Kína Chicagója

Mikor Steven Spielberg Indiana Jones shanghaji kalandjait forgatta, minden valószínûség szerint nem tölthetett sok idôt díszletépítéssel. A harmincas évek beli mulató ugyanis szinte minden utcában megtalálható. Vagyis inkább egy hozzá hihetetlenül hasonló épület. De nemcsak ez az egyetlen részlete a kínai városnak, ami valószínûtlenné teszi. Ahogy Pekinget sem.

Mikor megáll egy nagy fekete autó, melyben a sofôr majd egy méterre ül a kormánytól, hogy lábait kinyújtóztassa, arra gondolok, én már hátul nem fogok elférni. De nem lesz igazam, az autó szinte végtelen hosszúságú, még akár el is terpeszkedhetek az ülésen. Hiába, a biciklis Kína ideje lejárt, ma már ilyen autócsodák várják a szállodák elôtt a fáradt utazót. Persze nem mindenkit. A majd másfél milliárd lakost számláló országban ugyanis hiába volt az elmúlt idôszakban óriási a fejlôdés, a luxus továbbra is inkább a kiváltságosok számára elérhetô. Az ijesztôen nagy autókban fôként pártfunkcionáriusok, üzletemberek, esetleg alvilági alakok járnak. Imázsuk ugyanakkor jól illeszkedik ahhoz a rengeteg irodához és banképülethez, melyeket még a húszas, harmincas években építettek. Lenyûgözô homlokzatok, arannyal és márvánnyal díszítve, szinte várom, hogy kilépjen egy fényes lakkcipôs szivarozó üzletember a kapuján.

Nem csoda, hogy Shanghajt évtizedekig úgy emlegették, mint Kína válaszát Hongkongra. Mára viszont már az egykori brit sziget nem ellenfél, így Shanghaj nyugodtan megkaphatná a Kína Chicagója megtisztelô címet, hisz a 15 milliós város felépítése nem sokban marad el az USA nagyvárosaitól. Az utcán sétálva tényleg olyan érzésünk támadhat, mintha Chicagoban lennénk, annyi itt a toronyház, amibôl csak egyre több lesz. Éjjel–nappal, megállás nélkül folynak az építkezések, három mûszakban, óramû pontossággal, lazsálás nélkül. Elképesztô toronyházak magasodnak a bádogviskók fölé, egyik napról a másikra nemzetközi étteremláncok nyitnak a koszos piacok mellett. Igaz, az igazi kínai – legjobb esetben ujgur - ízeket a gyorséttermek kínálatai meg sem közelítik, de hát ez is a változás része: beengedni mindent, amit külföldön kitaláltak és ott be is vált.

Persze a legfôbb kínai specialitás megmaradt: mégpedig a rend és fegyelem. Itt minden pontos terv szerint halad, nem csak az építkezéseken, az oktatásban, vagy az üzletekben, hanem a városi forgalomban is. Minden sarkon lámpa és rendôr, minden nagy gyalogosátkelônél két segéd, akik kegyetlenül rásípolnak az emberekre, ha netán le mernének lépni a járdáról a tilos jelzés alatt. Ha esetleg a lámpa zöld jelzését valaki nem tudná értelmezni, akkor már elôzékenyen segítenek, hogy tessék, most már lehet menni.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2005. júliusi számában olvashatják!