Bajkonur kulisszatitkai

A bennfentes szemével

Charles Simonyi neve a nagyvilágban a Microsoft-„sztori” miatt vált fogalommá. Mi azonban úgy tekintünk rá, mint a második magyar származású kozmonautára. A rendkívüli életútról beszélgettünk Simonyi Tamással, a világhírű hazánkfia itthon élő öccsével.

Exp.: Úgy tudjuk, a világűrhöz kötődés egy kicsit családi hagyománynak számít a Simonyi családban. Édesapjuknak, Simonyi Károly fizikus professzornak, Bay Zoltánnal együtt kitüntetett szerepe volt abban, hogy 1946-ban, a tudomány történetében először sikerült radarhullámok kibocsátásával meghatározni a Hold Földről mért távolságát. Milyen indíttatást adott önöknek a szülői ház, különösen a nemzetközi hírű tudós édesapjuk életútja és munkássága?

S. T.: Édesapánk már a második világháború alatt, mint Bay Zoltán, az Egyesült Izzó főmérnökének munkatársa dolgozott a radartechnikai kutatásokban. Együtt vettek részt az 1946-os Hold-radarkísérletben is. A tudomány történetében ez volt az első alkalom, hogy ember alkotta elektromágneses hullámmal sikerült megérintenünk egy idegen égitest felszínét. Komoly tudományos eredményei ellenére saját magát elsősorban pedagógusnak, sem mint kutató-professzornak tekintette. Károly bátyám már néhány évesen is nagyon nyitott és érdeklődő gyerek volt. Lelkesítette a csillagászat, és gyakran időzött édesapánk könyvtárában, csillagászati és más témájú tudományos munkákat bújva. Mindketten nagyon sokat kaptunk útravalóként a szülői háztól.

Exp.: Simonyi Károly karrierje képletes hasonlattal olyan, mint egy hollywoodi álomsztori. Tudomásom szerint még itthon került először kapcsolatba a számítástechnikával. Hogyan lett ebből az érdeklődő magyar fiatalemberből a legrangosabb amerikai egyetemeket elvégző számítástechnikai ikon és a Microsoft egyik meghatározó vezetője?

S. T.: Az amerikai karrier lényegében még itthon kezdődött el. Az 1960-as évek elején, amikor Károly már erősebben érdeklődött az akkor még csak gyerekcipőben járó számítástechnika iránt, először egy Märklin játék alkatrészeiből készített programvezérelt sebességváltót. Tízéves lehetett ekkor. A 60-as évek közepén a közintézmények közül a Központi Statisztikai Hivatal rendelkezett számítógéppel. Ezek még – mai szemmel nézve –igen primitív katódsugaras gépek voltak. A katódcsövek kiégése napokra megbéníthatta a berendezést, emiatt éjszakára sem kapcsolták le. Károly édesapánk egyik ismerősének közbenjárására elintézte, hogy munkaidő után, az éjszakai órákban ismerkedhessen az Ural–2 számítógéppel. Végül olyan jól kiismerte a gép lehetőségeit, hogy írt egy saját fejlesztésű programot az Ural–2-re, amelyet önálló újításként fogadtak el, és – akkori viszonylatban – tekintélyes összegű újítói díjat is fizettek az ekkor még mindössze 16-17 éves Károlynak. Ebben az időben hazánkban járt egy dán számítástechnikai küldöttség. A delegáció vezetője felismerte bátyámban a talentumot, és meghívta egy egyéves dániai munkavégzésre. Miniszteri hozzájárulással 17 éves korában leérettségizett, és így kapott engedélyt a dániai utazásra 1966 nyarán. Az egy év leteltével – hazatérés helyett – az USA-ba ment tanulni. A Berkeley Egyetemen végzett 1972-ben, a PhD-t pedig már a kaliforniai Stanfordon abszolválta. A Xerox PARC laboratóriumában kezdett el dolgozni. Itt egy rendkívül jó, szakmailag erős csapat jött össze, amely például kifejlesztette az első szövegszerkesztő programot, a nyomtatót vagy az egeret. Ők nagyon jól látták, hogy mekkora üzleti lehetőség rejtőzik a számítástechnikában, amelynek érvényesítéséhez a vállalati keretek már szűkösnek bizonyultak. Károly 1980-ban találkozott először Bill Gatesszel, és rögtön összebarátkoztak, mivel azonosan látták a szoftverfejlesztés jövőjét. A Microsoftnál gyorsan kulcsember, „Chief Architect” lett a szoftverfejlesztésben. Fényes karriert befutva és Bill Gatestől jó barátságban elválva, 2002-ben alapította meg a saját fejlesztőcégét.

Exp.: Hogyan kezdődött el Charles Simonyi Bajkonurba vezető útja?

S. T.: Kisgyerekkora óta nagyon foglalkoztatta a repülés és az asztronautika. Szorgalmasan gyűjtögette a korabeli űrrepülésekről szóló cikkeket, újságkivágásokat. 1963-ban megnyerte az „Irány a Vénusz!” című országos televíziós vetélkedőt, és ekkor találkozhatott először egy valódi űrhajóssal, Pável Popoviccsal, a negyedik szovjet kozmonautával. Amerikában is megmaradt a repülés iránti szeretete. Pilótaképesítést szerzett utasszállító jetre, sőt még katonai vadászgépre is. 1981-ben jelen volt az első amerikai űrsikló kilövésénél. Amikor elkezdődött az „űrturista”-program, azonnal latolgatni kezdte a részvétel lehetőségét…

Exp.: A számtalan kockázattal együtt járó űrutazást még napjainkban sem lehet rutinfeladatnak tekinteni. Miként fogadta a család, hogy Károly a világűrbe készül?

A cikk folytatását a The Explorer december-januári számában olvashatja!