Ceský Krumlov

Ezelõtt , ha valaki Csehországról kezdett beszélni nekem, lelki szemeim elõtt grafitceruzák és üveggyöngyök jelentek meg, és mindig átfutott rajtam, hogy végre ideje lenne nekem is megnézni a Károlyhidat. Arra még álmomban sem gondoltam, hogy ebben az országban egymást érik a szebbnél szebb kastélyok, és hogy igazi mesevárosok várják az idelátogatót. Ezek egyike Ceský Krumlov.

Utunk második napján voltunk, túl a sörgyárlátogatáson a társaság nagyon vidáman indult neki a programnak. A napot Blatná várában kezdtük – a várúr, nagy vadászként, kastélya szinte valamennyi falát trófeákkal és fegyverekkel díszítette. Meg kell vallanom, szinte kimenekültem az utolsó szobából, melyet állatok csontjából készült bútorokkal rendeztek be. A felkavaró élmény után nem sokat vártam már a délutáni programtól. Akkor még nem  sejtettem, hogy utunk legemlékezetesebb élménye vár rám.

A parkolóból beszélgetve indultunk Ceský Krumlov történelmi városmagja felé. Már a bronzkorban éltek erre emberek, az eredeti gótikus kastélyt azonban csak valamivel 1250 elõtt kezdték el építeni. A város igazi virágkorát a Rozmberk vagy németesen a Rosenberg család idején, 1302 és 1602 között élte. Ezt követõen a Habsburgok, az Eggenbergek, majd 1947-ig a Schwarzenberg família tulajdonába került a birtok. Miközben korábban kimûvelõdött barátunk a vár történetérõl mesélt nekünk, a fák mögül a domboldalon hatalmas, árkádokkal áttört várfal bukkant elénk. Ahogy egyre közeledtünk, mindenki elcsendesedett, a fölém magasodó látványtól nekem is szinte elakadt a lélegzetem. Legszívesebben szaladni kezdtem volna felé, hogy végre lássam, mi van a fal másik oldalán. Nagy csalódás volt, amikor mögötte üres utcák és újabb épületek falai vártak rám. A lendületbõl visszavéve sétáltam tovább felfelé, és követtem a jobb kéz felé terelõ falakat. Ekkor pillantottam meg a vár tornyát, mely sárgában és rózsaszínben játszva csalogatta magához a kíváncsiskodókat, köztük engem is. A torony bejáratához egy híd vezetett, amelyen alig lehetett átkelni, olyan sokan voltak rajta. „Miért mindig pont a híd közepén kell megállni?” – gondoltam magamban. De csak álltak ott, és bámultak lefelé. Természetesen ekkor már én is sejtettem, hogy nem egy mindennapi folyó látványa ejtette rabul a bámészkodókat. Én is közéjük furakodtam – hát ekkor látom, hogy bizony szó sincs itt vízrõl, a híd alatt egy várárok húzódik, az árokban pedig barnamedvék sétálgatnak. A kastélyba a Rosenberg család telepített medvéket 1707-ben. A medvetartással az olasz nemesi családhoz, az Orsiniékhoz – az olasz orso szó jelentése medve – fûzõdõ viszonyukat akarták demonstrálni, így vezetve vissza saját családfájukat egészen az antik Róma koráig.

Elhagyva a medvék hídját, végre a vár gótikus és reneszánsz jegyeket hordozó tornya elõtt álltam, ami valóban az egyik legszebb ékszere a kastélyegyüttesnek – nem csoda, hogy maga a város is ezt az épületet választotta szimbólumának. Érdemes félretenni minden lustaságot, és megmászni a toronyba vezetõ 162 lépcsõfokot, hiszen fentrõl mesés kilátás nyílik Krumlov városára.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2007. márciusi számában olvashatják!