A Gangesz forrásánál

Az általunk latinosan Gangesznek nevezett - Indiában Gangaként tisztelt – víz, a hinduk szent folyója, amely a Himalájából indul két és félezer kilométeres zarándokútjára. Itt fent a hegyek között a folyó egyik forráságát még Bhagiratinak hívják. Jellegzetes teraszok, a fán száradó és az asszonyok fején ringó nagy boglyák árulkodnak arról, hogy errefelé a rizs a legfõbb táplálék. Õsi teraszok ezek. A lakosság más része félnomád állattenyésztésbõl él. A hegyek felé haladva éppen szemtanúi vagyunk két bivalybika erõpróbájának, és annak is, hogy a férfiak milyen biztos kézzel vetnek hurkot a megvadult állatok lábára.

A Gangesz forrásvidéke a hindu vallás egyik fõ színhelye. A völgyoldalban szentélyek zászlói lobognak. A hinduk úgy tartják, itt, az indiai Gharwal-Himalájában van az istenek otthona. 3000 méterrel a tengerszint felett, Gangotri (azt jelenti: „a Gangesz északra folyása”) a legfontosabb zarándokközpont. A völgyoldalban még hosszú kilométereken keresztül kiépített út vezet a sok tízezer zarándok számára. A folyó feletti hegyoldalakon fenyõk és cédrusok. Az olvadékvizek fényesre csiszolják a kõzetfelszínt, ásványok tarka mozaikját tárva a kutató szem elé. Nekem, aki nemcsak az expedíció televíziós szerkesztõje, hanem egyúttal geológusa is vagyok, fantasztikus a környezet. Másutt a víz a jégkori gleccserek laza kavicsrétegét szaggatja önálló, groteszk tornyokká. 3800 méter magasságban már a jégvilág fogad. Gaumukhnál, melynek jelentése: Tehénszáj, tör elõ a Gangotri gleccser hasadékaiból a Gangesz. Jéghideg vize csak rituális mosdásra megfelelõ, a folyóban való megmártózásról a rohanó víz miatt szó sem lehet. A Bhagirati-Gangesz kész folyóként születik a Himalája jégvilágában, ezért zarándokolnak ide.
 

4300 méter magasságban, egy Tapoban nevû réten rendezzük be az alaptábort. Szemben velünk, a Gangotri gleccsert szegélyezõ moréna-sáncon magányos szerzetes él. Baba – így, tiszteletüket kifejezve hívják a remetét – a kopár kõvilágban kis oázist varázsol egyszerû kõkunyhója köré. Csak a nyarat tölti idefent, télire levonul az enyhébb síkvidékre. Éjszakánként keményen fagy. Sokszögû talajformák árulkodnak a fagyás és felengedés végtelen váltakozásáról. A patakmederben reggel alig csordogál víz, a homokfodrok az elõzõ napi olvadékvíz szülöttei. Hajnalra a felszínt ezernyi jégkristály borítja, és a továbbindulás napján megkezdõdik a havazás is. Indiai teherhordóink utoljára veszik fel súlyos terheiket, papucsaikban, rossz tornacipõikben már nem kelnek át a következõ gleccserszakaszon. Mire azonban elérjük a 4700 méteren kiválasztott második táborhelyünket, az ún. elõretolt alaptábort, a hó elolvad. Ezt a helyet Sundarbannak hívják a helybeliek.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2006. márciusi számában olvashatják!