Rolex Deep Sea Under the Pole Expedíció

Merülés a Sarkcsillag alatt

Robert Peary óta számos expedíció megjárta már az északi pólust. De ehhez hasonló még nem...

Végeláthatatlan vakító jégsivatag, milliárdnyi apró jégszilánkot kavarogtató üvöltő szelek, mínusz negyven fokos hőmérséklet… Földünk legbarátságtalanabb vidékét, az állandó jéggel borított Arktiszt méltán tekinthetjük – és nem csak átvitt értelemben – az utolsó nagy fehér foltok egyikének. Ez a zord és sejtelmes vidék nem egyéb, mint szárazföldszerű tenger, az arktikus óceán jégbe dermedt világa… Azóta, hogy Robert Peary 1909-ben elérte a pólust, jó néhány expedíció megjárta már az örök fagy birodalmát. Arra viszont még nem sok példa akadt a felfedezések történetében, hogy az Északi-sarkon a jég alá merüljenek. Nem kisebb célt tűzött maga elé a „Deepsea under the Pole by Rolex”- expedíció, mint hogy a földrajzi pólus jégtakarója alatt derítsék fel a víz alatti világot. A nyolc főből álló francia csapat e rendkívüli felfedezőúttal nem csak az Északi-sark jeges vizeiben előforduló tengeri élőlényeket kívánta dokumentálni. Az extrém merülési sorozattal búvárfiziológiai kérdésekre kerestek választ, és a pólustól visszafelé vezető hosszú úton a tengeri jéggel kapcsolatos tudományos vizsgálatok egész sorát is elvégezték. A földrajzi pólus több méter vastag jege alatt 4261 méter mély az óceán, a víz hőmérséklete pedig –1,8 Celsius-fok. Egy kis előzetes ízelítő a feladat nehézségeiből…

Az ötlet, hogy megörökítsék és alaposan feltárják a pólus jégtakarója alatt rejtőző víz alatti világot, Ghislain Baurdot-tól származott. Az eredetileg gépészmérnök végzettségű, hivatásos búvárként, illetve búvároktatóként dolgozó Baurdot Jean-Louis Etienne, a világhírű francia sarkkutató 2007-es „ Total Pole Airship” expedíciójának munkatársaként jutott el először az Északi-sarkra. Az április 17-én végrehajtott ötvenperces kísérleti merülés érlelte meg benne a visszatérési szándékot a jég alá dermedt óceán felfedezetlen világába. A kiszámíthatatlanul szélsőséges sarkvidéki körülmények között sorozatmerülést végrehajtani olyan embert próbáló vállalkozás, amelyre még a legjobbak közül is csak kevesen alkalmasak. Az expedíció háromfős búvárcsapata, bátran állítható, hogy a szakma krémjéből került ki. A jégmerülés elismert szakértője, Alban Michon nevéhez fűződik például Európa első, nemzetközi hírű jég alá merülő búváriskolájának a megalapítása. Benoit Poyelle oceanográfiai szakmérnök, hivatásos búvároktató pedig szintén komoly zárt téri merülési tapasztalatával erősítette a csapatot. Baurdot legfőbb célja a globális felmelegedés által halálra ítélt víz alatti jégvilág minél átfogóbb képi megörökítése volt, a jövő generációi számára.(Ha a sarki jég olvadásának jelenlegi, évtizedek óta észlelt üteme tartós marad, úgy a számítások szerint 2050 táján, nyaranként már teljesen jégmentessé válik az arktikus óceán.) Baurdot ezért érezte küldetésének e természeti csoda képi archiválását. A felfedezések történetében egyedülálló vállalkozás másik fő célja a tudományos adatgyűjtés volt. Dr. Christian Haas geofizikus, oceanográfus, az Albertai Egyetem professzora, mint a tengeri jég nemzetközileg elismert szakértője dolgozta ki az expedíció jégmegfigyelési programját. Az extrém hideg vízi merülésnek az emberi szervezetre gyakorolt kevésbé ismert hatásait dr. Jean-Eric Blatteau búvárfiziológus, a Francia Haditengerészeti Búváriskola főorvosa, valamint dr. Jean-Michelle Pontier keszonorvos, hivatásos búvároktató vizsgálta. Az expedíció tagjai elindulásuk előtt, 2009 februárjában a sarkvidéki körülményekhez hasonló terepen, a Balti-tenger északi, befagyott partvidékén tréningeztek. A téli, finnországi túrán edzették magukat a nagy kalandra. A jó erőnlétre igen nagy szükségük is volt. A nyolcfős csapat a pólustól a kanadai Ellemere-szigetig tartó hatvanöt napos, sílécen megtett visszaútján a mintegy 1200 kilogramm súlyú alapfelszerelését eszkimószánokon vontatta magával. Az expedíció időtartamát igyekeztek a legkedvezőbb időjárási periódushoz igazítani. Az Arktisz vidékén erre a tavasz a legmegfelelőbb időszak. Noha márciusban a nappali hőmérséklet csak –40 és –50 Celsius-fok között ingadozik, a tavaszi időszakot általában a tartós napsütés jellemzi. Ilyenkor még kellően vastag a jég a fagyott sivatagon való biztonságos átkeléshez. Hogy tartani tudják magukat az útitervhez, Barduot-nak, az expedíció vezetőjének igen szigorú és feszes napirendet kellett összeállítania. A légi úton szállított felszerelés már 2010 februárjában, az expedíció mindenre elszánt tagjai pedig március elején landoltak a kanadai Resulotion-öbölben lévő kiindulási állomásukon. A szükséges akklimatizálódás, a felszerelések ellenőrzése és összecsomagolása után, március 15-én virradt fel az indulás várva várt napja. A csapatot egy rajongott négylábú bajtárs, „Kayak”, a szibériai husky is elkísérte. A szívós szánhúzó kutya volt az expedíció „biztonsági őre”. A végtelen fehérségbe olvadó veszélyes és könyörtelen vadászt, a jegesmedvét az emberi szem gyakran csak akkor veszi észre, amikor már nincs menekvés… Kayak kitűnő szimatának és éberségének hála, ez utóbbi veszélynek az expedíció nem kellett, hogy kitegye magát.

A cikk folytatását a The Explorer legújabb, 2010/3-as számában olvashatja!