No limit! - Heliski

Megpróbálom leírni a leírhatatlant. Gondolom, pusztán a „Kaukázus” szó hallatán sokaknak jelennek meg képek a vad és ismeretlen vidékrõl, a félelmetes hegyekrõl, az antropológiában oly sokat emlegetett kaukázusi embertípusról, aztán a kefirrõl, és így tovább. Senki sem téved, aki egy különleges, egzotikus mesevilágot képzel el magában.

Fél éves elõkészítõ munka után 2005 áprilisában vágunk bele a nagy kalandba, a rejtélyes Kaukázus szûzhavas területeinek meghódításába. Még indulás elõtt elmeséltem várható kalandjainkat az Aeroflot irodájában egy jól öltözött, nagyon kedves orosz hölgynek, akinek, nagy lendületünket látva, felkeltette érdeklõdését, hogy mire is készülünk. Éppen elkezdtem lelkesen mesélni, hogy síelni indulunk, mire õ közbevágott, hogy õ bizony ott született, és nagyon jól ismeri az ottani viszonyokat és a sok szépség ellenére azért óvatosságra is intett minket. Olyan átéléssel és õszintén beszélt, hogy eleinte meg is rémültem egy kissé, de mint utólag bebizonyosodott, a hölgy talán már elég régen járt az Elbrusz környékén. Mindenestre a hallottakat indulás elõtt nem osztottam meg senkivel. Így indultunk hát el társaságunkkal az ismeretlenbe. Már a ferihegyi repülõtéren feltûnést keltettünk a furcsa zsákjainkkal és mindenre elszánt ábrázatunkkal. A repülõút Moszkva felé eseménytelenül zajlott, de nagy élményt jelentett, hogy a gépen sarló-kalapáccsal díszített evõeszközökkel ebédelhettünk.

Rövid moszkvai tartózkodást és városnézést követõen már indultunk is tovább Mineralnye Vodyba, a Kaukázus kapujában fekvõ városba. Ez a repülõút már kicsit izgalmasabb volt, és egy kisebb idõutazással is felért. Míg Moszkva ma a világ egyik leggyorsabban fejlõdõ, modern metropolisza, addig ez az orosz vidék rendkívül szegény és elmaradott. Mineralnye Vody repterére megérkezni nem mindennapi élmény. Képzeljünk el egy 30 évvel ezelõtti vidéki, poros vasútállomást, ahol a „reptéri busz” egy félbevágott munkásbuszt jelentett, amit egy Zil típusú teherautó húzott. Itt várt az idegenvezetõnkkel, Liana aki nemzetiségére nézve kabard volt. Mi magyarok a népvándorlás alatt éltünk együtt a kabardokkal, s errõl az itteniek nagy része is tud, és testvérnek tekint bennünket.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2006. januári számában olvashatják!