Kivik között láblógatva

Avagy az új-zélandi életszemlélet

Szerzőnk, Kundermann Balázs elsőkézből számol be élményeiről.

Néhány órája indultunk a sziget közepéről, s végigautóztunk a világ egyik legszebb és legváltozatosabb háromszázötven kilométerén, jobbról a Csendes-óceán, balról a Déli Alpok hósipkás csúcsai kísérték utunkat, s miután átkanyarogtunk a seddoni dombokon és megérkeztünk a hegyek közti völgyben fekvő Blenheimbe, valamiféle melegség töltött el minket. Mint amikor az ember egy hosszú út után ismét hazaérkezik. Ekkor lassan már egy éve laktunk a Déli-szigeten, megismertük a helyieket és szokásaikat. Volt, amin mosolyogtunk, sokat felvettünk, és néhányat a mai napig nem értünk.

Új-Zéland két fő szigetén kontinensnyi látnivaló sűrűsödött össze, aktív vulkánok, szinte a tengerig futó gleccserek, síelhető homokdűnék, havas csúcsok, vadságukban elképesztő fjordok és langyos vizű tengeröblök. És él ott még vagy négy és fél millió ember, akik viccesen csak kiviknek hívják magukat. Ők majdnem olyanok, mint az európaiak, de a különbségeket átutazóként nehéz megfogalmazni. Másfél éves ott-tartózkodásunk alatt sikerült a csomagolás alá tekinteni, nemcsak belesni az ablakon, de bemenni az otthonokba, együtt élni, dolgozni, szórakozni velük, a furcsaságok mögé látni, és választ kapni a miértekre. Éltük a mindennapi emberek életét, barátságokat kötöttünk, ránk ragadtak a helyi szokások, jók s rosszak egyaránt. Ezeket átszűrve magunkon sikerült belelátnunk az ott élők lelkének rejtelmeibe. Hétköznapi dolgok elevenednek meg, tetovált maori srácok, tengerparti sütögetések, csütörtök esték, átlagos szombat reggelek, hétvégi kirándulások és a magyar közösség néhány tagja, mindazok az emberek, akik ott és akkor életünk szerves részét képezték.

Belemerülés

Az országban töltött első hetek utazással teltek. Kerestük az élhető helyeket, és szívtuk magunkba a nyílt terek, a felszabadítóan tágas természet üdítő frissességét. Mentünk egyik városból a másikba, tapasztalatokat gyűjtöttünk, és ismerkedtünk az emberekkel. Megbízhatatlan műszaki állapotú autónknak köszönhetően eleinte autószerelőkkel és autósokkal kerültünk közelebbi kapcsolatba, akik megbikázták a köhögő motort vagy elvontatták azt a legközelebbi településig. Legelső benyomásként így tanultuk meg, hogy mennyire kedvesek, barátságosak és segítőkészek az itteniek. A második hónap elején aztán a Déli-sziget tetején telepedtünk le. Lassan és észrevétlenül vettük fel a helyi ritmust, és lettünk részei egy szűkebb magyar és egy nagyobb kiviközösségnek. Az országban eltöltött idő alatt három különböző helyen éltünk és dolgoztunk huzamosabb ideig. Három régiót, három várost ismertünk meg jobban, s az ott összegyűjtött tapasztalatok sokban hozzájárultak az új-zélandiak megismeréséhez, hogy mit szeretnek és mit utálnak, mit esznek és mit csinálnak munka után, a hétvégén, miben különböznek tőlünk, és mi mennyiben különbözünk tőlük.

Hátradőlős életszemlélet

A világnak ezen a felén az emberek sokkal lazábban fognak fel mindent, mint odafenn a zsúfolt északi féltekén. Hogy miért van ez így, nem tudjuk. Talán mert itt más a víz pörgési iránya a lefolyóban, vagy mert fordítva vannak az évszakok, de itt lent délen máshogyan forog az emberek agya. Itt legtöbben azért dolgoznak, hogy legyen miből finanszírozni a szabadidőt. Úgy tűnik, a társadalom bizonyos rétegeinek életéből hiányzik a rohanás, a nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás elvét szem előtt tartva élik mindennapi életüket. És nincsenek elérhetetlen célok sem. Mert az emberek nem tűznek ki küzdelmes, meghódíthatatlan csúcsokat maguk elé. Nem mintha nem lennének dolgosak, de tudják, mikor kell megpihenni. Vannak céljaik, de úgy vélik, mindennek megvan a maga helye és ideje, s nos, ha nem ezen a héten, akkor majd a következőn jobban nekiduráljuk magunkat, és befejezzük ezt, vagy lezárjuk azt. Ez amolyan pacifikus hatás, amit az elmúlt néhány száz évben ide bevándorolt európaiak lassan magukba szívtak. Felénk talán ezt lustaságnak hívnák, de itt a magyarázat egyszerű: többet érnek a pihenés és a baráti társaságban eltöltött órák, mint egy újabb birtokolható tárgy. Ehhez az életszemlélethez kell azonban némi eredetiség, egy adag józan ész és egy csipetnyi humor is, amiben a helyiek szerencsére nincsenek híján. És hozzá kell tenni, itt lent az élet bonyolításoktól mentes. A gazdasági helyzetnek köszönhetően a háztartásonkénti egy terepjáró és egy csónak nem álom, hanem majdnem olyannyira természetes és elengedhetetlen tartozéka az életnek, mint a tv vagy a kávéfőző. Mindezek mellett a kivik úgy tartják, itt lakni egyfajta választás az anyagi gazdagság és az egyszerű, de megannyi gyönyörben gazdag lét között. Itt élni döntés a második javára.

Közel a természethez

Új-Zéland elképzelhetetlenül változatos és érintetlen környezete régóta játszótere az ittenieknek. A táj, a zöld és a kék, legtöbbjük életének szerves részét képezi, s nem csak azért, mert sok helyen a hátsó ajtó egyből a hegyekbe nyílik. Mindennapos életképek a következők: apu pecázik a lányával, családok bicikliznek a környékbeli dombokon, nyugdíjascsoportok túráznak a hegyekben. Egy átdolgozott hét után sokan pakolják fel a családot, a grillsütőt meg a hűtőládát, és évszaktól függően irány egy közeli tengeröböl, a hegyek vagy a városszéli folyópart. Pecáznak, sütnek, isznak valamit, és élvezik a semmittevés édes gyönyörét. A hegyek közé és a vadonba vágyókat jól jelzett túraútvonalak hálózata várja. S ha besötétedik, jelképes összeg ellenében néhány matraccal és kályhával is felszerelt egyszerű szállásokon tölthetjük az éjszakát. Emellett nem kell bemutatni azokat az extrém sportokat, amelyeket a kivi leleményesség és játékosság hozott létre, először saját, majd az egész világ szórakoztatására. A számtalan természet kínálta kaland ellenére mégis egyre többen ragadnak otthon a tv előtt. Sok fiatal, valamilyen globalizációs kórtól gyötörve, ellustulva éli mindennapjait, mígnem aztán valami mégis kirángatja őket tespedtségükből. Bevágódnak a kocsiba, legurulnak a legközelebbi öbölbe, búvárruhát húznak, és languszták vagy kagylók után kutatnak, hogy legyen valami különlegesség estére a sör mellé. Mert kezdődik a meccs.

A cikk folytatását a The Explorer legújabb, 2010/3-as számában olvashatja!