A Szent Folyó nyomában I.

A Himalája hegyóriásai között egy gleccser alól bukkan elő, hogy csörgedező patakként induljon útjára, majd széles folyóvá duzzadva több ezer kilométeren keresztül vigye magával az imákkal, áldásokkal, áldozatokkal teli vizét India szent folyója, a Gangesz. A hinduk hitvallása szerint a Gangeszt Shiva isten teremtette, hogy vizével termékennyé tegye a földeket, ezzel életet adva az embereknek és állatoknak. Minden hindu életében eljön az a pillanat, amikor elzarándokol a folyóhoz, hogy a vízben háromszor megmártózva megtisztítsa lelkét bűneitől és testét betegségeitől.

Gangotri
Hajszálvékony szerpentineken, bőgő motorral kapaszkodik felfelé a Himalája csúcsaihoz a nyugdíjkorhatárt régen meghaladó, hindu zarándokokkal teli buszunk. Az utat szegélyező biztonsági korlát híján zavartalanul tárul elém a szakadék aljában patakként csörgedező folyó képe. A betonút már régen elfogyott, kátyús földutakon döcögünk előre, a hegyről időnként termetes kövek gurulnak akadályként az útra. A sofőr ilyenkor egy pillanatra megáll, hogy egy vállalkozó szellemű utas leugorjon arrébb lökni azokat, és tovább folytathassuk utunkat. A sziklafalba vájt járatok néha annyira keskenyek, hogy két jármű már nem fér el egymás mellett. Az egyik hajtűkanyarba bekanyarodva hirtelen szembe találjuk magunkat egy másik busszal. Sofőrünk azonnal hátramenetbe kapcsol, de már késő, beszorultunk. Balról szakadék, jobbról sziklafal, se előre, se hátra. Többszöri meddő próbálkozás után a vezető gondol egy merészet, behajtja a tükröket és „lesz, ami lesz” alapon elindul előre. Legelöl ülök, így egyenes adásban láthatom, hogy a busz bal első kereke alatt nincs egy ideig szilárd talaj, csak az a néhány száz méteres mélység, aljában a Gangesz. Néhány örökkévalóságnak tűnő perc múlva újra stabilan álltunk az úton és mintha a Világ legtermészetesebb dolga lenne a történés, a buszvezető nyugodtan hajt tovább. A hosszú, fárasztó és időnként hajmeresztő út után végül is elérjük célunkat és megérkezünk a Hinduk egyik legszentebb helyére, Gangotriba.

Gangotri egy eldugott kis falu Észak-Indiában, magasan a Himalája égbetörő hegyei között, elszigeteltsége ellenére mégis ezrek zarándokolnak ide naponta India egész területéről, hogy a szent folyó születésének helyén áldozzanak a még érintetlen víznek. A folyó a falutól 18 kilométerre lévő gleccserből kis patakként indul útjára, azt elérve azonban sebes vadvízzé változik a menet közben nagy számmal beleömlő források miatt.

A faluba érve szembetűnik a folyó partján álló, hófehér Templom, melyet a 18. században építettek a forrás tiszteletére. A hinduk a templomban tett tiszteletük után lesétálnak a vízhez vezető lépcsőn, ott ruháikat levetve háromszor megmártóznak a jéghideg vízben (külön a férfiak és külön a nők), majd áldozati ajándékot helyeznek felszínére és partjára. Ez általában kókuszdióból, édességből, füstölőből, rizsszemekből, mécsesből és az elmaradhatatlan narancssárga virágfüzérből áll.

A falu egyetlen főutcájának két oldalán árusok hosszú sora kínálja a különböző méretű és anyagú kannákat, melyekben a zarándokok a vizet elvihetik, hogy azt otthonukban szent ereklyeként őrizzék tovább.

Kora este szembesülnöm kell a Himalájában oly gyakran előforduló problémával, az áramkimaradással. Szállásadómat megkérdezem, mikor lesz újra elektromosság, mire gondolkodás nélkül vágja rá „Ötkor”. Ránézek az órámra: „öt óra egy órával ezelőtt elmúlt.” mondom neki, „akkor hétkor.” tudja le könnyedén. Sokat nem problémáznak ezen a kérdésen, akinek kell áram, annak van saját aggregátora, akinek nem kell, az kilenckor úgyis ágyban van, hogy reggel korán kinyithassa üzletét.  

Másnap hosszabb sétát teszek a folyó által vájt kanyon melletti ösvényen. A hely szellemének köszönhetően a legkülönbözőbb emberekkel találkozhat az ide látogató. A hinduizmus összes ágát képviselő hívők megfordulnak Gangotriban, több száz Shiva, Brahma, Vishnu, Krishna, Káli, Ganesh, Hanuman hívő zarándokol ide naponta. A falu melletti erdőkben és barlangokban India szent emberei, a Szaduk élik magányos, egyszerű életüket. Ők kaszton kívül helyzeték magukat, hogy életüket teljes lemondásban az isteneknek szentelhessék.