Akik a Jég hátán is megélnek

Szinte minden gazdaságilag fejlett ország kutatói megfordultak már az Antarktiszon. A legnagyobbak azt is megengedhetik maguknak, hogy kutatóbázist, állandó labort működtessenek a Jégen. A szabályok ugyanazok: élni és túlélni. Ez nem is olyan könnyű feladat, de vannak, akik egy évig is képesek megélni a Jég hátán. Az alábbi összeállításban a legfontosabb bázisokat mutatjuk be.

Neumayer állomás
Németország

Repülővel érkezve az első benyomás csalóka, mivel néhány szélgenerátortól, egy fél tucat lábakon álló konténertől és egy kisebb toronytól eltekintve az ember semmi érdekeset nem észlel odalent. Ám amikor leereszkedik a bejárati torony alatti lépcsősoron a 12 méter mélységbe, hamísítatlan német világ tárul a szeme elé. Az Ekström Ice Shelf jegébe kettő, egyenként 90 méter hosszú, nyolc és fél méter széles acélfolyosót süllyesztettek, két párhuzamos keresztalagúttal. A berendezést az anyaországban modulszerűen kiépített hajózási konténerekből állították össze, a körülményekhez képest a legnagyobb luxusban. A társalgó négy falát sűrű polcrendszer fedi, rajtuk sorakoznak a germán söripar remekei üvegekben, az egész évre elegendő mennyiségben, tudományosan kiszámított hőmérséklettel. A rendszer lényege: önkiszolgálás és becsületkassza.

A jég alatt 22 személynek van élettere, a jég felszínén lévő nyári kunyhókban 36-nak. Általában kilenctagú az áttelelő csapat. Az első állomás 1981-ben épült, amikor betemette a hó, akkor jött létre a jelenlegi, N. II. bázis. Időközben felépült és részben használatban áll az N. III. felszínre emelt modern állomás is, amely az idei nyár során lesz végleg átadva. A 26 millió € költséggel befejezendő komplexum hatméteres, ugyancsak hidraulikus lábakkal tartja távol a hó felszínétől a kétemeletes, 70x25 méteres alapterületű, előre gyártott elemekből összeállított épületet. Érdekes módon a gépállományt továbbra is föld alatti garázsban fogják tárolni a téli periódusban.

McMurdo állomás
USA

Antarktisz legnagyobb „városa” – a gúnyneve Ice-burg! – egy amerikai city minden zsúfoltságával, rendetlenségével, koszosságával, bizarrságával és lezserségével. Igazi jenki fészek a jégben. Első pillanatra úgy néz ki, mint egy panelházakkal tarkított bányásztelepülés, melyet jobb híján a fejtés lepukkant részlegei között húztak fel. Aki meg kívánja őrizni illúzióit a Jég érintetlen világáról, az ne menjen ide. Még látogatóként sem. A hely kizárólag az ipari bűz és a bokáig érő nyár-sár kedvelőinek ajánlott!

Nyáron 1100 (!) ember plusz töméntelen turista zajong a több mint száz épület által határolt utcákon, melyeken a juppik nem fényesre sikált városi terepjárókkal közlekednek, hanem a körzetben tárolt 250 lánctalpas traktor egyikével. No meg azzal a százegynéhány hómobillal, mely szolgálati járműnek számít. Igaz, az utcákon 30 km/óra a megengedett maximumsebesség, de nem úgy a levegőben repkedő, „Mac Town” felett áthúzó szuper-teherszállító C–17 és LC–130-asok számára! Hogy érzékelni tudjuk az arányokat, a helyi tűzoltóságon 42 „lángvitéz” teljesít szolgálatot, két állomáson! 24 órás autóbusz-szolgálat működik, mely elvisz a 4 kilométerre lévő Scott bázisra is. A képet borbélyüzlet, videotéka, két ATM bank, két klub (dohányzó és nemdohányzó), valamint egy kávéház egészíti ki. A tengervízből desztillált édesvízszükséglet 300 000 liter per nap. Ami a kultúrát és az információt illeti, az állomásnak saját hetilapja van Antarctic Sun néven, és négycsatornás televíziója. Évente kétszer rendezik a Mac Marathont fél és teljes távolságon, futva, kerékpározva és síelve, de aerobictól futballig, golftól teniszig mindenféle és -fajta sportlehetőség áll a lakosság rendelkezésére. Az állomás a Ross-tenger McMurdo nevű szorosának legdélibb csücskében épült fel szinte a hőskor kezdetétől, ma a kontinens logisztikai központja, átszállóhely az Amundsen-Scott állomás felé. 1961 és 1972 között itt működött a kontinens egyetlen atomerőműve, melyet többszörös kisebb baleset után lezártak. 10 000 tonna radioaktív homokot és sziklát kellett eltávolítaniuk az azt követő években. McMurdo szerepéről az Antarktisz-régióban könyvet lehetne írni, sokan elismerik tudományos fontosságát is, mégis, ijesztő a látvány, „out of place”, mondanánk – s óhatatlanul felsóhajtunk –, mivel őszintén reméljük, látogatásunk nem az Antarktisz jövőképének egy darabjába engedett bepillantást.

A The Explorer 2009/10-es számában még számos további állomásról olvashat!