Visszatérés a vadonba

Hogyan tanulja meg egy árván maradt orángután kölyök az embertől, mit kell tennie az életbemaradásért a borneói őserdőben?

Korán reggel van, az őserdő láncfűrészek zajától hangos. Egy orángután nőstény a kicsinyével együtt az illegális fakitermelésen dolgozó munkások táborhelyét kémleli. Hozzászokott már a jelenlétükhöz, tudja, hogy itt könnyen talál magának élelmet. Van banán, időnként papaya is akad. Egyedül a favágók jelentenek gondot, nem örülnek a készleteiket megtizedelő hívatlan látogatóknak és ezt félreérthetetlenül jelzik is. Az orángután nőstény óvatosan körülnéz, úgy tűnik, minden rendben van. Már csak néhány lépés választja el az egyik kunyhótól, amikor a napszámosok közül valaki észreveszi. Azonnal a fegyvere után nyúl és néhány perc múlva a nőstény holtan fekszik a földön. Kicsinye még mindig görcsösen kapaszkodik a szőrébe, rémülten tekint körbe. Nem érti, mi történt.

Néhány órával később egy arra járó falusi észreveszi Juliust a munkások táborához vezető ösvény mellett. Még mindig szorosan anyjához simul, sötétbarna gombszemeivel a semmibe mered. A megtaláló tudja, mi a dolga. Nem ez az első eset, hogy elárvult kis orángutánt talál a környéken. Egy nappal később a két hónapos, vörös szőrű kölyök a biztonságot jelentő Tanjung Harapan-i orángután rehabilitációs központba kerül.

Kalimantanon, azaz Borneó Indonéziához tartozó részén rendszeresen előfordulnak ehhez hasonló esetek. Azóta, hogy a XVII. századtól kezdődően a hollandok és az angolok felfedezték maguknak ezt a hatalmas, Magyarországnál több mint nyolcszor nagyobb szigetet, Borneó elsősorban olcsó nyersanyag-lelőhelyként volt fontos a mindenkori hatalom birtokosai számára. És ez Indonézia második világháború utáni függetlenné válásával sem változott. Az olajtól kezdve az aranyon és gyémánton át, egészen a trópusi fákig, számos olyan nyersanyag található itt, ami könnyen értékesíthető a világpiacon. A környezet- és állatvédelmi szempontok emellett mindig is eltörpültek.

A szigeten évtizedek óta zajlik a legális és illegális fakitermelés. A tengerparthoz közeli erdők szinte teljesen eltűntek, nagyobb kiterjedésű őserdő már csak a sziget belsejében található. Tovább tizedeli a meglévő faállományt az erdők olajpálma-ültetvénnyé való átalakítása. A monokultúrák megszüntetik a szigetre jellemző fajgazdagságot – Kalimantanon csak fából 3000 különböző fajta található! – majd a vékony, de termékeny réteget képező trópusi erdőtalajt pár év alatt elmossa a monszun. A terméketlen talajon már csak fű és néhány igénytelen növény él meg. Ehhez jön még hozzá az, hogy időről-időre hatalmas kiterjedésű, természetes eredetű vagy emberi hanyagság eredményeként fellángoló erdőtüzek keletkeznek. 1997-ben és 1998-ban akkora terület égett le, hogy a több mint ezer kilométerre fekvő Szingapúrban és Malajziában is szmogriadót kellett elrendelni. A pusztítás az orángutánokat különösen súlyosan érintette: szakértők becslése szerint az 1996-ban húszezerre becsült populáció egyharmada veszett oda a nagy tüzekben.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. márciusi számában olvashatják!