Tunézia

Rögtön érzem, hogy egy érdekes, új világba csöppentünk. Már a fővárosban, Tuniszban is elkápráztat a hangzavar, a szagok, a közlekedési stílus. Két óra alatt sikerül kikeverednünk a kaotikus forgalomból, és mivel délután érkeztünk a komppal, máris keresnünk kell szállást. Igazi terepjárós, önellátós expedíciónak szántuk ezt az utat, ezért minden este a szabad ég alatt, „ezer csillagos szállodában” fogunk aludni – ki tetősátorban, ki a földön, hagyományos sátorban.

Belevágunk az ország felfedezésébe, elsőként elmegyünk a fővárostól 110 kilométerre fekvő Douggába, amely a legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék Tunéziában, az UNESCO világörökség részét képezi. A Kr. e. III. századot megelőzően (első írásos említése i.e. 307-ből való) épült a település egy 550 méter magas dombon. A romvárosba lépve először a színházat pillantjuk meg: a három emeletes, félkörívben kialakított nézőtéren 3500 férőhely található, a nézőtéren pedig minden nyáron egy kulturális, színházi, zenei fesztivál elevenedik meg. Továbbhaladva az egykori városközpontba érünk, ahol a Capitolium található. Ez volt az egyik legfontosabb hely egy római városban – természetesen a fórum mellett. A Capitolium másik oldalán található a Szélrózsa tér (vagy Szelek tere), melynek kövezetébe egy nyolcméteres napórát 12 szél nevével véstek bele. A központi részektől délre haladva található a lakónegyed, ahol kisebb-nagyobb házak, villák maradványai láthatók. A házakban sokhelyütt nagyon jó állapotban maradtak meg a mozaikpadlók, gazdag díszítésük arra utal, hogy a lakók jómódúak lehettek. A házak felett, a domb tetején találhatók a Licinius fürdők, a komplexum hideg-, meleg-, és forróvizes medencéket, helyiségeket, öltözőket foglalt magába, bejárata a Capitoliumra tekintett. Alatta még ma is megtekinthetők a kiépített barlangrendszerek, ahol a rabszolgák szorgoskodtak a megfelelő víz- és gőzellátásáról.

Douggából indulunk tovább az algériai határ felé. Errefelé szinte minden kereszteződésben katonai ellenőrző pontokba ütközünk, az utakon pedig rengeteg, üzemanyagot csempésző kismotorosba. Látva a komoly, terepjárós konvojt, a rendőrök nagyon segítőkészek velünk, az egyik településen a rendőr például – látva hogy eltévedtünk és vissza szeretnénk fordulni – leállítja a négysávos út forgalmát, hogy a záróvonalon meg tudjunk fordulni. Mindent a turistákért! Az algériai határ mellett magasodik Jugurtha asztala, egy 1210 méteres sziklaképződmény. A hozzá vezető meredek kövesút már a terepjárók képességeit is próbára teszi. A történelmi feljegyzések szerint a legendás numida vezér, Jugurtha lelt itt menedéket a rómaiak elleni háborúja során. A fennsíkot valamikor még a rómaiak, majd a francia légiósok is megfigyelési pontnak használták. Az itt élő pásztor körbevisz bennünket a barlangokban, megmutatja a rómaiak által épített három vízgyűjtő medencét, a hozzátartozó fürdőmedencét és a „lakását”.

Másnap folytatjuk utunkat az algériai határ mentén, és elérjük Gafsát, a környék legnagyobb oázisvárosát, ami a vízbőségének köszönhetően ma egy virágzó gyümölcsöskert. Gafsa a numida időkben alapított tunéziai város, igaz ma már csak néhány római és arab műemlék utal egykori nagyságára. Az ásatások során 15 ezer éves emberi csontokat is találtak az úgynevezett Capsi kultúra képviselőitől, akiket a város régi, római nevéről, Capsáról neveztek el. Ekkor olyan fontos helynek számított, mint a maga korában Karthágó. Kr. e. 106-ban a rómaiak, később a bizánciak, majd az arabok is elfoglalták a települést. Jelenleg főleg az arab jelenlét látszik meg leginkább a városon, ami a környékbeli bányák miatt mára a tunéziai foszfátipar központjává vált.

A cikk folytatását elolvashatja az Explorer Magazin januári számában!