Egy igazi kőtenger

Ha elegünk van a magyar vendégszeretetből vagy a nyugati távolságtartásból, és egy kis egzotikumra, déli hangulatra, keleti illatokra, barátságosságra vágyunk, akkor irány Bosznia-Hercegovina. Nyugat és kelet izgalmas ötvözete ez az európai muszlimok és délszlávok lakta ország – csupán fél nap autózásnyira hazánktól.

Tartsunk délnek, és kerüljünk minél távolabb otthonról – ez a hosszúhétvégés kirándulásunk mottója. A határt Mohácsnál átlépve igyekszünk Horvátországon minél hamarabb átvágni. Az asztal simaságú vidék lassan dombossá válik, az utak pedig kanyargóssá, és ez már így is marad utunk végéig. Boszniába nem kell vízum, a határátlépés is sima ügy. Innentől már minden falu közepén tű-vékony minaret és nem templomtorony magaslik, ami számunkra kissé furcsa látvány, hisz a táj, a növényzet európai, olyan, mint otthon; a házak cseréptetősek, akár magyar falvak is lehetnének. Az első város, amit Szarajevó felé tartva megállóul kiszemeltünk: Gradačac.

A kicsiny városkában minden hibát elkövetünk, amit turista idegenben járva csak megtehet. Az árakat nem ismerve, eurót lobogtatva ülünk le az első, szabadtéri asztalkához. Csak a harmadik étteremből átugró pincér tud németül, ráadásul az étlapot se látva rendelünk. Kérjük, ajánljanak valamit, és mi nem kérdezzük, mennyiért – utólag kapcsolunk, hogy bármilyen összeget mondhatnak. De nem élnek vissza a helyzettel, ízletes cevapcicit (darált bárány húsból sütött kolbászkák lapos, kerek kenyérbe töltve) hoznak. Itallal együtt 5 eurót, azaz 10 konvertibilis márkát fizetünk fejenként – ami a későbbi árakat látva teljesen reális. A konvertibilis márka a helyi fizetőeszköz neve, valószínűleg sokaknak a régi jó NSZK márkát juttatja az eszébe, a kelet európaiak kemény valutáját, a jó öreg „kékhasú luthert”. Állammá alakulásuk inflációval terhes éveiben ehhez, a ma már nem létező fizetőeszközhöz kötötték valutájukat a boszniaiak. Evés után egy nagyot sétálunk a szűk völgyet lezáró, a város fölé magasodó sziklán álló várhoz, mely egykoron Bosznia Sárkányáé, Huszein bégé volt. A harcias bég a XIX. században, afféle bosnyák végvári vitézként harcolt Bosznia függetlenségéért.

Amíg mi tovább haladunk dél felé a kanyargós úton, a domboldalakon oszlopokra rakott szénaboglyák, mint nagysubás juhászok állnak őrt egészen Gračanica városáig. A kisváros kicsiny sétálóutcáján a pékség illata dominál, burekot, sajttal, krumplival, túróval vagy hússal töltött leveles tésztából sült lepényt eszünk, mint ezt követően mindig. Hozzá ízes, helyi joghurt dukál. Sétálgatunk a főutcán, megnézzük az óratornyot, a vallási iskolát, a medresszét és a szép, turbán formájú sírkövek közt álló XVI. századi mecsetet.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. szeptemberi számában olvashatják!