Ma 2024. 11. 22., Cecília napja van |
Utazz el! Éld át! Írd meg!EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet. A felfedezők köztünk vannak! |
Tel-AvivAhol az életre koccintanak
2009-10-13 | Utoljára módosítva: 2011-04-19 13:21:15
Szerz(ők): Gyémánt Balázs | Fotós(ok): Gyémánt Balázs A Szentföld egy szexi hely: ennyi csinos, fegyvert viselő katonalányra, kifogyni nem akaró humuszra és ilyen fokú lazaságra, hangos, de baráti atomszférára egy vallásosnak hitt országban nem számítottam. Budapest testvérvárosa, Tel Aviv meglepett. A Ben Gurion repülőtérről két irányba indulhatunk el: délkeletre a hivatalos fővárosba Jeruzsálem felé vagy északnyugatra a kozmopolita fővárosba, Tel Avivba. Én északnyugatra tartok. A vonaton, amely 20 perc alatt visz be a városba, egy csapat bézs egyenruhába öltözött lányba bukkanok. Mindenkinek az oldalán ott virít az óriási fegyver, de ez itt teljesen normális. A lányok csupán a kétéves kötelező katonai szolgálatukat teljesítik. Megpróbálok szabad helyet keresni a vonaton. Szerencsémre csak egy gyönyörű barna, göndör hajú lány mellett van hely. A mellette lévő ülésen a játékszere pihen. Nem vagyok pacifista, de a fegyvereket sem szeretem, az állásról már nem is beszélve, így egy szolid biccentéssel leülök. A katonalány, akit egyébként Yarának hívnak, legalábbis ezt a nevet olvasom a hátizsákján, kellő szplínnel teszi a fegyvert az ülésről a földre úgy, hogy az pont velem néz farkasszemet. Nehéz helyzetbe hoz, mert nem tudom, hogy csupán ennyi ismeretség után megkérhetem-e, fordítsa már maga felé a vasat. Ő nyílván nem látja rajtam a zavarodottságomat. Egy helyi DJ izraeli technózenéjét hallgatja az iPodján, szeme lesütve, majd hopp, a fegyver „megsimogatja” a térdemet. Felszisszenek, elkezdek mocorogni, és valahogy visszalökni az idegen testet az ő térfelére. Yara azonban nem teketóriázik: megfogja a puskát, és a másik oldalára teszi, majd ismét rázni kezdi a fejét a zene ütemére. Ezt túléltem. Egyelőre még nem sikerült megmagyarázni magamnak és a barátaimnak se, miért térek vissza Tel Avivba minden évben azóta, amióta először landoltam a Szentföldön. Félreértés ne essék, nem fogok spirituális mélységekbe merülni, hogy Mózes, Jézus, Ábrahám vagy Mohammed mit tettek errefelé. Tel Avivban ugyanis ezt a vallásos esszenciát nem érezni, az erkölcsök szabadabbak, az emberek vidámak vagy annak tettetik magukat. Kisebb bajuk is nagyobb annál, minthogy a vallással foglalkozzanak (akármelyik is legyen az). Kicsit olyan, mintha New Yorkban lennék, amelyen végigsöpört egy mediterrán hullám: égig érő épületek, nyüzsgő tömeg, labdázó bikinis lányok, vízipipák garmadája pillanatnyi távolságokra egymástól. Találó is a beach & city kifejezés Tel Avivra, amely idén jubilál. Száz év bizony nem sok idő egy város életében, leszámítva persze, ha egy olyan zűrös területen fekszik, mint Izrael. A legtöbb embernek a háború, az öngyilkos merénylők és a konfliktus jut először az eszébe, ha Izraelt emlegetjük. Ezzel én is így voltam régen, aztán a saját bőrömön éreztem, hogy ez nem teljesen igaz, sőt Tel Avivra nézve az állítás nem állja meg a helyét. Az első héber városban szinte minden a „sababáról”, vagyis a helyi dolce vitáról szól: folyamatosan süt a nap, munka után mindenki rohan a tengerpartra, az utcák tele vannak trendi kávézókkal, utcazenészek és buborékfújók váltják egymást a sugárutakon, a parkokban shesbeselnek (ostábla), gyönyörű (hangsúlyozom, gyönyörű) lányok és fiúk kéz a kézben sétálnak a kirakatok előtt, az erkélyen paradicsomot növesztenek. Durr. Két fiatal srác autója egymásba ütközik a város szívében a Shenkin utcában. A két fiú hatalmas héber ordibálásba kezd az utca közepén, rendőr egy száll se, a forgalom leáll, elkezdődik a dudák szimfóniája, amely nem éppen magasztos. Még a szomszédos kávézó biztonsági őrét sem hatja meg az esemény, ő továbbra is csak a betérő vendégek táskáját motozza meg, nehogy bombát vigyen be valaki. Itt ez is a mindennapok része, senki nem ellenkezik, valószínűleg hozzászoktak már. A két fiatal között az indulatok a tetőfokára hágnak, kész a káosz. Én inkább továbblépek humuszozni. „A csicseriborsóból készült krémet pitával tunkolják” – írja az útikönyvem. Én is így teszek. Az éjszakai Tel-Avivről a The Explorer 2009/10-es számában olvashat!
|
Keresés |