Csoma update

Mikor még 2007 nyarán több mint 1500 letekert és jó 200 további legyalogolt kilométer után szerény két fős különítményünk megérkezett Zanglába előzetes terepszemlére, nagyon kis tétben mertünk volna csak fogadni a Dalai Láma futárjával, akivel egy hónappal és 500 kilométerrel korábban ismerkedtünk meg egy faluszéli vendéglőben, hogy két fiatal herceg is nálunk fog nemsokára önkénteskedni, Kőrösi Csoma szobájának megmentésénél.

Beléptünk Shey, a korábbi királyi székhely egyetlen vendéglátó intézményébe, ahol Leh felé tartva (Ladakh történelmi fővárosa), a Himalája főgerincének ötezres hágóit már kerekeink mögött tudva csak egy kényszerpihenő erejéig álltunk meg. A kényszert egy nagyobb gurulás által a szerző vállán keletkezett zúzódás képezte, aminek pontos körülményeit most nem kívánja részletezni, legyen elég annyi, hogy ha egyetlen aprócska kavics pihen az amúgy Ladakhban ritka tükörsima aszfaltút közepén, hajlamos az ember annyira elmerülni a kavics odakerülési módjának, egyéb fizikai jellemzőinek, továbbá az út lehetetlen simaságának a megfejtésében, hogy a kavics, mint egy domború, negatív, miniatűr fekete lyuk magára rántja a kerékpár első kerekét.

Hát pontosan ez történt. Hozzá még a tükörsima aszfalt és a lejtő ritka kombinációja által kiváltott kényelmes hatvanas száguldás, a felmálházott bringa első kerekében a szponzortól kapott speciális ultralight rózsaszínű belső, ami a váratlan túlnyomástól természetesen felrobban. A jármű messziről nézve még elegánsnak is mondható hastáncba kezd, ami sejteni engedi a kaland közelgő lecsengését az útszéli porban. Lényeg az, hogy az aprócska affér után, indulásunk óta talán első éttermi vacsoránkat szándékoztuk elkölteni Shey falucska fentebb említett vendéglátóipari egységében.

Mikor a hangos „Julley” (ladakhi) köszönésünkre a konyhából belépő pincérszakács felgyújtotta az akkumulátorról üzemelő villanykörtét, vettük észre, hogy egy helybéli vendége már van is az étteremnek, akinek a kedvéért nem került a lámpa beüzemelésre, így a maga sodorta dohánytermék végének izzásával kellett beérnie, megvilágítás gyanánt. A pincér fejből felsorolta a teljes étlapot, aminek rövid hezitálás után mindkét tételét megrendeltük, iniciatívaként pedig az előző napi orákulum-szállító fesztiválon megismert szentelt chang (helyi árpasör) faluban elfekvő maradékának beszerzését is indítványoztuk. Ez utóbbinak teljesítésére a szakácsinas azonnal el lett küldve. Inas nélkül lassan ment a főzés, így volt időnk a szomszéd asztal vendégével néhány szót váltani. Kiderült, hogy a ház előtt parkoló, Royal Enfield Bullet motorkerékpár, a Himalája kétkerekű ördöge, a furcsa vendég tulajdonát képezi, és nem a szakácspincérét. Szakadt oldaltáskáiban pedig nem egyebet szállít Dharamszalába, egyenesen a Dalai Láma színe elé, mint az előző nap a Tibeti Gyermekfalu (TCV) tanulói által megírt évzáró dolgozatokat, kijavításra. Ebbe az étterembe mindig beugrik egy sodrás erejéig.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. májusi számában olvashatják!