Manchester

Munkát és kalandot kerestem Anglia északi régiójának központjában, s megtaláltam mindkettõt, még ha másképpen is, mint ahogy azt elõre elterveztem.

Méretes tölgyfa asztal mellett nagykabátban ülök egy fapadon, egy krigli Guinness sört szürcsölök – itt nem csapolnak rá habot. Metszõ északnyugati szél játszadozik a sálammal. Néha megborzongok a hidegtõl, de nem árulom el gyengeségem; ha más kiült, én is kiülök. Öt óra van, már sötétedik. Nem csoda, hiszen lassan november közepe van. A kis téren már húsz perce kigyúltak a hangulatos, narancsszínû fények. Mögöttem a Canal zavaros vize, jobbomon az éppen megnyitott zsilipen átzúduló víz dübörög. A csatorna lakóhajókat ringató szûk oldalágai fölött minden irányba különbözõ stílusú és korú hidak ívelnek át. Ha bekötött szemmel hoztak volna ide, talán azt mondanám, Amszterdamban vagyok, bár a városban mindenütt érezhetõ jellegzetes szag okán – ami leginkább gépzsír és sült krumpli elegyére emlékeztet – a holland ékszerdobozt mégis ki kellene zárnom. Valójában Manchester belvárosának szélén, a Catalan Square-en ejtõzök, vacogva a színes napernyõk alatt. Söröm mellett üldögélve azon tûnõdöm, milyen képeket, érzéseket, tanításokat kaptam ettõl a várostól, mely majd fél évig otthonom volt, s amelyet néhány nap múlva magam mögött hagyok. Talán nem bántok meg senkit, ha azt mondom, nem pont a természet szépségéért jár ide az ember. Manchesterben a legnagyobb szintkülönbséget a vasúti felüljárók jelentik, az idõjárás pedig még szigetországi viszonylatban is pocsék. Ugyanannyi csapadékot kap évente, mint például Róma, csakhogy ami ott percek alatt lehullik, az Manchesterben csak szemerkél – hosszú órákig. Amikor négy napra 20 Celsius-fok fölé megy a hõmérséklet augusztusban, esetleg még a nap is kisüt egy-két órára, a helyiek úgy érzik, az évtized legszebb nyarával lettek megáldva. Így hát nem csoda, hogy olyan fejlett a kocsmakultúra ebben az országban. Azt mondják, ezt másképp nem is lehet kibírni. Manchester, ha akarom, kisváros, ha akarom, nagyváros.

Budapesthez képest méretei eltörpülnek, csakúgy, mint a nem egészen félmilliós lélekszáma. Ám nem csekély, 3,5 milliós agglomeráció veszi körül, s repülõterére a világ minden pontjából percenként érkeznek a nemzetközi járatok. A városban több a szórakoztató központ, mint a mi fõvárosunkban, ugyanakkor alig van mozija és színháza. Van azonban rengeteg fényreklámja, több ruhaüzlete, mint Párizsnak, két hatalmas presztízsû futballcsapata és harmincezres egyetemi campusa. Felsõvezetékes metrójáratai a harmadik elõvárosból is behozzák az embereket, de éjszakai tömegközlekedése nincs. Az éjszakai szórakozóhelyeit azonban nem lehet „überelni”. A padlóban színes fények futnak, akár a Szombat esti lázban, a falak percenként új színekbe öltöznek.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2007. januári számában olvashatják!