Alastair Humphreys

Körbekerekezte a Földet, hazajött, írt néhány könyvet és azóta azon ügyködik, hogy az életét ama egyetlen tevékenység körül formálja, amelyet valóban szeret. Szeret? Imád! Nevezzük ezt a titokzatos valamit kalandnak. Vagy felfedezésnek? Expedíciónak? Utazásnak? Barangolásnak? Bolyongásnak? Tanulásnak? Az Élet olvasatának?

Eh, nem mindegy? Amit ez a 32 éves angol fiatalember, Alastair Humphreys 1998 óta letett a modern kalandvágyók asztalára, azt csak irigyelni lehet. Néhány szóba sűrítve – megalkotta a Humphreys-féle motivációs életszemléletet. Bővebben kifejtve – ne higgy a televíziónak! A Nagyvilág sokkal jobb hely annál, amit a képernyőn látsz!

Hát nem hallod a vadont? Pedig hív téged… (Jack London, amerikai író)

A menekülés gondolatának pillanata az Edinburgh Egyetem egy „fergetegesen unalmas” előadásán érkezett Al életébe, bizonyos papírcetli képében. Évfolyamtársa és egyben barátja, Rob minden jel szerint átérezte hősünk belharcát félárbocon rezgő szemhéjai ellen, s egy hevenyészve lefirkantott üzenetet tolt az orra alá. Al a meglepetés teljes hiányával észlelte, a kitépett noteszlap nem az adott felső-matematikai probléma lehetséges megoldásáról szólt, ugyanis néhány perccel korábban éppen ő rázta fel Rob-ot negédes szundikálásból. 

A papíron ez állt: „Lenne gusztusod júliusban Pakisztánból Kínába pedálozni?” Ahogy napjainkban kissé fennhéjázva mondjuk, a többi történelem… A leghosszabb utazás is egyetlen lépéssel kezdődik (Lao Tze, kínai filozófus)

Alastair Humphreys mindössze nyolc éves volt, amikor teljesítette a gyalogtúra-világbajnokság színhelyeként is közismert Yorkshire 3 Csúcs Kihívás 47 kilométerét! Ekképpen nem csoda, a Rob által elvetett kalandormag termékeny talajra hullott…

Huszonnégy évesen, a diploma után megrémült a reá váró jövőképtől. A fejbúbjától a nagylábujjáig borzongott, ha látta magát matematikatanárként a katedrán. Ösztöndíjából kuporgatott pénzen vett egy szimpla, acélvázas kerékpárt és elnevezte Ritának.

– „Rita” azért acélvázas, mert azt minden istenháta mögötti helyen megtudják hegeszteni, ha eltörik – mondogatta barátainak.

– De hát az ég szerelmére, hová készülsz? – faggatták.

– Hm, odaátra, az Öreg kontinensre… talán szétnézek egy kicsit a Közel-Keleten.

Ám belül, titokban, egzotikus, távol-keleti tájakról álmodozott.

„Soha nem gondoltam komolyan, hogy eljutok addig – írja később – Sőt, abban sem bíztam, hogy élve hazakeveredek… Csak felpakoltam és eltűntem megszokott környezetemből… Először csak Afrikát akartam valóban megélni… De nem sokkal azután, hogy elértem Fokvárost, egy Patagónia felé bukdácsoló vitorlás hajón találtam magam. A megtett távolság elkezdett nőni és nőni s egyszer csak azt vettem észre, világkörüli úton vagyok…”

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2009. júliusi számában olvashatják!