Az ókori világ 7 csodája - II. Alexandriai világítótorony

Földünk még manapság is számtalan titkot rejt előlünk – a régészek, tudósok naponta fedeznek fel régi-új csodákat. Cikksorozatunk az ókori világ hét legmonumentálisabb alkotását övező rejtélyek nyomába ered.

Antipatrosz neve keveseknek cseng ismerősen, pedig ő volt az a föníciai krónikás, aki Kr. e. 2. században lejegyezte és a „csoda” jelzővel illette a hét legismertebb ókori építményt. Bár a remekművekből mára többnyire csak romok maradtak, történetük máig él. Úgy tartják, ahhoz, hogy jelenünket megértsük, múltunkat is meg kell ismernünk. Így hát dőljünk hátra egy percre, és figyeljünk arra, amit a régi idők mesélnek nekünk.

Alexandriai világítótorony

Történetünk az ókorban, Kr. e. 290 körül veszi kezdetét, mikor az egyiptomi Alexandriát a világ közepének tartották. Akkoriban a hajózás az utazás és a kereskedelem szempontjából is kiemelten fontos volt, azonban Phárosz szigetének partjait a zátonyok miatt rendkívül veszélyes volt megközelíteni. Ezért Egyiptom akkori ura, egy dúsgazdag hadvezér, Ptolemaiosz Szótér 8000 ezüst tálentumot ajánlott fel, hogy a tengeri közlekedést biztonságossá tegyék, s építsenek egy hatalmas világítótornyot. A férfi Szosztratoszra, Euklidesz kortársára bízta az épület megtervezését, de a lelkére kötötte, hogy saját nevét ne tüntesse fel a tornyon. Nem nehéz kitalálni: Szosztratosz nem tartotta be az ígéretét. A talapzaton elhelyezett egy feliratot, mely így szólt: „Szosztratosz, Dexiphanesz fia a Cnidiai, felajánlom ezt az alkotást a Hajózó Isteneknek és azoknak, akik behajózzák a tengereket.” De Szosztratosz arról is gondoskodott, hogy hamarjában ne derüljön fény a tettére: egy cementréteggel fedte az írást, ami csak évtizedekkel később kopott le. Szótér és felesége az építményt a Megváltó Istennek ajánlották, ám befejezését már nem érték meg. Az építtetést a későbbiekben fiuk, Ptolemaiosz Philadelphosz finanszírozta. A világítótorony évszázadokon keresztül mutatta a helyes irányt a hajósoknak: éjszaka a tetején lobogó óriási tűz fényével, nappal pedig egy óriási tükör által visszavert napsugarakkal.

Abou-Haggag Al-Andaloussi arab utazó pontos leírása alapján rekonstruálhatjuk, miként festett a torony. Legalsó szintje négyzet alakú volt, közepén egy hengerszerű üreggel, amely arra szolgált, hogy a tűz táplálásához szükséges anyagokat feljuttassák az épület tetejére. Ezután egy nyolcszög alapú szint következett, legfelül pedig, a kör alakú emeleten helyezték el a hatalmas bronz tükröt, így a világítótorony fényét akár ötven kilométerről is észlelni lehetett. A torony tetején egy szobor állt, de a vélemények megoszlanak két lehetséges alak között: sokak szerint Poszeidón, a tengerek istene védelmezte az épületet, mások inkább Zeuszt, a főistent helyeznék a megtisztelő posztra. Bár a világítótoronyról viszonylag sok információ maradt fenn, ezt az egy dolgot mégis homály fedi.

Az építmény magasságát 115 és 135 méter közé teszik. Sokáig ez volt a világ legmagasabb létesítménye. Jelentőségét mutatja, hogy képe a római pénzérméken is szerepelt.
Mikor Egyiptom fővárosa Kairó lett, s Alexandria egyre inkább háttérbe szorult, már kevesen használták a kikötőjét is. A torony lassan elvesztette gyakorlati értékét. A tükör összetört, de már nem volt értelme, hogy megjavítsák. A strapabíró épület átvészelt két földrengést is, egyet 956-ban, egy másikat 1303-ban, majd húsz évvel később egy harmadik végleg ellehetetlenítette a használatát. Végül a megmaradt köveket felhasználva 1480-ban Qaitbay mameluk szultán erődöt építtetett a helyére. A ma is létező gízai piramisokat kivéve a világítótorony pusztult el utolsóként az ókor hét csodája közül.