Strasbourg

Strasbourg nem Franciaország. Elzász, és „fővárosa”, Strasbourg, egy „külön állam”, még a nyelvét sem érteni… – tartják Franciaország többi régiójában. De Strasbourg mégis francia, átütően az. Túl gazdag ahhoz, hogy laza legyen, túl hideg, hogy délies, és túlságosan tudatában van fontosságának ahhoz, hogy kicsattanjon az élettől – nem, ezt itt ne keressük. Viszont megtaláljuk a jólét, a nyugalom Európáját. Strasbourg gyönyörű, takaros, úszik a pénzben, környéke meg a múlt örökségeiben.

Elzászban katonás rend uralkodik. Strasbourg az 1727-es években Európa legjobban megerősített települése volt, még a mostaninál is több csatornácskával, érrel, tóval, és számtalan erőddel, bástyával. Aki a katonaélet, a fegyverek szerelmese, annak igazi paradicsom e vidék. Odaérkezésemet a szép számú magyar közösség néhány tagjával egy hangulatos kocsmában ünnepeltük meg, ahol sietve közölték velünk: jól időzítettük a látogatást, mivel a környék csodás várai épp mostanában tárják ki újra kapuikat a téli pihenőidő után. Így aztán pár helyi magyarral, és néhány francia, német és finn barátunkkal rászántuk magunkat, hogy egy párnapos körút során számba vesszük a vidék nevezetesebb erődjeit, kastélyait, várait.

Első állomásunk, a XX. századból való, nevezetes Maginot-vonal egyik német határ menti erődje, a Four-a-Chaux volt, mely ma már múzeumként ”üzemel”. Kevesen tudnak róla, épp csak páran várakoztunk a bejáratnál – a föld alatti hideg ellen jó alaposan beöltözve. A német hepciáskodás miatt a második világháború előestéjén épített erődrendszer végtelenül ellenállóra sikerült, csak éppen teljesen kihasználatlan maradt… A német csapatok egyszerűen megkerülték az Ardennek felől.  Diákjeggyel 3,7 euró volt a belépődíj, ezért két és fél órás tárlatvezetést kaptunk franciául és németül egyaránt. A rajongóknak bizonyára számtalan érdekességgel szolgál egy ilyen föld alá épített bunker. Folyosók a föld alatt, lőszerraktárak, hálófülkék, irányítóközpontok, lövegek, ütegek, csupasz falak. Az erőd 190 emberre volt méretezve, három hónapig könnyedén kibírták volna a föld alatt. Nő persze egy sem lehetett a támaszponton – többek között azért, mert a tengerész- és katonababona szerint – ez szerencsétlenség hoz.

A kétórás, földalatti vonulást a Vogézek lábánál folytattuk. A hegység ormain korábban mintegy 500 kastély nézett méltóságteljesen alá az elzászi síkra. A kastélytúra a mai napig nevezetes, legalább 30 figyelemreméltó várat, kastélyt érdemes itt meglátogatni. Mi először az egyik legdélebbit, a Haut-Koenigsbourgot kerestük fel. Először is kezdem egy beismeréssel és egyben dicsekvéssel: a pénztárnál sikeresen tagadtam le tíz évet a koromból, és diákjeggyel mehettem be. Pedig a vár minden pénzt megér. Él, működik, csillog-villog. A sziklás fennsík magaslatán 300 méter hosszan nyújtózó vár a múlt század első felében számtalan filmnek szolgált meseszép hátteréül köszönhetően tökéletes állapotának: még II. Vilmos császár újítatta fel a XV. század stílusában az 1900-as évek elején. Nagy központi tere román stílust idéz, a faborítású „rendezvényterme” pedig tele van gyönyörű freskókkal.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. februári számában olvashatják!