Ma 2024. 11. 25., Katalin napja van |
Utazz el! Éld át! Írd meg!EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet. A felfedezők köztünk vannak! |
Sangam ViharÖnkéntesként egy indiai szegénynegyedben
2009-07-13 | Utoljára módosítva: 2011-04-19 14:28:45
Szerz(ők): Tasnádi-Sáhy Péter | Fotós(ok): Tasnádi-Sáhy Péter, Filep Krisztina A slumökről először mindenkinek a nyomor és a reménytelenség jut az eszébe. Korábban én sem voltam ezzel másképp, de amióta Indiában élek, és Delhi egyik meglehetősen lerobbant városrészében töltöm a napjaim nagy részét, árnyaltabban látom a helyzetet. A romos házak és szeméttel borított utcák nem terelik el a figyelmemet a lényegről: itt is emberek élnek. Ez év február 18-án érkeztem Indiába. Már a repülőgépből kilépve észrevettem, hogy valami nagyon másba csöppentem, mint amit addig megszoktam: szmog, marcona, gépfegyveres katonák, a kijáratnál erőszakos taxisok serege. Önkéntestársamnak, Krisztinek kellett eltámogatnia a vízumvizsgálatig, mert Delhi semmihez sem hasonlítható levegője az első szippantás után letaglózott. Főnökünk, Manoj alig tudott betuszkolni a ránk váró dzsipbe, mert teljesen lemerevedtem az álmélkodástól. Az úton szabálytalanul csalinkázó autók, riksák és ökrösszekerek hadát, valamint a szemétben turkáló teheneket, majmokat és disznókat látva kevéssé hittem, hogy végig tudom csinálni a tervezett egy évet ezen az idegen bolygón. És akkor a leendő munkahelyünkről – hátrányos helyzetű gyermekekkel és a munkaerőpiacra betörni kívánó, ifjú hölgyekkel foglalkozó iskoláról – még nem is tudtunk semmi közelebbit. Nem kellett sokat várni az első információmorzsára: utunk legelvadultabb szakaszához érve Manoj egy sátrakkal szegélyezett, hömpölygő tömeggel telített, szemetes földútra mutatott, és mély lelki nyugalommal közölte, hogy azon kell majd minden nap kétszáz métert megtennünk, hogy a sulihoz érjünk, miután a másfél órányira Faridabadban (Delhi egyik kétmilliós elővárosa) található szálláshelyünkről idáig elvergődtünk. Akkor még az is komoly kihívásnak tűnt, hogy az utcára egyedül kimenjek, nemhogy a helyi buszokon közlekedve, majd láthatóan slumös környéken sétálgatva eljussak valami világvégi iskolába. Amikor másnap reggel megjelent a lakásunknál egy Naresh névre hallgató fiatalember mondván, hogy ha van kedvünk, csatlakozzunk hozzá, és látogassunk el leendő munkahelyünkre, szó- és lelkesedés nélkül követtem. A környék közelebbről nézve sem tűnt szimpatikusabbnak, sőt a szeméthegyek még riasztóbbak voltak, és az út mellett folydogáló, mocskos, bűzös csatornalé sem növelte a hely báját. Ha ehhez még hozzávesszük a gyanakvó pillantásokat is – mint előre sejthető volt, európai ember nem igazán jár errefelé –, elképzelhető, mennyire bátran tettük meg az első lépéseket. A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. júliusi számában olvashatják!
Relevant Content |
Keresés |