Az ókori világ 7 csodája - VI. Halikarnasszoszi mauzóleum

Földünk még manapság is számtalan titkot rejt előlünk – a régészek, tudósok naponta fedeznek fel régi-új csodákat. Cikksorozatunk az ókori világ hét legmonumentálisabb alkotását övező rejtélyek nyomába ered.

Antipatrosz neve keveseknek cseng ismerősen, pedig ő volt az a föníciai krónikás, aki Kr. e. 2. században lejegyezte és a „csoda” jelzővel illette a hét legismertebb ókori építményt. Bár a remekművekből mára többnyire csak romok maradtak, történetük máig él. Úgy tartják, ahhoz, hogy jelenünket megértsük, múltunkat is meg kell ismernünk. Így hát dőljünk hátra egy percre, és figyeljünk arra, amit a régi idők mesélnek nekünk.

A Halikarnasszoszi mauzóleum

A Halikarnasszoszi mauzóleum regénybe illő története Kr. e. 377-ben veszi kezdetét Hekatomnosz perzsa királyi helytartó halálával. A kis-ázsiai Kária kormányzása ekkor fia, Mauszólosz kezébe került. Az ifjú uralkodó elhatározta, hogy az új székhely, Halikarnasszosz – melyet Hekatomnosz halála előtt nevezett ki a tartomány fővárosának, és éppen csak elkezdte kiépítését – a lehető legszebb , valamint a leghatékonyabb védelemmel rendelkező település lesz, hogy örök időkig hirdethesse nevét és hatalmát. Befolyását kiterjesztette egészen Délnyugat-Ázsiáig, így feleségével – és egyben húgával –, Artemisziával huszonnégy évig uralkodott Halikarnasszoszon és a környező területeken. A pár rengeteg pénzt áldozott a főváros szépítésére. Mauszólosz rajongott a görög életformáért és kultúráért. Ő maga görög nyelven beszélt, és Kis-Ázsia partjai mentén számos hellén stílusú épületet emeltetett. Emellett a görög demokrácia hagyományait is követte.

Artemisziával eltervezték, hogy földi maradványaikat egy olyan épületben helyeztetik végső nyugalomra, mely örökké mutatni fogja gazdagságukat. A monumentális mauzóleumnak impozáns hely kellett, ezért egy olyan dombot választottak ki, ahonnan az egész várost be lehetett látni. A legnevesebb, legtehetségesebb építészeket kérték fel az épület megtervezésére: Szatüroszt és Pütheoszt. A domborművek elkészítésére az ókor híres szobrászait, Szkopaszt, Brüaxiszt, Timotheoszt és Leókharészt nevezték ki. Ám abban az évben, mikor a munkálatok elkezdődtek, Mauszólosz váratlanul meghalt. A megtört szívű Artemiszia eltökélte, hogy olyan sírhelyet emeltet számára, amilyet még nem látott a világ. Egyes források szerint úgy enyhítette bánatát, hogy elhunyt férje porait borba keverve megitta, bár ez a verzió nem indokolná a mauzóleum megépítését. Két év múlva Artemiszia követte Mauszóloszt a túlvilágra – és a sírhely még nem volt teljesen kész. Idősebb Pliniusz feljegyzései alapján azonban tudjuk, hogy a munkások befejezték az építkezést, hisz tudták, hogy a mesés épület halhatatlanná teszi a nevüket. Úgy mondják, a félig kész emlékműben elhelyezték a halott pár hamvait, és egy rituális szertartás keretében állattetemekkel rakták ki a bejárathoz vezető utat, amit kövekkel és törmelékkel torlaszoltak el.
Végül Kr. e. 350-ben befejezték a sírhely építését. A görög templomhoz hasonló, pódiumon álló mauzóleum 45 méter magasan nyúlt az égbe. Egy zárt udvarban helyezkedett el. A bejárathoz vezető lépcsősort kőoroszlánok őrizték, a falak mentén pedig isteneket és istennőket ábrázoló szobrok ékeskedtek. A sarkokban harcosokat ábrázoló márványszobrok álltak, a platformot pedig, melyen maga az építmény foglalt helyet, csodálatos, csatajeleneteket ábrázoló domborművek díszítették. A piramisszerű tetőzeten lévő harminchat oszlop között is szobrok emelkedtek, az alkotás legtetején pedig egy quadriga (négyes fogat) állt, melyet Mauszólosz és Artemiszia márványból faragott alakja hajtott.

A csodálatos épület több évszázadot vészelt át sértetlenül. Kr. e. 334-ben Nagy Sándor elfoglalta a várost, de a mauzóleumot érintetlenül hagyta. Kr. e. 62-ben és 58-ban Halikarnasszosz kalóztámadások áldozatául esett, a város romokban hevert, ám a síremlék akkor is büszkén magasodott a törmelékek fölé. Sok-sok évvel később, a 12. században azonban földrengések sorozata romba döntötte az építményt, és csak az alapok maradtak meg. Háromszáz évvel később keresztes lovagok hódították meg a területet, a mauzóleum köveit pedig saját építkezéseikre hordták. 1523-ben Nagy Szulejmán foglalta el Halikarnasszoszt. A törökök a síremlék utolsó darabjait is felhasználták.
Elsőként 1846-ban kezdtek el kutatni a fényűző sírhely után. A munka oroszlánrésze Charles Thomas Newtonra jutott, aki éveken át kereste a mauzóleum maradványait. Az ókori írók műveinek tanulmányozása, és a régészeti kutatások után meghatározta az épület hozzávetőleges helyét. 1857-ben végül sikerrel járt. A feltárt leletek azóta a British Museum egyedülálló gyűjteményének részét képezik, Halikarnasszoszt pedig ma a törökországi Bodrum városaként ismerjük.