Parabungy

Voss, Norvégia: egy szikrázó augusztusi nap, a hegyeket mégis hó fedi. A kisváros az ország legnagyobb fjordja, a Sogne partján fekszik, de engem inkább a kikötőben álló motorcsónak érdekel. Nemsokára kezdődik a kaland, egy gyors megbeszélés után beülök a hámokba, és máris szeljük a habokat, mellettünk a kísérő motorcsónak töri a hullámokat.

A kiindulás, amit már mindenki látott a nyaralók által kedvelt tengerpartokon: a vállalkozó szellemű utast, ejtőernyővel a hátán egy motorcsónak húzza fel – ez most más lesz. Az ejtőernyő ugyanis tartalmaz egy platformot is: a gumikötél vége a felülethez van rögzítve, a másik a lábamhoz kötve. Már a második kört tesszük, amikor jelzik, hogy a szélviszonyok megfelelőek: szétnyílik a szivárványszínű ernyő, az ülésemet alaposan dobálja a légmozgás. Beülök, a kötél rajtam, mögöttem ül profi segítőm. A csiga elindul, eleinte kissé rángatózva, majd egyre simábban haladunk felfelé, végül 200 méter magasan lebegünk norvég kísérőmmel a fjord vize felett.

 A táj gyönyörű, a csónak egyre kisebbnek tűnik, csak úgy, mint a platform, amin utazunk. Csak a szél zúg, egyébként nyugodt és csöndes hangulat uralkodik a levegőben. Kísérőm utoljára megkérdezi, tényleg akarok-e ugrani. Egy utolsó bólintás, majd kiállok a rámpa szélére, és ugrás! Hihetetlen jó érzés a szabadesés, semmihez sem hasonlítható élmény! Ahogyan egyre erősödik a szél zúgása, és közeledik a víz, érzem, hogy a gombóc a torkomban egyre növekszik… És egyszerre a kötél visszaránt, lágyabban, mint ahogy vártam volna. Egyre lassabb és lassabb a mozgásom, majd csak lógok a levegőben. A gumicsónakot alám navigálják, és levesznek a kötélről. Minden ugyanolyannak tűnik, mint az ugrás előtt, de valahogy mégsem ezt érzem. Ezt át kell élnem még egyszer…

További információk: http://www.nordicventures.com/bungyhtml/home_bungy.htm

v/h-giLdKygNc

(A videó nem a szerző felvétele)