A Templomosok

Még napjainkban is misztikum és rejtélyek övezik a már közel hétszáz éve nem létező Templomos lovagrendet. Az egykor oly kemény és szigorú lovagi társaság hajdan a keresztesek elitcsapatának számított, Salamon templomának lovagjai csak több mint háromszoros túlerővel szemben kaphatnak engedélyt a visszavonulásra. Nem véletlen, hogy harcosaik sok-sok éven át legyőzhetetlennek tűntek.

Formálódó eszmények

A fegyverek és a hit erejében formálódott a XI. századi Európa. Ekkortájt kezdett bimbózni az a lovagi kultúra, mely néhány emberöltővel később teljesen átitatja a középkor világi szellemiségét. A nem elsőszülött, vagyis a családi vagyonból nem öröklő nemes ifjak, valamint a karjuk és bátorságuk erejét megméretni kívánó közemberek gyakran álltak főúri vagy királyi haderő szolgálatába, hogy ott vitézségükkel elnyerjék a lovagi, nemesi rangot, esetleg egy házasulandó úrhölgy kegyeit. Sajnos számos fegyverforgató nem a szép eszmények bajnoka lett, hanem a rablólovagok egyre népesebb táborát gyarapította. A viszonylagos béke a tétlen lovagság lezülléséhez vezetett, a kialakult helyzetre valamiféle rendi szervezetbe helyezésük kínált megoldást.

1054-ben megtörtént a már régóta érlelődő egyházszakadás. Végérvényesen elkülönült a római központú nyugati, katolikus, azaz egyetemes és a keleti, görög egyház, mely ortodox, vagyis „igazhitű” közösségként élt tovább. A kelet távolodni látszott, noha az arab világ tudására, valamint a Közel-Kelet fűszereire és luxustermékeire – az erősödő városiasodásból adódóan – egyre nagyobb igény mutatkozott. 1096-ban megindul az első keresztes hadijárat a Szentföldre. Kecsegtető kihívásnak tűnt a fegyver erejével birtokba venni Kelet kincseit és kereskedelmének hasznát. Mindemellett lehet-e Istennek tetszőbb küldetés, mint a hit erejét nekifeszíteni a pogány világnak, felszabadítani a szent helyeket és felkutatni a legszentebb ereklyéket?

A jeruzsálemi kezdet
1099-ben a keresztény hadak súlyos harcok árán elfoglalták Jeruzsálemet. A keresztesek a legyőzött városban kegyetlen vérengzésbe kezdtek. A szent falak közé korábban visszatelepült kisszámú zsidó lakosság is osztozott a muzulmánok sorsában. A muszlimokat városszerte lekaszabolták, míg a zsinagógájukba menekült zsidókra rágyújtották az épületet. A mészárlást bosszúállásnak tekintették a város keresztényeinek és egyházi vezetőjüknek, a jeruzsálemi pátriárkának néhány évvel korábbi meggyilkolásáért, melyben úgy gondolták, a zsidók is részt vettek.

A lovagok gyorsan megszervezték a latin királyságot és ezzel együtt a nyugati egyház mintáit követő pátriárkátust. A keresztes bárók a győztes sereget vezető Gottfried Bouillon (másutt Godefroy de Bouillon) lotaringiai herceget választották királyuknak, aki a korona helyett, mivel „nem fogadhat el koronát ott, ahol Krisztus töviskoszorút viselt”, felvette a „Szentsír oltalmazója” címet. 1100-ban elhunyt Bouillon és öccse lett Jeruzsálem királya I. Balduin néven. A hódító harcok után a keresztes lovagok nagy része visszatért hazájába. A király seregének ezért később már nem volt elég ereje sem a város megtartásához, sem a remélt zarándokok biztonságának megőrzéséhez. Ezt igazolta a 1101-es Jeruzsálembe irányuló kiegészítő hadijárat teljes megsemmisülése, és az azt kísérő nagyszámú zarándoksereg rabszolgaságba hurcolása. Több mint százezer fő elvesztése, megrendítette a szentföldi latin királyságot, melynek léte múlott azon, hogy a zarándokok, valamint az utánpótlás biztonságban eljusson Jeruzsálembe. A zarándokok áhított célpontja, a IV. században Nagy Konstantin által építtetett eredeti, majd többszöri rombolást és részleges újjáépítést megélt Szentsír-bazilika, az 1099-es ostrom után romokban állt. A keresztesek azonnal elkezdték újjáépíttetni a legszentebb templomot, melynek berendezése és több részlete az évszázadok alatt ugyan sokat változott, de maga az épület lényegében az 1149-es felszentelése óta máig áll és működik. A Szentsír-bazilika papsága 1114-ben, a „Szentsír szabályozott kanonokjai” néven papi rendbe szerveződött, melyhez világi szerveződésként kilenc francia lovag csatlakozott, elhatározva, hogy életüket a muszlimok által folyamatosan zaklatott zarándokok védelmének szentelik. Hugues de Payns vezette a kis közösséget, mely Krisztus szegény lovagjainak nevezte magát. II. Balduin (1118-1131 között) jeruzsálemi király pártfogásába vette őket és 1120 körül a jeruzsálemi Templom-hegyen telepítette le őket. Lakhelyük miatt nevezték majd el őket a Templom lovagjainak, vagy Templomos lovagoknak. A későbbi korokban egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a lovagok megkapták az egykor több templomnak is helyet adó szent területet. Megerősödött az a feltételezés, mondhatni legenda, hogy a Templomosok feltárták a Templom-hegyet és magukhoz vették az ott talált kincseket és kegytárgyakat.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. márciusi számában olvashatják!