Namíbia

Egy bölcs valaha azt mondta, hogy az ígéret földje arról ismerszik meg, hogy ott kétfelől süt le ránk a Nap. Ha ennek a megtalálása esetleg még várat is magára, az biztos, hogy Namíbia földjén eszébe jut az embernek a régi mondás. Hihetetlen fények és formák váltakoznak úton-útfélen, így a fotós utazó csak kapkodja a fejét, no és persze a fényképezőgépét.  Egy csodálatos túrán kalandtúrán jártunk nemrég, a hererok és damarák földjén.

Namíbiáról – ha még nem járt az országban – a legtöbbünknek, valljuk be, nem sok dolog jut az eszébe. Talán kapizsgáljuk, hogy Afrika déli részén található, de hogy pontosan merre, abban már kevesebben vagyunk biztosak. Néhányan emlékeznek, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie ide költözött, amikor közös gyermekeiket várták, de egyébként nem gyakran találkozunk az ország nevével még a bulvárlapok hasábjain sem. Nem dúl polgárháború, nem tizedeli az embereket járványok tömege, és a híradók politikai tudósításaiból is rendre hiányoznak a Namíbiával kapcsolatos anyagok.

Aki viszont akár egyetlen napot is eltöltött ebben a csodálatos afrikai országban, az biztos, hogy egy életen át nem tud szabadulni tőle. Visszavágyik a napsütésbe, a mosolygós és kedves emberek közé, a pedáns és tiszta szállodai szobákba, a hangulatos éttermekbe, a végtelen szavannára, az óceán partjára, a hosszú homokdűnék által szabdalt sivatagba…

Több mint fél napos repülés után nem az elképzelt afrikai körülmények közé érkezünk, hanem egy egészen más világba. Windhoekban tisztaság és rend fogad és ez később sem lesz másképp. A repülőtér talán kisebb, mint amit mi megszoktunk, nincs akkora forgalom, de nem is bánjuk. Elcsigázva szedjük ki a csomagjainkat a főváros cseppnyi repterén. Egymásra nézünk, és csak mosolygunk. A hőség mellbevágó, a beléptetés hihetetlenül egyszerű és rugalmas. Majdnem száz magyar kalandtúrázó sorol pedáns rendben egymás után a vámőrség hivatala előtt, hiszen Londonból érkezve a megszokott szigorúságot várjuk, de mindez itt már a múlté. Senki sem siet, inkább komótosan intézi a dolgát. 

A városba érve az első, ami mindenkinek szemet szúr, az a tisztaság. Hihetetlennek tűnik, de nincs eldobált csikk, véletlenül leejtett csoki papír, nem görget újságot a szél. A parkban akár a földön ülve is el lehet fogyasztani egy üdítőt vagy szendvicset.

A szálloda olyan, mint bármelyik európai szálloda, kulcshoz, zuhanyhoz, ágyhoz jutni néhány perc. A személyzet mindenhol beszél angolul, legfeljebb az első néhány órában kicsit nehezen értjük meg a zártan, enyhe artikulációval kommunikáló embereket. De egy kedves mosoly vagy egy udvarias gesztus mindent megold. Mivel a gépen aludtunk, mindenki frissnek látszó mozdulatokkal pakol, de egy óra elteltével mégis lelassulnak a mozdulatok. Ledőlünk, hogy erőt gyűjtsünk, de nemsokára szól a telefon, hogy el kell indulnunk a terepjárókért, amik pedáns rendben várnak minket a telephelyen. Nem véletlen ez a rend, egykor német gyarmat volt az ország, ami nem csak a feliratokon érződik, de az emberek mentalitásán is. Bajor és szász stílusú épületek váltják egymást, amin először mosolygunk, majd gyorsan keresünk egy jó, hideg német sört az első boltban. És meg is találjuk. Méghozzá németül válaszoló boltos kíséretében. Hihetetlen. Felvesszük az autóinkat és álmosan elkészítjük az első fotóinkat.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. márciusi számában olvashatják!