Kinézek az ablakon, a sűrű ködtől az egész város fölött, mint egy áthatolhatatlan, seszínű, műanyag lámpaernyő, ül a pára. Lent emberek bizonytalan körvonalát veszem ki; elmosódottan lépkednek a ködben valahova. Úgy érzem, le kell mennem közéjük, akárhova is tartanak...
Hova tart uram? – szólítom meg a Kongresszusi Központ előtt egy, a sokaságtól távol sétáló férfit. Nem áll meg, nem szól semmit, nem néz rám, csak bal karját felemelve nyugati irányba mutat. A Vyšehrad alig kivehető tornyai, és magas falai magasodak arra felé, mely fölött hideg, kékes fény lebeg, s a kékes fénybúrába olykor belefúródik egy-egy sárga pászma is.
E fenti sorok szerepelhetnének akár a jeles kortárs cseh író, Michal Ajvaz, A másik város című művében is, amelyben az addig ismert Prágán túl, de azzal párhuzamosan létezik egy másik, azelőtt meg nem tapasztalt Prága. Éppúgy, ahogyan február 6-8. között létezett egy sokunk számára ez idáig meg nem tapasztalt Prága, de egy Prága által már megtapsztalt esemény, a Red Bull Crashed Ice. Előszőr négy éve, 2005-ben került a cseh fővárosban megrendezésre a Rőt Bika jéglovagjainak viadala, nem kevésbé történelmi helyszínen, mint az idei a Moldva és Nové Mesto fölött komoran magasodó Vyšehrad. Akkor a Hradzsin adott otthont a 15 ezer főt vonzó jégtornának.
A helyszín
Sokat megélt kőkockákon vonulunk. Egy kapu, majd még egy, és mintha a sötét, sűrű ködtől súlyos estéből egy gigantikus, sok színben úszó teremben találnánk magunkat. Kék, sárga, piros reflektorok színezik meg alulról a seszínű eget, futurisztikus külsejű reflektorok teremtenek majdhogynem nappali fényt. A fények közt fagyos-fehéren kígyózik 365 méter hosszana pálya, ahol a viadorok hamarosan megkezdik a selejtezőt. Meredek lejtő rögtön a rajt után, szűk kanyar palánkok közt, utána emelkedő, kanyar, ugrató és így tovább egészen a jó negyven méterrel lejebb fekvő befutóig. Ugyanis a pályának a szabályok szerint lejtenie kell.
Selejtező
A háttérben kemény riffeket penget a Green Day, fények villódznak, áramlik a nézősereg, majd egyszerre, mintha mindent lekeverne egy DJ, és feltenne egy másik lemezt, harangozás hallatszik; a közel ezeréves Vyšehrad neogótikus Szent Péter és Pál temploma szól. Ünnepi a csend mielőtt a kvalifikáció második fordulója kezdetét venné. És a jég lovagjai újra neki indulnak, elszántan, kíméletlenül. A tét: ki kerül be a legjobb 64 közé. És a legjobb 64 közül ki lesz az első három. De ez majd csak a következő nap derül ki. Peregnek a másodpercek, serceg a jég a korcsolyák élek alatt, az utolsó előtti egyenes szakasz jön, fölötte a Vyšehrad alsó kapujának íve feszül, még egy utolsó kanyar, és a befutó fokozatosan ellaposodó szakasza. Érkezik a versenyző hatalmas lendülettel, az egyik lába megakad, de a lendület viszi tovább a tehetetlen testet, elesik. A közönség nevet. Megint elesik. A közönség újra nevet. És harmadjára is elesik. És a közönség harmadjára is nevet. A közönség néha teljesen szívtelen. Mikor a versenyző beér a célba, mégis nagy tapsot kap. 
Tizenöt ország 120 versenyzője tett meg minden tőle telhetőt, hogy bekerüljön a legjobb 64 közé a döntőbe.
Így kezdődött
A Crashed Ice történetében ezúttal tizenharmadjára mérettetnek meg a világ legjobb – többnyire – jégkorongosai, vagy inline hokisai. Az első verseny 2000-ben került megrendezésre, jeges sportok szempontjából nem kevésbé jeles helyszínen, Stockholmban.
A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. márciusi számában olvashatják!
