Nem véletlen, hogy Poesiának nevezték el az MSC társaság egyik luxushajóját. Hiszen mi lehet annál költőibb, mint szőlőt majszolva a balkonon megcsodálni Velence romantikus hangulatát?

Felejtsük el az arany fülkarikát, a falábat, a félszemet fedő fekete kendőt, hagyjuk a kalózromantikát a hollywoodi filmekre. A modern tengeri kalózok gengszterek, a vizek útonállói, támadásaik brutálisak, gyorsak és olykor véresek. A három árbocos vitorlás, az elől töltős ágyú, a kard a múlté.

Miközben hamburgerünket falatozva a hatalmas óceánjáró luxushajó legfelső fedélzetéről egy utolsó pillantást vetettünk a Szabadság-szobor és Manhattan lassan távolba vesző sziluettjére, a medence mellett a zenekar is rákezdett egy pörgős nótára.

Izraelről a legtöbbünknek még mindig a sorban gyülekező és közösen éneklő zarándokok, a Szentsír-bazilika, Betlehem és persze a szigorú ellenőrzés jut eszünkbe. Izraelnek azonban van egy egészen más, különleges arca is, csak engednünk kell, hogy ránk találjon.

Rögtön érzem, hogy egy érdekes, új világba csöppentünk. Már a fővárosban, Tuniszban is elkapraztat a hangzavar, a szagok, a közlekedési stílus. Két óra alatt sikerül kikeverednünk a kaotikus forgalomból, és mivel délután érkeztünk a komppal, máris keresnünk kell szállást.