Szerz(ők): Somogyvári D. György | Fotós(ok): Reuters/Vándorkő
A Virgin Birodalom mestere ötvennyolc éves korára megérte, hogy ön-imagének vákuumában éli az életét. Más szóval: saját szellemképét kénytelen üldözni, nehogy lemaradjon önmaga mögött. Ám egy dolog biztos. Ha Sir Richard a távoli jövőben betérne a világ legbefolyásosabb egyéniségeit megillető mennyországba, a lelke úgy akarna újra visszatérni a Földre, mint – Richard Branson.
Üzleti leleményessége és vakmerő kalandok iránti vonzalma nem egy emberi életre van méretezve. Ezzel ő is tisztában van. Minden perce számít. De! És itt következik az a bizonyos „de”, amely megkülönbözteti őt a világ leggazdagabb embereinek halmozásra kódolt, öncsillogó világától, méghozzá az, hogy e percek sem múlhatnak el életöröm nélkül, akár világrekordot hajszol egy sztratoszféraballonban, avagy a Times Square-en, a Bertelsmann épület tetejéről ereszkedik alá pókember ruhában legújabb vállalkozását, a Virgin Mobilt reklámozva.
– Nem gondolok a munkára, mint munka, és a játékra, mint játék. A kettő harmóniája maga az élet – vallotta egy interjúban. – A Virgin márka arról szól, hogy élvezzük az életet az utolsó cseppig.
Pontosan ez az út, melyen Branson halad. Halad? Száguldozik! Ám a látszat olykor csal. Lépjünk be reggel hét órakor Sir Richard saját szigetén, a Karib-tengeri Necker Island-on lévő nyaralójának fedett körverandájára. Lágy szellő fújdogál az azúrkék tenger felől, az üvegfalakon sárgán tükröződik a föveny. Branson mezítláb, Bermuda-fürdőnadrágban ringatódzik a függőágyban. Idilli hangulat egy milliárdos számára, nemde?
A feltételezett hangulatbuborék akkor pattan szét, amikor kiveszi szájából az olcsó golyóstollat s lázasan írni kezd egy fekete kötésű noteszkönyvbe.
– Na de Jim, ez több, mint amit márciusban mondtál… – mondja váratlanul a mobiltelefonjába. Jim, azaz W. James McNerney, Jr. a Boeing Company elnöke és vezérigazgatója. Branson éppen a 2011-ben, a Virgin Atlantic számára üzembe állítandó 15 darab Boeing 787-9 ügyében alkudozik. A ház, a család, a barátok és vendégek hada még „kilőve” alszik az előző esti parti után. Sir Richard azonban, szokásához híven, már félhat óta fönn van és dolgozik. Angliai központjában ekkor már három órája asztalnál ül vezérkara, Ausztrália ágyba készülődik, Amerika ébredezik.
– Ami az időzónákat illeti, fantasztikus pozícióban van ez a sziget – mondja a kamerába kacsintva egy videó interjúban. Ennek megfelelően, a feketekötésű naplóban e reggelre már számos teleírt oldal árulkodik e földrészekkel folytatott üzleti tárgyalásairól. Ha a látogató körülnéz Branson karibi „dolgozószobájában”, a verandán felerősített függőágy körül, nem lát egyetlen számítógépet sem. A titok nyitja: a 220 egynéhány Virgin vállalkozás tulajdonosa, további száz vállalat részvényese, aki „hivatalosan”, a Forbes 2008-as milliárdosok listáján a 236. leggazdagabb ember a világon, 4,4 milliárd USA dollárt érő személyi vagyonnal, nem tudja kezelni a komputert! Sőt, az SMS-eit és e-mailjeit is a titkárnője küldi-veszi. Amit nem akar azonnal elfelejteni, azt a kézfejére firkálja. Sir Richard a szavak embere. Több százmilliós üzleteket köt kézrázással. Amit betűkbe kell foglalnia, azt lediktálja. S aztán aláírja eldobható golyóstollainak egyikével.
A fekete napló
Gyermekkora óta minden egyes üzleti gondolatát, ötletét és tevékenységét (olykor álmait) az említett fekete kötésű naplókba írja. Hogy mi teszi ezt figyelemre méltóvá? A tény, hogy Richard Branson diszlexiában szenved. Táblabíró atyja és légikísérő édesanyja hiába íratták fiúkat London legelőkelőbb intézményébe, a mai Bishopcourt School-ba, majd a 63-as Beetles fellépésről elhíresült Stowe House magániskolájába. Richard 16 éves korában felhagyott a tanulással. Eddigre már túladott két sikertelen üzleti vállalkozásán, a karácsonyfa kertészetén és papagáj tenyészetén. Egyetlen dolgot viszont nagyon megtanult – kapcsolatot teremteni az emberekkel. Naplójával a hóna alatt Londonba települt, alapított egy diák magazint, majd (jellemzően elsöprő egyéniségére) tanácsadó központot – tanulóknak!
A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. márciusi számában olvashatják!
