Édentől nyugatra

A Galápagos-szigeteket véletlenül fedezte fel 1535-ben Fray Tomas de Berlenga, Panama püspöke, aki a spanyol király megbízásából Peruba igyekezett. Dél-Amerika partjai elõtt hajója teljes szélcsendbe került, és a magatehetetlen bárkát a tengeráramlás kezdte el sodorni – egyre távolabb a kontinenstõl… A végtelennek tûnõ horizonton tíz nap elteltével – a kontinenstõl ezer kilométeres messzeségben – végre szigetek körvonala rajzolódott ki. A partraszállókat azonban megdöbbentõ látvány fogadta: sárkánygyíkok hemzsegtek a fekete sziklákon, a sziget belsejében pedig óriási teknõsökre bukkantak. A spanyolok a földrészt a késõbbiekben Islas de los Galápagos néven, vagyis az Óriásteknõsök szigeteiként emlegették.

Én is majdhogynem véletlenül kerültem a szigetekre... Egy, az indián kultúrákról készülõ könyvem miatt utaztam Dél-Amerikába, ahol munkám utolsó szakasza nem várt kalandoktól volt terhes. Az esõerdõben lezuhant a repülõgépünk – egy kis Cessna –, és több mint egy hétig bolyongtunk a rengetegben, míg végre eljutottunk az elsõ indián faluig. Borzalmasan elfáradtam, és az idegeim is jelezték, hogy ne tovább, irány lazítani. Ezért döntöttem úgy, hogy mielõtt hazatérek Európába, útba ejtem a Galápagos-szigeteket… Gépem Santa Cruztól északra, a kicsiny Baltra szigetén landol. A szigetcsoportnak több mint húsz kisebb-nagyobb tagja van, szomszédságukban mintegy száz sziklatömb ágaskodik ki az óceánból. A szigetek alakulása, fejlõdése ma is folyamatos, hiszen a Galápagos-szigetek földünk egyik legaktívabb vulkanikus területe. Az Egyenlítõ mentén fekvõ szigetek trópusi hõségét az Antarktisz felõl érkezõ hideg tengeráramlás mérsékli, de hûvös légpárnájával egyúttal szárazságot okoz a partok mentén, így ott csak
kaktuszok és csenevész bokrok élnek meg.

…Megérkezésem után szigorú csomagvizsgálaton esem át. Semmilyen élelmiszert, gyümölcsöt nem szabad behozni – a hatóságok így kívánják megakadályozni a szigetek élõvilágára esetlegesen veszélyt jelentõ organizmusok behurcolását. A szigetvilágot 1959-ben nyilvánították nemzeti parkká, az UNESCO pedig 1978-ban vette fel Világörökségi Listájára. Galápagos az Egyenlítõrõl elnevezett ország, Ecuador leghíresebb provinciája, és éppen különleges állat- és növényvilága miatt övezi megkülönböztetett figyelem a világban. A szigetek élõvilága hosszú évmilliókon át elkülönülten fejlõdött, így különleges növények és állatok egész sora alakult ki, illetve menedéket találtak olyan fajok, melyek máshol kihalásra ítéltettek. A szigetek jelképeinek tartott óriásteknõsök is tíz-húsz millió évvel ezelõtt Földünkön még szinte mindenütt nagy tömegben éltek, galápagosi képviselõik így ma már élõ reliktumoknak számítanak. A szigetek szárazföldi állatai között – növényevõk lévén – teljes békesség honol, mintha Éden kertjének a világ elõl rejtõzködõ utolsó képviselõi lennének.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2007. januári számában olvashatják!