Izraelről a legtöbbünknek még mindig a sorban gyülekező és közösen éneklő zarándokok, a Szentsír-bazilika, Betlehem és persze a szigorú ellenőrzés jut eszünkbe. Izraelnek azonban van egy egészen más, különleges arca is, csak engednünk kell, hogy ránk találjon.
Az ismeretlen ismerős
Ahogyan leszálláshoz készülődünk, újra előveszem a fotóstáskámat, és ellenőrzöm, hogy semmi gyanúsat nem tartalmaz. Budapesten közel fél órát kérdezősködtek a tisztviselők, hogy milyen célból indulok útnak, kit ismerek az országból, milyen eszközöket viszek magammal, mit szeretnék megnézni. Eszembe jut az a régi útikönyv, amiben Goren Tamás figyelmezteti az utazót, hogy ne vegye ezt tolakodásnak, hiszen Izraelnek még mindig van oka arra, hogy óvatos legyen. Az alacsonyan szálló gép lassan Tel Aviv fölé ér, és ahogy kinézek az ablakon, az alattam hosszan elnyúló, homokos tengerparton magas házakat és a parton kocogó embereket látok. Itt-ott kiteszörf-ernyők röppennek a magasba, mintha majdnem súrolnák gépünk alját. Egy új világba érkezünk. Ahogy kiérünk a reptér várójába egy kedves, köpcös kis ember hatalmas táblát tartva a kezében integet, hogy meglássuk a tömegben. Bemutatkozik, ő Menash, a sofőrünk, mellette Varda, a magyar származású idegenvezetőnk, aki nyúlánk termetével éles kontrasztot képez a gyülekezők között. Varda kedvesen tört magyarsággal sorolni kezdi a programot. Elmeséli, hogy hosszú évekkel ezelőtt költözött ide a szüleivel a Vajdaságból, és bár a gyermekei nem beszélik már a nyelvünket, neki nagyon jólesik, hogy velünk még így diskurálhat. Nem ellenkezünk, sőt. Ahogy egyre többet mesél a múltjáról, különös érzés kerít bennünket hatalmába.
Piros székek a homokban
Letesszük a csomagjainkat a hotelben, és azon nyomban útnak indulunk, hogy felfedezzük a várost. Nem az útikönyvek szerint, hanem ahogyan érezzük. A forgalmas utcákon túljutva egyre csak a tengert keressük, amit a repülőgép ablakából láttunk. Elénk fordulnak a helyi taxik, és szinte kivétel nélkül felajánlják, hogy elvisznek minket, de nem tágítunk, gyalogszerrel szeretnénk lejutni a partra. A különös formájú házak mögül egyre többször kacsint ránk a víz, de valahogy nem sikerül megtalálnunk az oda vezető utat. András előveszi a térképet, ami enyhén szólva sem mai keletű, és bosszankodunk, hogy miért is nem hoztunk GPS-t. A lemenő nap utolsó sugarai a sűrű fellegeken áthatolva érkeznek hozzánk, és páratlan fényárba burkolják a gyönyörű tengerpartot. Misztikus látvány, olyan, mint ahogyan azt a templomi képeken láthatjuk. A különös fény mindent bevon, nem is aranyló, inkább ezüstben játszó színeivel, mire a cipőinket a fűzőnél összekötve a nyakunkba akasztjuk, és belelépünk a süppedő homokba. Egy parti bárból héber zene szól, és mezítlábas párok gyülekeznek, hogy szerelmesen összebújva élvezzék a különös pillanatot. Távol hullámlovasok és kite-szörfösök küzdenek a méteres hullámokkal félelmetes bukfenceket vetve a tarajos vízen, ami hatalmas erővel csapódik a közeli sziklákhoz. Mögöttünk száz és száz deszka sorakozik békésen, mintha nem is Izraelben lennénk, hanem valahol távol, a kaliforniai partokon. Fáklyák gyúlnak mindenütt, és különös, ferde lábú piros székeket hoznak egyre többen, hogy elfoglalják a helyüket a lemenő nap misztikus előadásán. Belegázolunk a vízbe, de nem haladunk soká. A part visszahúz minket, kijövünk, hogy a többiek mellé ülve csodálhassuk e pazar égi színjátékot. Egy helyi sört rendelünk, és beleolvadunk a mindenkit magával ragadó tengerparti hangulatba.
Egy tenyérnyi sivatag
Nem is értem, miért nem ébredtünk hamarabb. Valahol Jerikó mellett eszmélünk fel, ahogy megállunk egy katonai állomáson, ahol állig felfegyverzett őrség nézi át a buszt. Visszaidéződnek bennünk az egykori televíziós tudósítások, és tudjuk, ez is Izrael. Némán engednek minket tovább, de a feszültség kézzel tapintható. Hazudnék, ha azt állítanám, ez negatív. Sokkal inkább hozzátartozik az ország sokszínűségéhez. Senkinek sem kell igazán tartania ettől, hiszen ez itt a hétköznapok valósága, amit érdemes megérteni, a három világvallás bölcsőjének szerves része. A tolerancia itt sokkal keményebb szó, mint otthon, viszont annál értékesebb is..
A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. októberi számában olvashatja!
