Az űrből nézve földünk egy gyönyörű kék köntösbe burkolózott bolygó, ahol a kontinensek eltörpülnek az őket körülölelő hatalmas óceánok mellett. A víz nyújtott otthont az első élőlényeknek a földön, és a földi életformák 80 %-át ma is az óceánok hullámai takarják, állandó pulzálásukkal tartva fenn a természetes erők körforgását.
A tengerek létfontosságú energiát és táplálékot biztosítanak számunkra, és az óriási víztömeg fo-lyamatos körforgásának köszönhetjük oxigénkészleteink felét, miközben az óceánok egyúttal az időjárás és a természetes energia áramlását is irányítják. Ez az, ami bolygónkat lakhatóvá teszi.
Óceánok nélkül nem lenne élet a földön. Mégis, az ember az egyetlen lény, aki befolyásolni képes ezt a hatalmas, lüktető erőt, ami minden élet forrása. Apró félistenek, élet-halál urai vagyunk, akik talán nem is látják, nem is értik pusztító erejük következményeit. Hatásunk vizeinkre éppolyan döntő, mint amennyire, most még, láthatatlan. Meg kell védenünk óceánjainkat – az embertől. Hiszen nélkülük mi sem létezhetünk tovább.
Túlhalászás
Évszázadokig a tengereket olyan kimeríthetetlen forrásnak tekintettük, amelyből az ember annyit vehet el, amennyit csak kíván. Mára azonban szembe kell néznünk a ténnyel, hogy tengeri készle-teink nem korlátlanok – egyre többen és többen harcolnak egyre kevesebb halért. Az eredmény: számos tengeri faj a kihalás szélre került. Ha nem vetünk véget ennek a folyamatnak, vizeink ki-ürülnek. Ipari hajók, úszó üzemek pásztázzák a tengereket, és amint zsákmányra bukkannak, haj-szálpontosan bemérik és kifogják a halrajokat. Ezek a hajóflották felborították az óceánok ökoló-giai egyensúlyát. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a sárgaúszójú tonhal és az atlanti nagyszemű tonhal 3-5 éven belül örökre kipusztulhat, ha nem korlátozzuk a kihalászott halmeny-nyiséget. A kihalás veszélye fenyegeti a kardhalat, a tőkehalat, az óriási laposhalat, a ráját és a le-pényhalat is. A „modern” ember már nem a fenntartható fejlődés jegyében halászik. A halászflot-ták sokkal több halat fognak ki, mint amit a természet pótolni képes. Az óriáshajók úszó gyárte-lepein még a tengereken képesek feldolgozni, becsomagolni és hűtőkamrákba helyezni a kifogott halakat. A tenger élőlényeinek esélyük sincs a menekülésre.
A túlhalászás nemcsak a vízi élővilág túlélési esélyeit fenyegeti, de emberek millióinak megélheté-sét is veszélyezteti egyben. A nyugati világ modern flottái saját felségvizeik kiaknázása utána új, még érintetlen afrikai és csendes-óceáni halászterületek felkutatását kezdte meg. A szabályokat semmibe vevő kalózhajók a világ legszegényebb régióit fosztják meg bevételeiktől, és veszélyeztetik élelmiszer-ellátásukat. A legálisan működő hajók pedig csekély mértékben gyarapítják csak az afrikai és csendes-óceáni államok nemzeti bevételeit. A csendes-óceáni népcsoportok sok évszá-zada hagyományos halászati módszerekkel szerzik táplálékukat. Ezek a módszerek hosszú távon is fenntartható halászatot biztosítottak számukra. A főként helyi tulajdonosú halászhajókból álló flotta 200 ezer tonna tonhalat fog ki itt évente. Egyre növekszik azonban az olyan halászflották száma, amelyek messziről érkeznek ebbe a régióba, és évente 1,8 millió tonna tonhalat halásznak ki (ez a kifogott összes mennyiség 90 %-a). Kína, Korea, Tajvan, Japán, az Egyesült Államok és az Európai Unió ahelyett, hogy csökkentené halászati kapacitását, miután kiürítették saját tengere-iket, hajóikkal egyszerűen továbbállnak a Csendes-óceánhoz. Mindezeken túl kétségbeejtő a tény, hogy az illegális halászatból nem profitálhatnak a tengerparti közösségek, sőt a mindennapi bete-vőjüktől megfosztva a szegénység és nyomor mélyebb bugyraiba taszítják őket.
