Térdig gázolva a paradicsompürében

Még otthon figyelmeztettek, hogy a külföldi turisták mellett a fotósok a kedvenc célpontjai a dobálódzó tömegnek, amit az egyik „kedves” csapat jóvoltából meg is tapasztaltam. Szívesen beálltak gépem elé csoportképre, ugráltak nekem a paradicsompürében, de aztán letéptek egy nejlont az egyik ház faláról, belemerítették a pürébe, majd jól rám borították.

A világban számos őrült és furcsa fesztivál létezik, de a spanyoloké az egyik legmegdöbbentőbb. A pamplónai bikafuttatás, a lanjaróni vizes csata és a La Riojában rendezett Battalla del Vino, azaz a borok csatája mellett a leghíresebb és egyben legbizarrabb Buñolban a paradicsomfesztivál, a La Tomatina, amelyet minden év augusztus utolsó szerdáján rendeznek meg. Mikor először hallottam és láttam képeket a fesztiválról, rögtön tudtam, ott a helyem. Nincs még egy ilyen őrület, hogy egy kisvárost az emberek „bebugyolálnak”, csak azért, hogy pár órával később felszabadultan, mindenki örömére több tonna paradicsomot felhasználva dobálják egymást és mindent, amit érnek, majd térdig gázoljanak és fetrengjenek a paradicsompürében. Mindemellett természetesen a fesztiválok többi elmaradhatatlan kelléke sem hiányozhat, a zene, a tánc és a paellafőző verseny.

E furcsa (gasztronómiai?) fesztivál eredetét nem tudni pontosan, különböző történetek léteznek, hogyan is alakult ki az első paradicsomdobálás, mely mára már hatalmas tömegeket vonzó népünnepély lett. Az egyik szerint Saint Louist, a város védőszentjét ünneplik ezen a módon; a másik vélemény szerint egy Franco-ellenes tüntetés paradicsomcsatája adta az ötletet; a harmadik teória arról szól, hogy valamikor régen a zöldségesek annyira összevesztek, hogy paradicsommal dobálták meg egymást, végül pedig a feszültséget jól levezetve, egymás vállára borulva nevettek kimerülten, talpig paradicsomban úszva. Egy negyedik történet is van: két helybéli egy mulatozáson annyira összeveszett, hogy paradicsommal kezdték egymást dobálni. Bár a fesztivál eredete bizonytalan, az viszont biztos, hogy 1945-ig nyúlnak vissza a gyökerek, és hogy 2002 óta a fesztivál hivatalosan is szerepel a spanyol nemzeti örökség listáján. Készülve a nagy paradicsomcsatára, tudtam, hogy nem a házak magas erkélyeiről vagy a tetőkről akarok fotózni, mint a legtöbben, hanem a tűzvonalban. Ezért a gépemet felszereltem megfelelő „védőöltözettel”, magamnak pedig bekészítettem a búvárszemüvegemet, eldobható ruhákat, cipőket – és nem papucsot! –, mert azt olvastam, hogy a reklámokkal ellentétben az itt szerzett paradicsomfoltokkal bizony semelyik mosószer sem bánik el. Akinek nincs úszó- vagy búvárszemüvege, minden sarkon talál szemüvegárust, de itthon is vehet sima, egyszerű, pár száz forintos védőszemüveget, az is bőven megteszi.

Buñol Valenciától 40 km-re található 9000 fős kisváros, amely ezen a napon a világ minden tájáról érkező fiatallal, öreggel és gyerekkel 40 000 főre duzzad. Már korán reggel „becsomagolják” a házakat, és így várja a város a vendégeit. A központ könnyen megközelíthető, nincsenek igazán távolságok. Érdemes korán érkezni, legkésőbb 9 óráig, mert később lezárják a várost, és csak egy külső, messzi parkolóban lehet megállni. Ahogy haladtam a helyszín, a Plaza del Pueblo, azaz a főtér felé, a lelkes helyiek már vízzel locsoltak mindenkit, hogy kellőképpen ráhangolódjunk az eseményekre. Tíz óra körül már igen nagy volt a tömeg, amely idővel egyre izgatottabban várta a paradicsomszállítmányokat. Sikerült jól helyezkednem, a sűrűjébe, oda, ahol a gyakorlott, évek óta visszatérő mag volt, jó közel a teherkocsik várható útvonalához. Az erkélyekről, a háztetőkről a helyiek itt is folytatták a vízágyúzást, aminek hatására a hangulat egyre jobban fokozódott. A felduzzadt tömeg közepén mindenki levette a vizes pólóját, volt, aki letépte magáról vagy a másikról, és azzal „korbácsolták” egymást. Megkezdődött a vizespóló-csata. Kicsit később láttuk, hogy egy hatalmas, felfújt paradicsomot próbálnak kituszkolni az egyik erkélyajtón. Hosszú próbálkozás után sikerült a tömegre dobni, ami a felforrósodott hangulatot csak tovább fokozta. Ekkor már a legtöbben csupán egy szál rövidnadrágban és szemüvegben várták az őrület valódi kezdetét, a Tomatinát.

A csata legparadicsomosabb részéről tovább olvashat a The Explorer 2009/10-es számában!