Szamoa

Mindenki hűsöl, készül a vacsorára, csak a gyerekek játszanak az egyik nagyobb füves placcon, kirikitit, ami a kriketthez hasonló játék. Némelyik azt kiabálja: palagi. Így hívják a fehér embert, néha pejoratív felhanggal. A jelentése: aki az égből robbant be.

Meleg, párás levegő áramlik be a kisbusz ablakán. A reptérről a főváros felé tartunk a szamoai éjszakában. A hangfalakból helyi diszkózene szól, magas és mély hangok kusza halmaza. A félórás út alatt nem sokat látunk, hiába nyomjuk a homlokunkat az üveghez. A reflektor fényében néha feltűnik egy-egy kutya, út mentén sétáló alak, kicsit beljebb, mintha nyitott falu házakban villogna a tévé. Hangok és szagok alapján rakjuk össze első benyomásainkat a szigetről. Mint egy ezerdarabos kirakót, amelynek keretét már otthon összeillesztettük, mert az könnyű, fotelből, útikönyvvel vagy a net előtt. De most elkezdődött az igazi kaland, találkozni a helyiekkel a piacon, heverni a pálmafák tövében, a halak életét lesni a víz alatt, kitalálni, mi is lehet a koromsötét éjszakában.

Reggel aztán megmutatja magát Szamoa. A hajnali meleg most forróság. A piacig megyünk, ott a legjobb felszedni az első élményeket, elvegyülni a helyiek között, beszédbe elegyedni kókuszdió vagy banán vásárlása közben. Sok barátságos, vidám, gondtalan arc mindenütt. Senki nem siet sehová. Egy ilyen kis, trópusi szigeten, ha sietsz, csak megizzadsz, és egy idő után úgyis körbeérsz.

A főváros központja pár rövid utca csupán, néhány európai típusú kávézó, bank, egy mozi, két közepes méretű bolt és egy gyorsétterem. A mozi tetején cápás, James Bond-os, Tom és Jerry-s festmények hívogatnak, az étteremhez drive-in rész is tartozik a szomszéd épület falára festett menüvel. Az utcák porosak, szemetesek. Szembetűnő. Az utakon terepjárók robognak, és rengeteg hivalkodó színű, favázas busz.

Ha nem ültél buszon, hiába jártál Szamoán

„A buszozást semmiképpen se hagyjátok ki − ajánlotta egy, a térségből származó barátunk. − Nagy kaland, majd meglátjátok.” És tényleg. Azonnal beleszerettem ezekbe a kopott, amerikai iskolásbuszokra emlékeztető csodákba. A járművek alapvetően ugyanolyanok, mégis fazonjában mindegyik más. Az egyedi festés, a matricázás és díszítés, valamint a névválasztás – látunk Monica és Bon Jovi nevű buszokat is – mind a sofőr ízlését tükrözi. Tripla visszapillantó, műszőrme üléshuzat, több száz wattos hangzással megerősített hangtechnika. Mintha ezzel a „négy keréken guruló diszkó”-érzéssel szeretnének még több utast a fedélzetre csalogatni.

A cikk folytatását a The Explorer 2009/10-es számában olvashatják!