Karibu uhuru! II.

Gyönyörű látvány volt. Az érzés pedig olyan, mint amikor egy cowboy és a betörni kiszemelt vad mustang farkasszemet néz.

Harmadik nap

Ez az éjszaka kicsit csípős volt már, reggel meglepődve láttam, hogy a sátram tiszta dér. Aláöltő, túranadrág, túrazokni és indulás tovább.  A hűvős idő ellenére Dickson azt tanácsolta, ne öltözzek túl melegen mert a mai nap eléggé kaptatós, előkészítő akklimatizációs lesz. Egy szép nagy háromszöget fogunk tenni. SZINTBEN. Azaz, 3900 méterről felmegyünk a Lava Tower nevű 4630 méteren lévő csúcsra, majd tovább, de akkor már lefelé a Barranco camp–be ami 3950 méteren van. A végpontok között szintkülönbség gyakorlatilag alig van, de a köztük lévő több, mint 700 méter amit felfelé és lefelé is megtettünk eléggé igénybevette az állóképességemet. Nem is igazán a szintkülönbség, hanem a tengerszint feletti magasság volt az ami ki kezdte a szervezetem.  Gond szerencsére nem volt, némi fejfájást leszámítva. Ez a mellékcsúcs kihagyható, kikerülhető egy alternatív útvonalon, de a guide-ok ezt nem igazán mondják, maximum csak a leérkezéskor. Ezzel a háromszöggel az aklimatizáción kívül, nem titkolt céljuk a „rostálás” is. Itt van az első komolyabb pont ahol - ha eddig nem - előjönnek a magashegyi betegség jelei és kiderülhet, ki bírja és ki nem. Ezek szerint gond nélkül vettem ezt az akadályt, de volt akiknek ez nem sikerült. Az akklimatizációra való képesség genetikus, nem lehet rá edzeni maximum fokozatosan egyre magasabb csúcsokat mászni. Velünk túrázó más csoportokból hallottam, hogy voltak páran akik mindenféle gyógyszereket szedtek a magashegyi betegség megelőzésére. Egy darabig használt is nekik, de itt hárman feladni kényszerültek a túrát - szédülés, hányás, rosszullét, remegés...stb. Leereszkedtünk a következő táborhelyre, a Barranco camp-be. Nekem ez a táborhely tetszett a legjobban. Egy nagy plató, ahonnan egyenesen rálátni a Kibora (a Kilimanjaro csúcstömbjére). Gyönyörű látvány volt. Az érzés pedig olyan, mint amikor a cowboy és a betörni kiszemelt vad mustang egymással farkasszemet néz. Tudtam, hogy Ő az, tudam hogy fel akarok jutni, és tudtam, hogy mindent meg fogok tenni ezért. Mielőtt behúztam a sátram „ajtaját”, még egyszer megnéztem magamnak az én mustangom és elköszöntem tőle szuahéli nyelven ahogy a helyiek mondják:  „Lala salama” azaz aludj jól!

Negyedik nap

A mai nap egy rövid nap, szintemelkedés nélkül. Végig a Kibo tömb körül haladunk közeledve a csúcstámadó ösvényig és az alaptáborig. A tervezett menetidő 4 óra, könnyű terep. Leszámítva, hogy majdnem 4000 méter magasan mászkálunk, minden kellemes volt. Az előző napi akklimatizáció miatt ez nem okozott túl nagy megterhelést, de persze nem szívesen futottam volna egy 60 méteres sprintet. A mélykék színű égbolton alig volt pár felhőfoszlány. A nap szikrázóan sütöt, de nagy meleget már nem adott, 10-12 fok lehetett. A tervezetthez képest egy órával hamarabb érkeztünk a táborhelyre, a Karanga camp-be. Délutáni ebédbe kezdtem Dicksonnal és közben elmondta, hogy itt is van egy alternatív lehetőség. Forró teával a kezünkben izgatottan hallgattam, ahogy ezt vázolja. Itt lehetőségünk van összevonni a mai és a következő napot mert mindkettő rövid szakasz és akár egy nap alatt is teljesíthető ha úgy ütemezzük magunkat (ennek az utolsó három szónak nagy jelentősége lesz még később!). Dickson látva eddig teljesítményemet, bátran ajánlott ezt a változtatot. Én mérlegelve az állapotomat, rábólintottam. Azt ugyan még hozzátette, hogy a második fele, vagyis ami most jön az eléggé kaptatós lesz és 4550 m–re kell feljutnunk (600 m szintemelkedés) 3 óra alatt, hogy időben érkezzünk az utolsó, azaz alaptáborba. Belevágtunk. A guide-omban eddig is megbíztam és sose mondott rosszat. Nos a kaptatóval is igaza volt. Meredek volt az ösvény,  és tekintve, hogy már jóval 4000m felett jártunk, ezt igencsak megéreztem. De gond nem volt, mentünk tovább és nyomtuk magunkat előre fel. Volt egy csodás pillanat. Az utunk felért egy dombtetőre és ráfordult a csúcstömbre. Az idő tiszta volt és gyönyörű. Nagyszerű látványban tárta fel magát a Kilimanjaro csúcsa. Gyors fotózkodás és pihenés után tovább meneteltünk. A mai napig nem értem, hogy hogyan, de eléggé megkésve estünk be az alaptáborba, este 8 után. Ez a tábor, a Barafu camp 4550 méteren van. Úgy láttam, hogy ezen még Dickson is meglepődött. Nem mondta, csak a finom de jól irányzott sürgetéséből következtettem, hogy valami nem a terv szerint halad. A vacsorát kihagytam, nem volt étvágyam, valószínűleg a magasság és a másnapi csúcstámadás izgalma miatt. Sátor, hálózsák, zipzár, alvás. Nem ment, hideg volt, 0 és -5 fok körül lehetett. A hálózsákom jó volt, de fáztam. Felvettem még pár réteget magamra, két túrazoknit, sapkát, polár pulóvert és kesztyűt. No és egy jól bevált fűtőpartont a zsákba, azaz a kulacsom megtöltöttem a vacsorához kapott forralt vízzel és a hőszigetelő zsák nélkül beraktam magamhoz a zsákba. Sikerült elaludnom.

Folytatása következik!