Az óceánok jövője és a part menti közösségek életben maradása egyre inkább a lelkiismeretlen ha-lászflották, közvetve pedig a fejlett és fejlődő államok tonhal iránti egyre növekvő étvágyának megzabolázásán múlik.
Pusztító halászat
A tengeri kígyóként tekergő végtelen hálókban fennakadó élőlények egy negyede „hulladék”, va-gyis nem a kifogni kívánt állatfajhoz tartozik. Ezek sorsa szintén a pusztulás. Az ipari méretű ha-lászat ártatlan áldozatait az angolban a „by-catch”, magyarul a „mellékfogás” kifejezéssel illetik. Kevésbé ártatlanul bálnáknak, delfineknek, fókáknak, albatroszoknak és teknősöknek hívják őket.
Az úszó gyártelepként halászó hajók pazarlása mértéktelen. Hatalmas hálóikkal válogatás nélkül fogják ki a tenger mélyén élő halakat. A feleslegesnek bizonyult zsákmányt sok esetben félholtan vagy holtan dobják vissza a tengerekbe. Számos garnélarákot kereső halászhajó esetében a kifo-gott mennyiség 90 %-a mellékfogás. A gyilkos hajók tengeri madarakat, teknősöket, delfineket pusztítanak el, sokszor óriási mennyiségben.
A mellékfogással kapcsolatos becslések különböző képet festenek arról, mekkora is a probléma. A legfrissebb riportok szerint a világon folytatott halászatnak 8 %-a mellékfogás, korábbi adatok szerint ez az arány akár a 25 %-ot is elérheti. A probléma súlyossága felbecsülhetetlen.
A különböző halászati módszerek, különböző fajok mellékfogásához járulnak hozzá. A hálók megfojtják a delfineket és a bálnákat, a fenékzsinóros halászat a madarak pusztulásával jár, a vo-nóhálós halászat pedig tengeri ökoszisztémákat semmisít meg.
Becslések szerint 100 millió cápát és ráját fognak ki és dobnak vissza évente a tengerbe. A tonhal-ra specializálódott halászat, amely a múltban nagyon sok delfint pusztított el, még mindig renge-teg cápa haláláért felelős. Körülbelül 300 ezer cet pusztul el évente, mert képtelen kiszabadulni a halászhálóból.
Ne feledjük, hogy nemcsak a víziállatok vannak veszélyben. A fenékzsinóros, illetve fenékhorgos halászat során alkalmazott speciális halászzsinórok tengeri madarak ezreit pusztítják el. A mada-rak a hosszú halászzsinór végére 
akasztott csalétkekért buknak a víz alá, bekapják azokat a kam-póval együtt, majd megfulladnak. Több mint 100 ezer albatrosz pusztul el így évente, míg számos madárfajt a kihalás fenyeget.
A vonóhálós halászat a legpusztítóbb módszer, mivel alkalmazásával felszántják a tenger fenekét, minden ott élő élőlényt letarolva. Ez az időközben betiltott halászati módszer rengeteg mellékfo-gással jár. Egy húzással a tengeraljzat élővilágának 20 %-át tudják megsemmisíteni.
Szennyezések
Évtizedek óta az ipar veszélyeshulladék-tárolóként használja óceánjainkat. Vegyszereket, nehéz-fémeket, növényvédő szereket és más szennyező anyagokat zúdítanak meggondolatlanul az óceá-nok mélyére, közvetlenül veszélyeztetve annak élővilágát, az érzékeny tengeri ökoszisztémát. Azonban nemcsak illegálisan a tengerbe öntött szemétről van szó.
A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. novemberi számában olvashatja!
További információ
http://www.greenpeace.hu
Azokat, akik tevékenyen is részt kívánnak venni a szervezet munkájában, szeretettel várja a Greenpeace aktivistái és támogató toborzói csapatába!
