Fokváros vagy angolul Cape Town különleges egyvelege az európai és az afrikai kultúrának – egyszerre ismerős és teljesen idegen.
Csodálatos felüdülés volt kiszállni a gépből, és sütkérezni a nyári nap fényében. A télikabátomat rögtön bepréseltem a bőröndömbe, és sopánkodtam, hogy nem vettem vékonyabb nadrágot. Gyorsan szereztünk egy bérelt kocsit, és már útban is voltunk a strandra, ami az ekövetkezendő két hétben otthonunk lett.
„Az otthonod távol az otthonodtól“ – ez a szlogenje az Elize és Jakes vezette Loddey’s Vendégháznak. Mi tagadás, mi is otthon éreztük magunkat a béke ezen szigetén. Vendéglátóink nem titkolt célja volt felhízlalni bennünket, így a napok indításaként hatalmas reggelit tálaltak fel nekünk. Palacsinta, fűszeres gomba, házi joghurt, tojás és szalonna – igazi ízbomba, de egyik sem volt olyan fenséges, mint a gyümölcssaláta: banán, mangó, papaya, narancs és kiwi. Csak ekkor értettem meg, mit jelent, ha a gyümölcs a fán, nem pedig egy doboz alján érik meg.
Barangolás Fokvárosban
Fokváros a Dél-Afrikai Köztársaság törvényhozási fővárosa, ahol kevesebb, mint ötször nagyobb területeten alig élnek többen, mint Budapesten. A város fekvése egyszerűen lenyűgöző, nem véletlenül szokták a világ legszebb városának nevezni. Két óceán mossa partjait – dél felé az Indiai-óceán mindig tele van fürdőzőkkel, nyugaton azonban csak a legelszántabbak merészkednek be az Atlanti-óceán jéghideg vizébe. A napokat egy hatalmas csobbanással indítottuk – meglovagolni az Indiai-óceán hullámait olyan móka volt, amit minden reggel el tudnék viselni.
A napi sport után következett Fokváros csodáinak felfedezése. Legelső utunk a város egyik büszkeségéhez, a Victoria&Alfred Waterfronthoz vezetett. Ez volt az első nevezetesség a városban, amit rögtön a szívembe zártam, és az út végéig a kedvencem maradt. A Waterfront tulajdonképpen egy bevásárló- és szórakoztató központ, melynek vázát a régi kikötő történelmi jelentőségű viktoriánus épületei adják. Az önmagában is pompás látványt az idejáró fókák és a háttérben emelkedő Asztal-hegy még fantasztikusabbá teszi. A Waterfronton akármennyi időt el lehet tölteni unatkozás nélkül, kiadós sétáink során megnéztük a Nobel-díjasok szobrát és a régi óratornyot, gyakran leültünk a színpadok valamelyikéhez, vagy pénzt dobtunk a szinte minden sarkon megtalálható hagyományőrző csoportok egyikének. A legnépesebb fekete népcsoport Fokvárosban a xhosáké, többször is kaptunk ízelítőt kultúrájukból a Waterfronton eltöltött délutánokon. Ugyancsak itt található meg a Két Óceán Akváriuma, mely a várost körülölelő vizek élővilágával ismerteti meg a kíváncsi utazókat: gigantikus rákok, vérszomjas cápák, káprázatos medúzák és barátságos csikóhalak népesítik be a közeli vizeket.
A Waterfront hátterében magasodik a pontatlanul sokszor Tábla-hegynek fordított Asztal-hegy (eredeti neve Table Mountain), mely gyakran burkolózik vattaszerű felhőkbe. A valóban egy asztallaphoz hasonló hegytetőre 1929 óta kabinos felvonó viszi a turistákat: alig negyedórás utazással a Föld egyik fajokban leggazdagabb hegyére juthatunk, ami a világörökség részét képezi. A valamivel több, mint egy kilométer magasan fekvő, három kilométer széles platóról valamennyi égtáj felé lélegzetelállító panoráma tárul az ember elé, még szerencse, hogy az oly gyakori felhőburok a kedvünkért felszállt egy rövid időre. Nemcsak a távolba érdemes figyelni, a lábunk alatt is izgalmas dolgokra bukkanhatunk: a mesés virágok között csinos gyíkok napoznak és színpompás lepkék repdesnek.
A flóra csodáit nemcsak a Asztal-hegyen, a város botanikus kertjében, az 1913-ban megnyitott Kirstenbosch-ban is volt alkalmunk megcsodálni. Órákig sétáltunk a hatalmas kertben, és még csak töredékét sem láttuk annak a hihetetlen mennyiségű növénynek, amit a park rejt. Hatalmas ősi fák, bűbájos virágok, hasznos gyógyfüvek és puha fű, melyen gyöngytyúkok kapirgáltak. Nem csak a szabadtéren találtunk érdekes látnivalókat, az üvegházakban a speciális éghajlatot igénylő dél-afrikai növényeket is megcsodálhattuk – épp az alpesi növényekben gyönyörködtünk, amikor a hátunk mögül magyar szót hallottunk. Nem hittem, hogy itt is igaznak bizonyul majd a már eddig is ezerszer letesztelt tény, hogy bizony a világ legeldugottabb szegletében is képesek vagyunk magyarokba botlani. Új barátaink a nyugati országrészből jöttek ideszakadt hazánkbelieket látogatni – és bizony erősen gondolkodnak azon, hogy nyugdíjas éveikre ide költözzenek-e a kellemes klíma, az óceán közelsége és a szívélyes dél-afrikaiak miatt.
Nem szabad szó nélkül elmenni Fokváros építészeti nevezetességei mellett sem. A város legszebb része a kormányzati épületeknek, múzeumoknak és a The Company Gardensnek otthont adó Government Lane, ahol a mókusok meglepően bátran pózolnak, amikor fényképezzük őket. A nem túl nagy belváros néhány órányi sétával végigjárható, a számos múzeum megtekintéséhez azonban ennél már több időre van szükség. A strand felől közelítve a Jóreménység kastély fogadja először a városba érkezőket, ez nevével ellentétben sokkal inkább hasonlít egy erődhöz, egy katonai- és bútorkiállításnak ad otthont. Az aranymúzeumot (Gold of Africa Museum) legnagyobb bánatomra zárva találtuk, így inkább elmentünk a Green Market térre, ahol a kézműves vásáron szebbnél szebb iparművészeti tárgyakra alkudoztunk – hihetetlen mennyiségű szuvenírrel tértünk haza meglepően kevés pénzt költve. Gyönyörű faragott faszobrokat, míves tálakat, gyöngyékszereket és festett kelméket zsákmányoltunk. A nagy shoppingolás roppant érdekes szerzeményei a rooibos, vagy más néven vörös fokföldirekettye cserjéből készült termékek voltak. A helybeliek nagyon változatosan hasznosítják ezt a rendkívül egészséges növényt, nem csak teát, de kozmetikai és tisztálkodószereket is készítenek belőle.
A cikk folytatását elolvashatja az Explorer Magazin januári számában!
