A Dolomitok meghódítása

„…egy hegy annyi felfedeznivalót nyújthat, és olyan dimenziókat nyithat az ember számára, melyekről különben még csak nem is álmodhatna.” Kurt Diemberger

Az előző esti kiadós esőzés után a mai nap sem teljesen stabil az időjárást illetően. Megvan az esélye, hogy bármikor lemosson minket a falról egy zivatar, ezért nem kockáztatunk. Mivel alig egy-két napot tölthetünk a Dolomitokban, ezért nem vesztegetjük az értékes időt. Felkerekedünk, hogy a biztosított Via Ferrata mászó útvonalon melegítsünk be a következő napi mászásra. Ott akár elkaphat minket egy eső, mert több lehetőség is nyílik, hogy kiszálljunk menet közben.

A kiválasztott Giovanni Lipella Via Ferrata nem éppen rövid útvonal, de megéri a fáradságot. A 3225 méter magas Tofana Di Rozes csúcsára visz fel, ami kiváló lehetőséget biztosít a szervezetnek, hogy hozzászokjon a magassághoz. Első napra igazából már kicsit magasnak is tűnik, de az önbiztosítással történő könnyű haladás megengedi, hogy a fellegekbe törjünk. Másrészről pedig az útvonal önmagában is élmény, hiszen magában foglal egy háborúból fennmaradt hosszú, katonai alagutat, mely közel 150 méter szintet emelkedik.

Kiindulópontunk a Dibona menedékház (2083 méter). Térképünk és a kalauz segítségével egyszerűen megtaláljuk a helyes ösvényt, már csak azért is, mert elég népszerű helyről van szó. A beszállásnál éppen előttünk indul egy páros, és utánunk is érkeznek néhányan. Bizonytalan időben is van forgalom. Az út kezdete egy vaslétra, ami közvetlenül a katonai alagútba vezet. Fejlámpára szükség van, hiszen hosszasan haladunk a szűk folyosón, mely egyébként végig biztosítva van acélsodronnyal. Igazi játszótér a Dolomitok minden hegyeket kedvelő ember számára. És az ilyen útvonalak hatalmas izgalmakat tartogatnak az ide látogatók számára. Gyors, biztonságos haladás egy háromezresre úgy, hogy közben lábunk alatt sokszor több száz méter tátong.

Még ha idővel többen le is térnek a Lipelláról, mi folytatjuk töretlenül utunkat felfelé. Vízesés tarkítja a monoton sziklafalakat, miközben traverzálunk észak felé. Aztán ismét meredeken kell haladunk itt-ott enyhe áthajlásos részekkel. Magunk mögött hagyva egy vezetett csoportot végre kiérünk a nyeregbe, ahonnan már könnyű szakasz vezet fel a csúcsra. Kicsit késői indulásunk miatt igyekeznünk kell tovább, mert még sötétedés előtt le kell érnünk a menedékházhoz a hegy másik oldalán vezető ösvényen. Nincs gond. Talán fél óra sem telik el, és a csúcskeresztnél állunk. Laza pihenő, fényképezés, aztán nyomás le. Másnap már kötéllel mászunk, ezért nem árt pihenni egyet előtte.

Korai kelést követően igyekszünk a szerpentineken, hogy a napközben lezárt mellékúton még felmehessünk a Cinque Torri menedékházhoz. Már jártunk itt korábban, ezért tudjuk, hogy időben kell érkeznünk, mielőtt bezárnák a kaput. Gyalogosan több mint egy óra elérni a Cinque Torri sziklatornyok lábát a kaputól. Jobb tehát kényelmesen, autóval felmenni, hogy a lehető legkevesebb cuccot kelljen a mászáshoz magunkkal vinni.

Ez alkalommal a nagy torony együttes, avagy a Torre Grande teteje a célunk. Nyugati részén, a Cima Ovest nyúlványán egy viszonylag könnyű útvonal vezet fel, ami tökéletesen megfelel számunkra. Főleg, hogy másodmászóként egy zsákot is felcipelünk magunkkal, ami tartalmazza az alapvető extrákat, többek között meleg felsőruházatot, folyadékot, némi élelmet, és két „bazinagy” tükörreflexes fényképezőgépet. Hát igen. Valamit valamiért.

A mászás már-már túl kényelmes. 5 kötélhossz a 70 méteres kötéllel, ahol a biztosítás sem okoz igazán semmilyen gondot. Talán nehezebb utat kellett volna választanunk, de végül is mindegy. Lényeg, hogy probléma nélkül érjük el a csúcsot. Legközelebb majd valami ütősebbet választunk. De a kilátás feledteti is az efféle agyalgást. Gyönyörű napsütésben tekinthetünk át a völgy túloldalában lévő Tofana csúcsára, ahol előző nap állhattunk. Micsoda távolság, micsoda magasság, micsoda méretek! Lenyűgöző a panoráma. Egy másik perspektívából pedig – alattunk több mint száz méterrel – a függőleges fal tövében ott vannak a csodálkozó turisták, akik tátott szájjal vizslatják a mászókat. Fényképeznek ők is lelkesen, csak hát ők ugye felfelé. Ha tudnák, mennyivel más itt fent! Fent, ahol nem állhat csak úgy akárki. Csakis azok, akik veszik a bátorságot, és rábízzák az életüket egy darab kötélre.

Mászók: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián