbi lakók a romok mellett új várost építettek maguknak.
A gyönyörű, középkori falak sajátos hangulatot árasztanak, nem is csoda, hogy sok filmrendező fantáziáját megmozgatták. Itt forgatták például az előző évtized egyik legjelentősebb fantázia-drámáját, A faun labirintusát, amely a spanyol forradalom utáni években játszódik.
Pripjaty, Ukrajna
A szellemvárosok „koronázatlan királya”, a csernobili atomerőműtől két kilométerre fekvő Pripjaty, amely körül még mindig nem ültek le teljesen az 1986-os katasztrófa hullámai. Még napjainkban is egyre újabb információk látnak napvilágot a katasztrófa pontos történetével kapcsolatban, és egyre több dokumentumfilm igyekszik felfedezni az igazságot.
Pripjaty városát 1970-ben kezdték el építeni. Nevét egy közeli folyóról kapta. Szinte kizárólag a csernobili atomerőműben dolgozók és azok családjai laktak itt – körülbelül 49 400 fő, ebből 15 406 gyermek és 16 562 nő.
Az atomerőmű négyes blokkja 1986. április 26-án, hajnalban robbant fel. Ekkor még senkit nem evakuáltak, a dolgozók az épületben maradtak, és megpróbálták helyrehozni a károkat. A mérőműszerek ugyan rögtön kimutatták a magas sugárzást, de először úgy gondolták, hogy csupán téves információkat közölnek, mivel vagy elromlottak, vagy megsérültek a robbanás során. Nem sokkal a katasztrófa után tűzoltók érkeztek a helyszínre eloltani a lángokat. Mivel mindenki úgy hitte, hogy a reaktor nem sérült meg, ők sem vettek védőfelszerelést. A dolgozók és a tűzoltók nagy része hatalmas mennyiségű sugárdózist kapott, és a baleset utáni három hét alatt mindannyian meghaltak. Az egyik tűzoltó szerint érzékelhették is a sugárzást, de nem törődtek vele: sokan fémes ízt éreztek a szájukban, a bőrüket pedig mintha tűvel böködték volna.
Pripjaty város lakóit több mint 24 órával a robbanás után evakuálták. Mielőtt felszálltak volna a menekítő buszokra, úgy tájékoztatták őket, hogy csupán rövid időre kell elhagyniuk az otthonaikat, így csak a legszükségesebb holmijaikat vitték magukkal. A háziállatok és a járműveik a városban maradtak – a sugárszennyezett háziállatokat helyi vadászok lelőtték és a szintén sugárszennyezett járművekkel együtt eltemették. Ilyen sorsra jutottak a lakosokat szállító buszok is. Csak három hónap múlva engedték vissza a korábbi lakókat, de ekkor már szinte mindenüket elvitték a fosztogatók.
Már májusban elkezdték a város megtisztítását: lemosták az utcákat, majdnem a város 70%-át sugármentesítették. Szeptemberben megismételték a műveletet, ennek köszönhetően decemberre lényegesen csökkentették a sugárszennyezettséget.
Az atomkatasztrófa következtében a hivatalos adatok szerint 4000 ember halt meg. A Greenpeace ennek többszöröséről számol be. A pontos számbavételt megnehezíti, hogy az áldozatok nagyrészt pajzsmirigyrákban és a rák egyéb fajtáiban halnak meg, és nehéz visszavezetni, hogy a betegség a sugárszennyezés következménye, vagy kialakulásának semmi köze sincs a levegőbe jutott radioaktív anyaghoz.
Pripjaty még most, a katasztrófa után 25 évvel is borzongást vált ki az emberekből, pedig a hatóságok szerint már a városban történő huzamosabb tartózkodás is biztonságos. Ennek ellenére nem szívesen látogatják a környéket még rövid ideig sem. Az emberek számára a sugárszennyezés annyira rejtélyes, megfoghatatlan erő, hogy a hatósági engedélyek ellenére is félnek ide visszatérni. A korábbi lakosok a szörnyű emlékek miatt sem látogatják meg régi otthonaikat – ezekből egyébként nem maradt sok minden, hiszen a fosztogatók már régen birtokba vették a várost, és mindent elvittek, ami értékes és mozdítható. A házakban azonban maradt még néhány használati tárgy, amelyek szomorú mementóként emlékeztetnek a tragédia áldozataira.
2011-től egyébként kijevi utazási irodák kirándulásokat szerveznek a szarkofággal sugármentesített négyes reaktorhoz és a környező kihalt városokhoz. A mostanában megjelenő, lyukas szarkofágról és még mindig egészségre káros sugárszennyezésről tudósító dokumentumfilmeknek köszönhetően azonban aligha kapkodnak majd a helyekért – és ki tudja, lehet, hogy ők döntenek bölcsen.
Derenk, Magyarország
Itthon is találhatunk szellemvárosokat, méghozzá elég kalandos történelemmel. Ilyen Derenk is, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis falu, amelyet Horthy Miklós telepíttetett ki 1943-ban. A kormányzó itt hódolt ugyanis szenvedélyének, a vadászatnak – medvéket hozatott a falu közelében fekvő erdőbe, hogy aztán levadászhassa őket. A helyiek akkor kezdték zavarni Horthy-t, amikor időnként lelőttek egy-egy állatot, ami kárt tett a földjükben és a terményeikben. A kormányzó egyszerűen kitelepíttette az itt élőket, a falu szomorú sorsára pedig azóta csak pár dülöngélő házrom emlékeztet.
Nagygéc, Magyarország
Hazánk másik hírhedt kihalt települése a magyar-román határhoz közeli Nagygéc, amely a 20. század második felében néptelenedett el. Először 1280-ban tesznek említést róla, szomszédságában egykor Haynau építtetett kúriát magának. A trianoni békeszerződés után felépített ún. lokalizációs töltés a falu nyugati határában húzódott, így az védtelen maradt az árvizekkel szemben. 1970. május 13-án elöntötte a víz, és majdnem teljesen elpusztult. A ’80-as években még 22 lakosa volt, de mára csupán egy ember tartja a frontot a néptelenné vált faluban. Nagygéc házainak egy részét felújították, és üdülőként használják.
A cikksorozat második részét, az Államok szellemvárosait bemutató összeállítást itt olvashatjátok!
Cikksorozatunk harmadik részét, az ázsiai szellemvárosokról szóló összeállítást pedig ide kattintva érhetitek el!
