Kétkeréken a bregi forrásig

Különös, hogy bár több éve motorozom, valahogy a külföldi úti célok tervezése során a német területek soha nem szerepeltek az elsõ helyen. Ha rövidet, de jót akartunk gurulni, akkor átugrottunk a „sógorokhoz”, ha pedig viszonylag keveset akartunk ázni, akkor irány dél. Most viszont belecsöppentem egy motoros társaságba, amelyik a Fekete-erdõt kívánta föltérképezni. Bár elsõ menetben Salzburgig végig esõ kísért minket, mégis éreztem, hogy jó irányba engedtük szabadjára „paripáinkat”.

Többek között azért is el kell menni motorozni Németországba, mert az ottani utak vezethetõségének és simaságának élménye semmivel össze nem hasonlítható. Gondoltam, hogy a németekhez bajor vassal illene menni, így meg is nyertem az ügynek egy vadonat új BMW K1200 GT-t, ami a túramotor kategória egyik csúcsa. (Ülés- és markolatfûtés, tempomat, motorosan állítható plexi stb. stb.) Találóan jegyezte meg – egy motoros találkozóba csöppenve – a helyi motorosok fõnöke, hogy ezen márka autói és motorjai között már csupán csak annyi a különbség, hogy a motornak két kereke van… Nagyon kíváncsi voltam, hogyan viselkedik a hosszú úton, na és arra is, hogyan dõl a kanyarokban, hiszen mégis csak majd 300 kilogrammról van szó. De errõl majd késõbb. Tennenbronn – a végcél – a Fekete-erdõ kellõs közepén fekvõ üdülõfalu 1100 kilométerre volt tõlünk az indulás pillanatában. Ezt a távot „egy fenékkel” is le lehet tolni, de mi közbeiktattuk a német várak gyöngyszemét, minden prospektus fõszereplõjét, a legtöbbet fényképezett ékszerdobozt, Neuschwansteint. Budapesttõl Salzburgig autópályán és esõben motoroztunk, míg aztán – már a német határ után – végre rácsatlakoztunk a Deutschen Alpenstrasse-re, ami Füssenen át Schwangauba vitt.

A szállodánk erkélyérõl premier plánban csodálhattuk meg II. Lajos bajor király alkotását. Lajos a XIX. század közepén uralkodott, feltétlen híve és csodálója volt Wagnernek. Állítólag a zeneszerzõ zseninek építette a csodapalotát, amit lohengrini hatásra Új Hattyúkõnek nevezett el. Kevés olyan kastély van a világon, amibe annyi aranyat és pompát zsúfoltak, mint ebbe a lovagvárba. Ráadásul ízlésesen! Termek hosszú során át csak kapkodja a fejét a látogató. Gyönyörû stukkók, hatalmas terek, festett falak, káprázatosan faragott bútorok között araszoltunk. (A rossz nyelvek szerint az akkori Bajorország kincstára ennek az építkezésnek a hatására komolyan kiürült, ami majdnem az államháztartás összeomlásához vezetett. Persze ez II. Lajost nem érdekelte. Sõt további 4-5 kastélyt álmodott, tervezett és felügyelt az építkezések során.) A neuschwansteini kastély a maga évi csaknem másfél millió csodálójával Németország egyik legnagyobb turisztikai látványossága. A kastély statisztikai adatainak javítása után másnap reggel már csak egy könnyû 300 km állt elõttünk, ami – végre napsütésben! – a Bodeni-tó partján, Fridrichshafenen keresztül vitt minket a célig, Tennenbronnig. Ez az üdülõfalu kis alpesi faházakból áll, melyeket családok vesznek meg vagy ki. Természetesen ezek a házacskák az elképzelhetõ legteljesebb felszereltséggel – a kristálypoharaktól a kerti grillsütõig – várják a vendégeket. Csillagtúránk táborhelyét éppen ide terveztük, ahonnan aztán minden nap másfelé lehet körözni 2-300 kilométereke.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2006. szeptemberi számában olvashatják!